Dolgozó Nő, 1964 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1964-02-07 / 3. szám
с го "ГО го со о го >а о> О) CD-оЧ V ш \ * ‘ 1 ш к Z ( сс ) ш . j >у О Helyesen csak együtt nevelheti a gyermeket az édesapa és az édesanya. Néha azonban a körülmények úgy alakulnak, hogy valamelyik szülő magára marad. Halál vagy válás az apára vagy az anyára hárítja teljes egészében a nevelés minden felelősségét. Ha pici a gyermek, nem okoz túl sok nehézséget az új mama vagy papa és a fiú, kislány összjeszokása. Ha azonban már nagyobbacska, iskolás, főként ha serdülő korú, akkor bizony sok súrlódás, sértődés, makacsság akadályozhatja a megértést. A gyermek ,,mostohát” lát az új élettársban, sőt, ha tartósabban élt kettesben apjával vagy anyjával, irigy, féltékeny elveszített egyeduralmára, és csak hosszú idő, türelmes nevelés hajlíthatja szívét az új apa, anya felé. Még jobban begubózik a gyermek, ha az új szülő nem is nagyon kedveli, és magára maradottságát a kistestvérke rövidesen bekövetkező megjelenése növeli. Végképp mellőzöttnek érzi magát, elvadul, és nemcsak az új házastárssal, hanem édes szülőjével szemben is dacos, ellenséges, sértődékeny lesz. Ha iskolás korú, elmaradozik otthonról, elmulasztja kötelességeit, hanyatlik tanulmányában. Ezért helyesebb, ha az édesanya, édesapa előkészíti újabb házasságát, nem állítja gyermekét befejezett tények elé azzal, hogy mindez nem tartozik rá. Igaz, hogy a kisgyermeknek vajmi kevés beleszólása lehet édesanyja, édesapja életének irányításába. Éppen ennek az életnek a megkönnyítése kívánja azonban, hogy értelmes lénynek kijáróan megmagyarázzuk a kicsinek: szeretnénk gondjainkat valakivel megosztani. Ismerje meg leendő házastársunkat mint jó barátot, barátkozzék meg vele, akkor könnyebben hozzászokik a bensőbb kapcsolat gondolatához is. Az új házastárs igyekezzék természetesen, nyugodtan beleilleszkedni az otthon légkörébe. Ha ő is hoz magával gyermeket, rendszerint könnyebben összeszoknak az újdonsült „testvérek”, mint ha egyedül van a fiú vagy lányka. Eleinte természetesen gyakran összekapnak, de a veszekedéseket, sértődéseket mindkét szülő vegye olyan bölcsességgel tudomásul, mintha gyermekeik együtt nőttek volna föl már évek óta, mert így az apróbb civódásokból sosem lesz nagy ügy. Ha a gyermekek azt hallják, hogy ők testvérek, és azt látják, tapasztalják, hogy a „mostoha” szülő egyforma szeretettel és igazsággal teremt rendet közöttük, dicsér vagy szid, jutalmaz vagy büntet, akkor rövid idő múltán valóban testvéreknek is érzik magukat. Sose feledje az édesapa, édesanya és az új házastársa, hogy a gyermek legkevésbé tehet az elromlott együttélésről, az esetleg felelőtlenül kötött, mély érzelmeket nélkülöző házasságról, sőt a saját maga létezéséről sem. Segítsenek tehát létrehozni a megbékélt, megnyugodott családi légkört gyermekük számára. Л! bratislavai Járásbíróság rgyik tárgyalótermében elült a zsongás, csupán visszafojtott női zokogás hallatszik. A vádlottak padján egy harminc év körüli fiatal ember ül. Fejét a tenyerébe temeti, s a bíró hangja, mintegy a távolból kopogtat tudatán: — V. Lajos vádlott, mikor és hol ismerkedett meg K. Ágnessel? ■ A feleségemmel... — A törvény előtt nem K. Ágnes, hanem V. Valéria a felesége. • Bocsánat, K. Ágnest ezerkilencszázhatvanhárom nyarán ismertem meg egy juniálison... A padsorokból ismét felzokog a fiatal nő. Megrohanják az emlékek, s gondolatban újra megteszi az utat a juniálistól a bírósági tárgyalásig. A duna-parti kerti mulatóban tetőfokára hágott a jókedv, átforrósodott a nyárt köszöntő est és akik újonnan kötöttek ismeretséget, azok is már a holnapokról álmodoztak. Lajos is erősebben szorította magához Ágit, miközben a másnapi találkáért könyörgött. A ,,majd meglátjuk"-ot, a ,,lehet, hogy"-ot és a ,,tolánt’’ végül is az ,,igen” követte. Múltak a napok, a hetek és Ági egyre gyakrabban találkozottLajossal, s hovatovább mindjobban megszerette ezt a csendes fiút. Igen, 42 — Éccaka lehet... — Meghajja az urad... — Minek hallaná... A fáradt test hamar elalszik. — A síró szeretet nem alszik el soha... Aztán így szólt az asszony: — Tavasz van... Van elég dolog... Nyáron az embernek meghalni sincs ideje... Téliére meg... — Nem felejted te azt el téliére se, Panni. • Majd elfelejtem öregségemre.- Akkorra el... Miska hosszú álldogálás után megmozdult. — Hát gyüssz ? Panni ijedten ráemelte a szemét. — Én? — Te, te!... Nó! gyere nó!. — így?... Újra hallgattak. Fent az égen megszólalt a pacsirta. Frissen és vidáman csicseregve. A legény felnézett az égre, a madár után. — A madár is elszáll onnan, ahun nincs keresnivalója... S csak nézett,nézett az égre, a kis pacsirta felé,aki egyenesen szállott felfelé az égbe. Ugye, kis pajtás!. Derűs szemmel nézett az égi madárra... az újra leereszkedett hozzájukiglan... Azután előre repült... s csicsergése egyre messzebb hallott. Az asszony utánanézett az égi madárnak, aztán hirtelen heves zokogásba tört ki. — Pannikám... — szólt a legény, — kis madaram... kis égi madaram... Lépj fel csak arra a garádjára.. Az asszony hallgatott, megremegett. — Kis kedvesem... vadmadár vagy te itt. Igen — zokogta az asszony. — Nem neked való ez a tyúkól... Ebben a pillanatban a pacsirta az égen újra megficserdült. 16 43 — Kis csibém, bogárkám, szagos rozmaringom, lépj csak fel egy cseppet, híj a madár, mutatja az utat... Panni szívhasító sírással zokogott. — Oda tedd a lábod e... Panni fejlépett a sövény tetejére s a Miska erős karjában szállott alá a fű közt kanyargó gyalogösvényre... Egymás után mentek. Elöl az emberke, utána a cseléd... Kerülte a füvet, mert nagyon harmatos volt. Aztán elmaradt megettük a duhaj ordenáré muzsika, s csattogott mindenfelé a sok kis égi madár. VÉGE
