Dolgozó Nő, 1965 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1965-04-16 / 8. szám
Talán majd a lányom... Igen gyakran hallani a fiatalok szájából a durcás megjegyzést: „Hát tehetek én róla, hogy ebbe a mai gondtalan korba születtem bele? Miért veti apám, anyám és az idősebbek a szememre, hogy »Bezzeg az ő fiatalságuk nehezebb volt. . Igen. Az idósebb nemzedék fiatalsága nehezebb volt. De vájom ebbe a mai úgynevezett „gondtalan“ korszakban már jobban él? Távolról sem. Az apák, anyák osztályrésze még manapság is az építés, a gondoskodás, a küszködés. És miért? Kiért? Ritkán azért, hogy a gyümölcsét még a jelenben élvezzék Amit vállalnak, tesznek, azt többnyire a gyermekeikért teszik, akikben a jövó Ígéretét, életük folytatását, reményeik beteljesedését látják. Napnál jobban világosodott ez meg előttem Stifter Emilia elvtársnő, a Szlovák Nemzeti Tanács képviselőjének szavaiból, akit munkahelyén, a somorjai Kommunális Üzem mosodájában kerestem fel. Az egyszerű, szerény, derűs kék szemű asszony mint munkásnő dolgozik. Szerénysége mellett nyugodt öntudata jellemzi leginkább. Így látásra is azt a benyomást kelti: olyan ember, aki helyt tud állni, akiben meg lehet bízni. Jó munkája mellett bizonyára ez nyomott leginkább a latba, amikor képviselővé választották. A mosoda udvara mint egy középkori börtöné: szappanlúg, gőz és széngáz szaga vegyül el a közepén hatalmas hegybe halmozott szén porával, amelyből a fűtők csikorgó talicskán szállítják a táplálékot a kazánház örökké éhes gyomrába. Jobbra hosszú, földszintes épület, a fala aljába fúrt nyíláson át kivezető csőből, akár egy esőcsatornából, sziszegve dől a fehér pára — a mosógépek váladéka. Ebből a boszorkánykonyhából bukkan elő Stifter Emília, a Szlovák Nemzeti Tanács tagja. — Tizenegyen voltunk testvérek. A háború után, 1946 — 49-ig a pozsonyi Dunaj kötődében dolgoztam. Azután ide jöttem férjhez Somorjára. A férjem asztalos, a pozsonyi Ipari Kombinátnál dolgozik. Két gyermekünk van, egy tizennégy éves fiú, meg egy hatéves lányka . . . Elhallgat. Pedig amit eddig mondott, az a mindennapi élet — bárki élete. De hogyan lett 6 mégis valamiben más, mint a többi sok száz, ezer, tízezer asszony, akiknek az életéhez elég volt ennyi is? — Magam sem tudom, miért éppen rám esett a választás — mondja szerényen. — Három évig kertészetben dolgoztam, majd 1961-től a tisztító üzletében. A munkámat igyekeztem jól végezni, öt év óta a nőbizottságban is dolgozom, de arra nem is gondoltam, hogy ilyesmiért funkciót kapok. Azt mondták, hogy éppen ilyen magyar nemzetiségű, becsületes dolgozót kerestek. Bizony nem könnyű dolog egyszerű asszony létemre az új feladatkörben helytállni. Szegény anyám el sem hinné, mire adta a lánya a fejét.. . A Szlovák Nemzeti Tanácsban a Helyi Ipari Bizottságba osztottak be. Hárman vagyunk ott a járástól és magam sem tudom, hogyan, de magyar létemre én szólok bele a dolgokba a legtöbbet — mondja kissé pironkodva. Hogyan dolgozik a választási körzetében? — Nem a legideálisabban. Az lenne a helyes, ha közvetlen kapcsolatot tarthatnék fenn az emberekkel, a választóimmal. De harmincnyolc falu tartozik hozzám és ha valamennyiben végiglátogatnám az embereket, egyébhez sem jutnék. Gyűlésre is nehezen jönnek össze a dolgozók, mert hiszen csak este érnek rá, amikor viszont én nem lehetek köztük, mert azután hogyan kerülnék haza éjnek idején? így nem marad más hátra, mint a nemzeti bizottságok vezetőihez fordulni a problémák miatt. Nyáron talán javul majd ez a helyzet. Sorba látogatom a községeket, még tizenegybe kell elmennem. Fr. Spáóil felvétele Milyen problémák adódnak elő? — Legtöbb helyen új iskola építését szorgalmazzák. Kismagyaron (Tonkovcén) például egy régi kastélyban van az iskola, amelynek igen kicsinyek az ablakai. Panaszolják, hogy a gyerekek szeme romlik, sokan kapnak szemüveget. A járásnál viszont azt mondják, van ennél égetőbb helyzet is. Az új iskolák építését többnyire bevették már az 1965-ös év tervébe. De van úgy, hogy maguk a községek tehetnek arról, hogy késik a közügyek megoldása. Például a járdák építésénél. Ha a munka elakad és a költségvetést nem merítik ki,, az összeget átutalják más községnek, viszont ez a maradék pénz már ott sem elég és így születnek a panaszok . . . Ma már ugyan nincsenek olyan természetű problémák, mint mondjuk tíz évvel ezelőtt, de azért a bürokratizmus még elég gyakran felüti a fejét. Itt van például a mi tisztítónk. Üj mosógép kellene, mert a régi, kimustrált gépbe csak 15 kiló ruha fér egyszerre. Eddig még csak ígéretet kapott az igazgatónk. A tervet viszont így is teljesítjük . . . Gondterhelten, komolyan beszél. Hiába, nem könnyű dolog egy személyben feleségnek, anyának, dolgozó nőnek és funkcionáriusnak lenni. — Nagyon szeretem a családomat — mondta — de azért mégsem tudok lemondani a közéleti munkáról. A gyűlésekről mindig sietek haza. A férjemmel megértjük egymást, 6 belátja a helyzetemet és segít a házi munkában, meg a gyerekek nevelésében. Nem is lenne semmi baj, csak a fiúnk jobban tanulna — mondja halk sóhajjal. A kislányom már más természet — mondja tovább Stifterné most kérdés nélkül is. — Jól tanul, szépen ír, igyekezik. A múltkor a könny is kiesett a szememből örömömben, amikor a tanítónője az irkáját és benne a sok méhecskét mutatta. De Laci se rossz — teszi hozzá, hogy anyai szíve igazságosan ossza a szeretetet - szót fogad, nem goromba, csak hát. . . Szórakozásra nem sokat gondolhatok. Elsősorban nagyon sok időt igényel a funkciómmal összefüggő sokféle hivatalos rendelet áttanulmányozása. De Somorján nincs is igen szórakozási lehetőség. A mozi leégett, most kezdik az újjáépítését. A Csemadok működése is ellanyhult, nincs hozzá helyiség, kultúrház sem. A régi mozi, ahol eddig próbáltak, szerepeltek, már olyan rozoga, hogy előbb rendbe kell hozni. A pici színpadon a komáromi Területi Színház együttese sem léphet fel, ezért csak nyáron jár hozzánk, amikor szabadtéren is játszhat. így csak a televízió marad számunkra. Azt nézzük. Szeretem a jó filmeket, színdarabokat. — Szeretek olvasni is, illetve csak szeretnék, mert időm alig marad rá. A férjem sokat olvas, 16 éve tagja a Könyvbarátok Körének. A fiam, sajnos, nem szeret olvasni. Pedig hányszor mondjuk neki: „A mi gyermekkorunkban a tanulás mellett dolgoznunk is kellett, te meg tanulás helyett is csak játszol. . De hiába, nem vesz könyvet a kezébe! No, talán majd a lányom GALY OLGA Kő-lányok — kő-ruhában Szépek a görög lányok. Karcsúk és feketék. Szálfaegyenesen fámák, s büszkén tartják a fejüket. Évszázadok, mondhatnám: évezredek során ez a sajátos, görög arcéi, ez az egyszerűre simított hajkorona, ezek a mélytüzű, sötét szemek jelentették a szépségideált. A hellaszl származású, jelenleg párizsi Illetőségű mtlót Vénuszt, a Louvre-ban ma ts a világ egyik legszebb, legkecsesebb, s legbecsesebb nőalakjának tartják. A mai görög lányoknak sem kell messzire menniük a modellért. Csak felsétálnak az athéni fellegvárra, az Akropoltszra, s márts előttük áll az ókort példa: az Érekhthelon kariatida-sora... Karcsú, de erős kő-lányok a kariatidák. Egyik lábukra támaszkodnak, a másikat lazán pihentetik. Kőruhájuk redőt alatt sejtelmesen formálódik arányos testük. Emelt fővel, messze néző, örök nyugalommal állnak, tartják nehéz terhüket, az Érekhthelon gazdag ornamentikáid mennyezetét. A kariatidák késő utódainak, a mai görög lányoknak vérében van ez a ktrálynől tartás. Sudár egyenesen lépked, mazsolaszőlős kosarával fején, a kortnthoszi lány. Nyugodt fenséggel recitálja a szlnésznőjelölt a baljós görög népballada göröngyként egymásra hulló szavalt Misa Görögország iskolája A véletlen úgy hozta: athéni tartózkodásom alatt megismerhettem azt az Iskolát, ahol tanrendi szigorral oktatják ezt a kecses tartást, ahol mai „kariatidává“ nevelődnek a szép görög lányok. Athén elegáns központja, a Syntagma-tér mellett, kis utcácskában működik Antoanetta Raftopulu aszszony maneken Iskolája. Neve: márka. Antoanetta Raftopulu 1953 óta Ismert maneken. Az első görög manekenek egyike volt, s évekkel ezelőtt — az amúgyts szép hellaszl nők legszebbtke •— Mtss Görögország lett. Az ajtónyitást furcsa zaj követte. Tíz-tizenöt, kisebb-nagyobb pléh harangocska zörgött, táncolt, kalimpált. jelentette: új vendég érkezett... Az egyik szobában bot kopogott. Erélyesen, ellentmondást nem tűrően. A rúd mellett fekete trlkós lány állt: Itt balett-óra folyt. A másik szobában vakító fényt és hőséget árasztottak a reflektorok: fényképezést óra volt. A harmadik szobában, hosszú tükör előtt, sorban ültek a lányok. Tanulták a makeup, a festés művészetét... Antoanetta Raftopulu — újságíró férjével együtt — öt hónapig tanulmányozta a párizsi maneken tskolák módszerét, s csak azután látott otthon munkához. Szemben az előítéletekkel Nem volt könnyű dolga. Görögország csak 1821-ben szabadult fel a törökök négyszáz éves uralma alól. A görög nők mtndlg alárendelt szerepet töltöttek be, életüket ezernyi hamts előítélet szorította kalodába. Visszahúzódva éltek férjük oldalán, bölcsőt ringattak, kelmét szőttek, olajbogyót szüreteltek és panaszosan daloltak... Antoanetta Raftopulu szembefordult a kancsal előítéletekkel, s szigorúságáról híres maneken iskolát alapított. — Milyen rendszabályok irányítják az Iskola életét? Ml az, amit nem szabad? — kérdeztem a lányokat. — Csaknem valamennyien diákok vagyunk, ezért nem szabad Itt sem cigarettáznunkI — A kapu előtt nem várhatnak ránk a fiúk, s nem telefonálhatnak Idei — Aki kétszer, megfelelő Indok nélkül hiányzik, azt kidobják! — hangzottak a feleletek. A Raftopulu Iskola: magánvállalkozás. Mégis tlyen szigorú. Nem félnek attól, hogy csődbe juttatja őket a szigor, htszen az Iskola Indulásakor sem használták fel a nyugati reklámgépezet jól olajozott kerekeit, mégis sok jelentkező akadt. Akinek nem tetszenek a rendszabályok, annak fel Is út, le Is út.
