Dolgozó Nő, 1965 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1965-04-16 / 8. szám
’S 'S 'О > ’S 'Cd o, CO LJUBLJANA előtt Édesapja, a postás-stadion gondnoka volt. A Dynamo Spoj asztaliteniszezői akkoriban а I. ligában játszottak és a ligetfalusi stadion helyiségeiben tartották edzéseiket. A kis Irena csaknem állandóan ott sürgött-forgott a játékosok között. Csoda-e, hogy ahogy az évek múltak, egyre jobban a fehér labda szerelmese lett? Idővel parnere is akadt és Irena Bosá — mindjobban behatolt a ping-pongozás rejtelmeibe. Ma már gazdag versenyzői múltra tekint vissza. — Alig voltam 12 éves — mondja, amikor részt vehettem a postás versenyzők rendszeres edzésein. Ezután eredményekben gazdag évek következtek, de amint ez már lenni szokott, a sikereket nem adják ingyen, és Irénának is naayon meg kellett dolgozni azért, hogy későbbi ellenfeleivel szemben helytállhasson. Igyekezete azonban nem volt hiábavaló. — Négyszer egymás után nyertem ifjúsági bajnokságot — emlékezik — és 15 éves koromban öltöttem magamra első ízben a címeres mezt. Azóta hússzor szerepeltem a csehszlovák válogatottban. Még nem töltöttem be 14-ik életévemet, amikor külön engedéllyel részt vehettem a Dynamo Spoj csapatának tagjaként az I. liga küzdelmeiben. Ez jó hatással volt fejlődésemre, s talán ez az oka annak, hogy Szlovákiában eddig még nem szenvedtem vereséget. Később anyaegyesületem kiesett az I. ligából és Így átigazoltak a Lokomotíva Raca együtteséhez, amelynek azóta is tagja vagyok. Bejárta csaknem egész Európát. Volt Romániában, Bulgáriában, Magyarországon, Lengyelországban, Jugoszláviában, Ausztriában, az NDK- ban, az NSZK-ban, Svájcban, Svédországban, Franciaországban, Angliában, Írországban és Walesban. és mindenütt méltón képviselte a csehszlovák színeket. A malmöi Európa-bajnokságon Luzovával, a csapatversenyben az értékes negyedik helyen végeztek, ami egyáltalán nem lebecsülendő, hiszen olyan jóképességű csapatokat győztek le, mégpedig fölényesen 3:0 aranyban, mint az NDK és az NSZK válogatottját. — Legkellemesebb élményem? — Párizs. Néhány héttel ezelőtt jártunk Franciaországban és az Eiffel torony tetejéről gyönyörködhettem e világváros szépségében. Felejthetetlen volt! A legkellemetlenebb élményem viszont a hajózáshoz fűződik. Nem tudtam a tengert elviselni, bár idővel talán ezt is meg lehetne szokni. Szórakozás, fiúk, tánc? — Hogyisne — emeli fel kezét kedélyesen tiltakozva — napi nyolc órai munka (a Híradástechnikai Központ hivatalnoknője) és heti négyszeri 3 sőt 4 órás edzés utáh bizony nincs nagy kedvem a „kicsapongásra". — Szeretem a virágokat, a jó könyveket és a modern zenét. Ha időm engedi, kis húgommal járok sétálni. Sajnos, ez is csak ritkán fordul elő, mert hét közben dolgozom és edzésre járok. Szombaton és vasárnap pedig a liga-mérkőzések szerepelnek műsoron. Tervei? — Elég merészek! Elsősorban a ljubljanai világbajnokságon szeretnék helytállni és végre szeretnék a felnőtt csoportban is országos bajnokságot nyerni. Eddig ugyanis rendszerint a második helyen végeztem. A döntőben sosem „jött ki a lépés" Azt hiszem, ez is bekövetkezhet, hiszen Irena Bosá még csak most tölti be a 20. életévét és a válogatott edzője, Václav Ostravicky véleménye szerint formája még nem érte el a csúcsot. Kollár József A férfinép között Két szegény házasságát rendszerint soká kíséri az árnyék. Sokan hasonlóan vélekedtek akkor is, amikor a tornal/ai és a király fai szövetkezet „frigyre lépett". Nos, az eltelt időszak mást igazolt és a 819 hektáron gazdálkodó szövetkezet útja évről évre jelfelé ível. Jó a vezetés, szorgalmas a tagság. S ami nem mellékes, soha nem elégedettek, mindig többet szeretnének. Tavaly az évzáró gyűlésen egy idősebb tag ezt így fejezte ki hozzászólásában: — Szép, szép, amit hallottunk, igaz, néhány évvel ezelőtt üröm volt a zárszámadás, most — öröm. Még két évvel ezelőtt is meg kellett elégednünk kilenc korona előleggel. Tavaly már tizenöt koronát kaptunk munkaegységenként, most pedig tizenkilencet. Mégis, azt mondom, ne legyünk elégedettek. Szántson mélyebben az eke, a kombájn után ne zöldüljön a határ. Kövessünk el mindent, hogy még több legyen a termés, nagyobb a jövedelem. A tagság élt a jótanáccsal. A mostoha Időjárás ellenére a tervezett húsz korona helyett huszonkettőt fizettek ki február végén munkaegységenként. Bátran állíthatjuk, hogy az elért eredményekben oroszlánrészük van a szövetkezetben dolgozó asszonyoknak. Ezt a közös irányítói is elismerik és nem fukarkodnak a dicsérő szóval. A méltányolás szavakban megvan, de a vezetésben még ma sem kaptak helyet a nőtagok. Mindössze egy asszony ül a férfinép között a problémák megtárgyalásakor, aki nemcsak asszonytársainak kérését, panaszait tolmácsolja, hanem mindenhez érdemlegesen hozzászól és tanácsot ad. Ez az egyetlen asszony Belik Anna, nemcsak a szövetkezet irányításában vállal részt. A napi munka, a családi tűzhely gondja mellett a közéleti tevékenységből sokoldalúan kiveszt részét. Első pillanatban az ember el sem akarja hinni, hogy a törékeny, nyílt tekintetű asszony a múlt évben, mint a Nemzetgyűlés tagja a mezőgazdasági bizottságban vitatkozott, érvelt. Havonként jónéhány napot töltött Prágában. Itthon éjfélbe hajló viták, gyűlések, s emellett a háztartást tennivalók. — Ezek szerint ritkán láthatták a kertészetben? — Háromszázharmincegy munkaegységem volt az elmúlt évben. Pedig a választásokat előkészítő időben napról napra mennem kellett. — Gondolom, az idén már könynyebb lesz. — Biztosan. Bár a szövetkezetben betöltött funkció mellett most ts tagja vagyok a járási és a helyi nemzeti bizottságnak, a Vöröskereszt vezetőségének és a nőblzottsügnak. Nem sok ez egy kicsit? — Kevesebb ts elég lenne. Ha a teremtés koronái nem beszélnék le asszonyaikat a,funkció vállalásról, nem jutna néhányunkra olyan sok teher. — Es az ön férje? Megszokta. Még segít is otthon. Elvégre én is megkeresem naponta a 70—75 koronát. Ez nem igen kevesebb, mint iamennyit ő hoz a vasúttól. Gyerekek? — Négy van. A legnagyobb fiam már katona — villan meg az anyai büszkeség a szürke szempárban. — A lányom a Buöína fafeldolgozó üzemben dolgoztk. A középső fiú technikumba jár, a „kicsi", hetedikes. Ujjong a tavasz a tornaijai szövetkezet kertészetében is. Sárgászöld palántasorok árulkodnak, hogy a tábla végén hajlongó asszonyok ma már sokat végeztek. Belíkné is ott halad a leg szorgalmasabbak között. A szélringatta-szoknyájú asszonyok munka közben beszélgetnek. Meghányjákvetik a városka sorsát. Sokszor hangzik el ajkukról egy-egy okos, bíráló szó a hiányosságokat illetően. Belíkné ha nem ts tesz megjegyzést, minden szót megjegyez. És amikor az illetékes helyeken tanácskozik, azonnal vita tárgyává teszi a rendellenességet, s addig üti a vasat, míg megoldást nem nyer az ügy. Arról nemigen beszél, mit intézett. De amikor egy idő múlva a panaszttévő megjegyzi, hogy mégiscsak elintézték, megoldották a problémát, valami jó, megnyugtató érzés fut rajta keresztül. Es ez újabb tettekre serkenti. TÖTH DEZSŐ