Dolgozó Nő, 1965 (14. évfolyam, 1-26. szám)

1965-04-16 / 8. szám

KJ

<0

о,

со

О

»v Уо' ,

т т- *^K4b,v*

•• +ixtl*U/\ /^ЛА 'ОЛ ~^-м-»Лъе{ ;

*««V »Ии'

Л, к.

Г

***г

-Or-О. >Т> 1 ‘rvoU- «-> ^-ьл/Ь t^, fr-сл*^ : ^ч'нп^^

OÍQ$~^cC /Ь^-Нц о ■

/гЛ О *st о {~Ъ-tib,

J—ioUsO1*^

ist 9—i

СбгрЛ-о 1 v*^>^-€ *v*\. Л,

.,'Ал-м

/^•пце,:

■?(* n~^Oy_

\ / ‘by 4,

... Ezek a szívből fakadó sorok utalnak az író hitvallására: mélységes emberszeretetére. Embernek lenni minden körülmények között. Ebben a fogalomban benne van: nemcsak önmagaddal kell törődni, hanem minden embertársad sorsát is a magadénak érezni. S ha így szemléled a világot, nem mehetsz el közömbösen a másik mellett, nem nézheted tétlenül, ha tudásban, erkölcsben, életkörülményben messze elmarad mögötted. Valamit tenned kell, segítened kell, hogy a másik is élvezhesse azt, aminek te részese vagy. Ha ezt a nagy együvétartozást átérzed és eszerint cselekszel, igaz ember vagy.

Ilyennek ismertük meg regényei kapcsán az írót. Galambos Lajost, aki meghívásunkra eljött Magyarországról és aki személyes találkozásunk alkalmával is tanúbizonyságot tett az őt jellemző humanizmusról.

Galambos Lajos a fiatalabb írónemzedékhez tartozik. Sokgyermekes kubikos-család tagjaként született a Szabolcs megyei Kótajban, 1929-ben. Fiatal korában beiratkozott a Színművészeti főiskolára, majd újságíró, katona lett, utána ismét egyetemre járt. Később filmdramaturgként működött. Többször változtatott állást.

Nagy öröm számomra, hogy találkozhattam a Dolgozó N6 olvasóival és szerkesztőivel. Homérosz szavaira emlékezem: Gunumai sze, anassza theón .. . térdelek előtted istennő. Vagy átfordítva mai szavakra: térdelek előttetek emberek, mindenki előtt, aki érzi, hogy egyek vagyunk. Galambos Lajos

Az fró Tóth Jánossal, az Cj Írás prózai szerkesztőjével

Szülők és tanítók fóruma

Gyújtatott lelkek víg mécsesének,

Ott, hol Sötét ül várost és falut. . .

(Ady: A magyar tanítókhoz)

Néhány hónappal ezelőtt, amikor szerkesztőségünk Galambos Lajos „Mostohagyerekek“ című kisregényét választotta ki folytasásos közlésre, még nem sejtettük, hogy Molnár Katalin sorsa ilyen nagy visszhangra talál az olvagók körében. Sokan arra kérték a szerkesztőséget, közöljön hosszabb részleteket, mások megvették a könyvet, hogy minél előbb megtudják, hogyan végződött Katalinnak, ennek a fiatal tanyai tanítónőnek a küzdelme, aki a világosság mécsesét vitte a tanyára, hogy a maradiság, az önzés és a tudatlanság sötétségét fiatalos könyörtelenséggel eloszlassa.

— Amikor elolvastam a Mostohagyerekek-et, arra gondoltam, hogy ilyen tanítónők csak a könyvekben léteznek. A mi falunkban is van jónéhány pedagógus, közöttük három nő, de ezek nem hasonlítanak Katalinra. Alig várják, hogy megszólaljon a tanítás végét jelző csengő, repülnek ki az iskolából, mint a galambdúcból és indulnak be a városba. Falunk ugyanis a járási székhely szomszédságában van. Én csak édesanya vagyok és nem sokat értek a pedagógiához, hiszen csak a Dolgozó Nőben és más lapokban megjelenő pedagógiai cikkeket olvasom, de úgy gondolom, hogy aki hivatástudatból vállalta a tanítást, annak a munka nem érhet véget a csengetéssel.

Községünkben nem foglalkoznak iskolán kívül az ifjúsággal. Énekkar, tánccsoport, színjátszó-irodalmivagy más érdekkörök, ilyesmi nálunk nem létezik. A tanítók azt mondják, nekik csak az a kötelességük, hogy az iskolában tanítsanak. Nem akarnak a faluban „mindenesek“ lenni. Az egyik közülük még azt is kijelentette, alig várja, hogy kikerüljön innen, nem teszi tönkre a fiatalságát a büdös falusi gyerekek tanításával — írja egy édesanya.

— Jó lehet ott iskolába járni, ahol olyan tanító néni tanít, mint Molnár Katalin. Nagyon szeretném, ha az én tanító nénim is valami hasonló, nagyszerű dolgot cselekedne, hogy mindenki látná, és büszke lenne rá. Olyan jó őt hallgatni, amikor arról beszél, hogyan keletkezett az élet a földön. Ilyenkor minden szavát elhiszem, de amikor hazamegyek és otthon elmesélem, hogy mit mondott, édesanya csak legyint és azt mondja, csak azért tanítja ezt, mert fizetik érte. Mindig kérem, hogy jöjjön el már egyszer az iskolába és beszéljen vele, majd meglátja édesanya is, hogy olyan, amilyennek én mondom. Jó lenne, ha legalább a tanító néni egyszer eljönne hozzánk, de úgy látszik, nincs ideje. Pedig nagyon szeretném már tudni, kinek higygyek. Neki-e, vagy az édesanyámnak — veti fel a kérdést egy tizenegy éves kisfiú.

Ilyen és ehhez hasonló levelek érkeztek szerkesztőségünkbe. Katalin sorsa és cselekedetei felkavarták a gondolatokat és határozottan körvonalazták a mai pedagógus alakját, akitől gyermekeink, az új nemzedék tanítását várjuk. Az elképzelések, helyi jellegű problémák feltárása mögött ott volt a kívánság: Katalin törekvései sikerüljenek, ne ragadjon bele a tanyai sárba, a napfényes, új iskolában emberi közelségben dolgozhasson szülőkkel és gyermekekkel, hogy példája követőkre találjon.

Az író — Galambos Lajos — pontot tett ugyan Katalin történetének végére, a tanítónő erkölcsi győzelme vitathatatlan, hiszen mellette áll az egész társadalom igazsága, törekvése. De vajon elég ez ahhoz, hogy a jövőben is hivatástudata magaslatán, kedvvel, lankadatlan akaraterővel és hittel telítve állja meg a helyét, lelkiismeretesen tanítson és megküzdjön a maradi gondolkodású emberek előítéleteivel, érthetetlenségével?

Elég ez ahhoz, hogy Katalin és tanítványai között a fegyelem lazulása helyett őszintébb, tisztább, emberibb kapcsolat alakuljon ki, hogy embereket neveljen az elmaradott, a többiekhez viszonyítva még mindig mostoha körülmények között élő tanyai gyerekekből? Vajon sikerül ez Katalinnak?

Ezt a kérdést boncolgatták a gútai pedagógusok is, akiknek körében vitaestet rendeztünk a Mostohagyerekek-ről, amelyen Galambos Lajos is részt vett. Jelen volt még az Üj Írás című irodalmi folyóirat prózai szerkesztője, Tóth János, valamint Dobos László, az Irodalmi Szemle főszerkesztője, Bertók Imre kerületi tanfelügyelő, a HNB titkára, szülők és tanítók.

Nem véletlen, hogy a jelenlevő pedagógusok párhuzamot vontak Molnár Katalin története és az itteni tanítóság problémái között, hiszen Gúla körül is tanyavilág terül el. Nálunk is vannak még tanyai gyerekek, akik naponta kilométereket gyalogolnak, hogy eljussanak az iskolába. A hosszú úttól kimerülve, fáradtan ülnek be az iskolapadba, gondolataik elkalandoznak, figyelmüket nem tudják összpontosítani. Ezek a tényezők is nehezítik a tanyai tanító munkáját. De nemcsak ezek. Gyakori probléma még a lakás, a koszt, vagy éppen a faluval — várossal való rossz, sokszor járhatatlan összekötő utak. Nem csoda, ha ilyen körülmények mellett aztán a tanító mindent megmozgat, csakhogy szabaduljon ebből a környezetből.

— A pedagógus munkájának eredményességét több— Nem véletlen a „Mostohagyerekek“ közönségsikere. Nálunk is vannak Molnár Katalinok — mondja Berták Imre tanfelügyelő

Nyugtalan időszaka volt ez életének, útkeresés, amelynek során sok tapasztalatot, gazdag élményanyagot gyűjtött. Első elbeszélése 1951- ben jelent meg. 59-ben Dűlőutakon címmel egy riportkönyve lat napvilágot. 60-ban jelent meg Gonoszkátyú című műve, amely a Megszállottakkal együtt nagy vitákat robbantott ki, bátor, újszerű hangja miatt. Az utóbbit érett írói műként fogadjak. 60-tól öt regénye, egy elbeszéléskötete és számos novellája, riportja jelent meg különböző lapokban. Idén májusban kerül sor harmadik regényének a Mostohagyermekeknek a megfilmesítésére.

Galambos majdnem mindegyik regényében olyan típusú hősöket formál, akik erős szenvedéllyel, kitartással harcolnak az újért, a jobbért. Ilyen a Mostohagyerekekben Molnár Katalin tanítónő alakja, akiben az író az általa elképzelt mai női ideált rajzolja meg.

írjuk ide Galambos Lajos szavait, amelyek hűen kifejezik életszemléletét: „Számomra nélkülözhetetlenek az olyan élethelyzetek, ahol közösségi szemlélet van s ahol a közösség érdekében történő dolgok az egyes ember legszemélyesebb ügyei is. S szeretném, ha ez írásaimnak is legszemélyesebb ügye lenne."

féle tényező határozza meg, nemcsak a tanyán, hanem a falvakban, városokban is — mondották a vitázók. És így sorolták tovább:

— Kétségtelen, hogy a tanyai tanító helyzete a legnehezebb. Legalább magasabb fizetéssel kellene ezen könnyíteni. ^

— A lakás, étkezés, sok esetben a gyermekek óvodában való elhelyezése, úgyszólván általános pedagógusprobléma.

— Sok faluban még ma is azt hiszik, hogy a tanítónak „ mindenes “-nek kell lennie, hogy a baromfiösszeírástól kezdve a tojásfelvásárlásig mindent neki kell csinálnia, mint az ötvenes években, amikor éppen ez a „mindenes-szerep“ ásta alá a tanító tekintélyét.

— A szülők ahelyett, hogy együttműködéssel segítenének a gyermek nevelésében, sokszor igazságtalanul, hozzá nem értően bírálják a tanítót, legtöbb esetben a gyermek előtt. Természetes, hogy ez sem használ a tanítói tekintélynek.

— Van, aki elfoglaltságára hivatkozva, a pedagógusra hárítaná az otthoni nevelés gondját is.

— Vajon az iskolán kívüli kulturális élet szervezése a pedagógusok feladata-e, vagy a népnevelőké és a szövetkezetek kulturális felelőséé?

A gútai pedagógusok között csak helyi viszonylatban vázoltuk a problémák megoldásának útját.

Mivel azonban a vitaesten felvetett kérdések, az iskolai- és az iskolán kívüli nevelésben, a tanítók helyzetében, a szülők iskolához-tanítókhoz való viszonyában felmerülő hiányosságok máshol is megtalálhatók, szerkesztőségünk vitát indít szülők és tanítók fóruma címén.

Kérjük olvasóinkat, a szülőket, pedagógusokat és mindazokat, akik szívükön viselik az ifjúság nevelésé-j nek kérdését, személyes tapasztalataik, helyzetük alapján írják meg véleményüket, hogyan képzelik problémáik megoldását.

A hozzászólásokat közöljük és honoráljuk, a legjobbakat vitazáró gyűlésünkön tárgyi jutalomban részesítjük.

Megértést, segítséget várnak a pedagógusok, mert nemcsak Katalinnak volt nehéz egyedül

€/)