Dolgozó Nő, 1964 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1964-02-07 / 3. szám
д — ébredj már Erzsi! Még átkeli néznünk tanítás előtt a földrajzleckét! I. C harmincnégy, II. C harminchárom, III. C huszonöt, IV. C harmincegy, összesen százhuszonhárom tanulója van a lévai óvónőképző iskola magyar tagozatának. Ez azt jelenti, hogy a következő négy évben a nyugat-szlovákiai kerület százhuszonhárom községében és kisvárosában tanulnak versikét, dalokat és szokják meg a közösségi szellemet a magyar ajkú kicsinyek. Hány édesanya dolgozik majd nyugodtabban, mennyien állhatnak munkaviszonyba, mert lesz, aki vigyáz a gyermekére. Üj óvodák létesülhetnek, kibővíthetik a régieket. Százhuszonhárom szakképzett óvónő hagyja el az iskolát, hogy meghódítsa a gyermekszíveket, hogy alkotó munkáskezeket szabadítson fel a termelés számára. AKIK MÁR ÚTRA KÉSZEN ÁLLNAK А IV. C tanulói komoly, felnőtt lányok. Kabátjuk hajtókáján zöld szalag. Még ott ülnek az iskolapadban, de már érzik, lassan búcsúzniuk kell. Izgulnak. Érthető, érettségire készülnek. Hogy mitől félnek a legjobban? O, ők mindent megtanulnak, ha vannak is kedvenc tantárgyaik. Inkább azon törik a fejüket, mi lesz, hogyan lesz, ha kikerülnek az „életbe“? Mert könnyű Hencze Máriának, Sidó Teréziának, Baráth Eszternek és Gyurovszky Erikának. Mehetnek haza, tanítani, a dunaszerdahelyi járásba. Még kevesen is vannak, tíz óvónőt kér a járás. De mit csináljanak ők, a lévaiak? Tehetnek róla, hogy itt van a közelben ez az iskola, hát kilencen kerültek közülük a negyedik osztálybais,akörnyező falvakban pedigcsupán csak két óvónőre van szükség? — Gyertek hozzánk — hívják őket a komáromi járásba jelentkező lányok, Kerekes Eszti, Szenei Marika, Tátrai Margit, meg Dóczé Marianna. — Ne féljetek, lakást is szerzünk, ennetek is lesz hol. Nálunk jó emberek laknak, szeretik a pedagógusokat. — Bratislava környékére is lehet jelentkezni. Érdekes; valahogyan nem vonz bennünket a „város“ — véli a peredi Mészáros Mária. — Nem fontos, hogy városba kerüljünk. De olyan faluba, ahol dolgozhat az ember a CSEMADOK-ban, vagy a CSISZ-ben, ahol jó könyvtár van, rádiót hallgathat az ember, televíziót nézhet, a kultúrotthonban színielőadásokon vehet részt — így képzelem el a munkámat, az életemet — vallják a negyedikesek. Az igényesebbek hozzáteszik: — Ha a nemzeti bizottság nem tud lakást adni, egy jó házi néni, olcsó albérleti szobácska, jó koszt a napközis óvodában. Kezükben a könyv, de gondolatukban már a jövendő munkahelyüket rajzolgatják: Kedves szülők, egészséges gyermekek, munkájukat értékelő, segítségüket szívesen fogadó tömegszervezetek. így lesz-e vajon? Nem tud— Пум a hely«« lábtartó« — HudcovMová ппдгпб a II. C legjobb tornácával, Ciudal Mórlóval mutatja be az ól gyakorlatát. _ A harmadikosok kedvenc tantórg “ “ ' n eA■ I. ' ' - ' . , ■ zeneelmélet, omlt szívesen összekötnek a gyakorlattal. racesa tuhut ..'únyitasi. me.,-.; most éppen népdalokat tanulnak, amelyeket esztródmflsoruk keretében készülnek bemutatni. ják. Csak érzik, hogy emberpalánták kertészének lenni, társadalmi munkában részvevő pedagógusnak — nincs ennél szebb hivatás. A III. C-BEN „Nagyszünet,“ várva várt negyedóra a nehéz órák közben. A harmadikosok mégsem sétálgatnak, se nem esznek vagy nevetgélnek. Fegyelmezetten állják körül osztályfőnöküket, Paiesa István tanárt. Kezükben hegedű, előttük kotta. Mögöttük az énekesek. Kis együttesük kihasználja a szünetet, próbálnak. Gróf Márta, Forró Viola, Taliga Irén, Éliás Margit, Pónya Kornélia, Gazdag Éva, Banda Mária, Csanda Magdolna meg a oiek kulturális brigádot szerveztek, esztrádműsort készítenek, amellyel meglátogatják a környező falvakat. — Lesz ének, tánc, szavalat — sorolják. ■ Nem egyhangú a műsor, ha teljesen lányok csinálják? — Lesznek fiÚK xs — nyugtatnak meg. Az itteni mezőgazdasági iskola tanulói. Velük közösen készülünk a fellépésre. Peller Júlia, meg Vavró Klári azt is elmondja, hogy ők a lévai CSEN ' DÓK énekkarában is énekelnek. A CSEMADOK szívesen fogadja a lelkes fiatalokat, ők pedig majd az iskolából kikerülve hasznosítják, amit megtanultak. Mielőtt véget ér a nagyszünet, mégegyszer eléneklik a népdalcsokor számait. Szemüket tanárukra szegezik és felcseng üde hangjuk: Csillagok, csillagok szépen ragyogjatok!. VENDÉGSÉGBEN A másodikosoknak a torna óra volt az utolsó aznapi tantárgyuk. Az óra végét jelző csengetésbe már belevegyül futó lábuk dobaja. Fel, az emeletre! Kézmosás, ebéd! Csak gyorsan, mert kegyetlen hosszú a délelőtt az ebédig. Különösen, ha tizenhat éves az ember. Beszélgessünk? Tessék nálunk helyet foglalni, ide, ez a legkényelmesebb éjjeliszekrény. Székünk nincs, dehát diákszálláson felesleges fényűzés lenne, úgyis lent tanulunk a tanteremben, itt csak alszunk. Ó, mi ráérünk, van itt reggeli kenyér a fiókban, azt megesszük, nem is vagyunk olyan éhesek. Fontosabb most, hogy elmondjuk, hogy mi itt tizennyolcán vagyunk. Bizony, kicsit sok egy szobában ennyi lány. Emeletes ágyaink vannak, este sokszor éjfélig is beszélgetünk a sötétben. Hiszen annyi kérdésre keressük a feleletet. Élet, szerelem... munka, bizony, néha tanulni is kell „titokban“, a nagy feleltetések előtt, nem elég a hivatalos „stúdium". Különösen a földrajzzal meg a történelemmel van sok bajunk, nem is értjük, miért kell ezeket a tantárgyakat szlovákul tanulnunk, csak bemagoljuk. Sem a földrajzot nem fogjuk jól tudni, sem a szlovák nyelvet. Inkább szlovák irodalomból, meg nyelvtanból lenne több óránk, fal — Tükröm, tükröm, mondd m«g nékem 1... Ez a »«.építkezés most öncélú. Fazekas Erzsi szavaló Szombath Mariannát, a hírős táncost fésüli. Egy-két hét múlva, ha megkezdik fellépéseiket, mór a lévai jórát lakosai gyönyörködhetnek bennük — és müsorukban. Egy titkos imádó leve-£ lének sorsa. Hiába, az „intriben4* ez mór így szokott lenni... minthogy ezekkel л" tantárgyakkal így kínlódjunk... A zene sem a legkönnyebb tantárgy, pedig azt szeretjük. Jó lenne, ha az alapfokú iskolákban jobban előkészítenék a diákokat a zenéből is a továbbképzésre. De mi azért nem szomorkodunk. Ezeket sem panaszképpen mondjuk. Csak szeretnénk rá feleletet kapni, miért van ez így. Hogy még mit szoktunk csinálni, ha van egy kis időnk? Táncolunk, énekelünk, verseket olvasunk. Van egy „költőnőnk is“, Smith Rozália, szavalónk is, Fazekas Erzsi, őt meg, Mariannát biztosanismerik, büszkék vagyunk a híres táncosunkra. A szerkesztőinkkel nem találkoztak ? Mert van folyóiratunk is., „Ifjúság“ a címe. Most jelent meg az első száma. Rozikának is van benne verse. Ez még csak a kezdet, de majd „emelkedik a színvonala.“ És nevetnek gondtalan gyerekkacajjal, felnőtt tervekkel, vágyakkal. Búcsúzunk, örülnek, ha nem is mondják, hiszen kevés kenyér akadt a fiókban, várja őket az ebéd. AZ ELSŐSÖKKEL még sok a gond, a probléma, össze kell szokniuk a diákotthonban, megtanulni, hogyan lehet simára húzni a lepedőt, a párna alá nem ^szabad csavarokat dugni, és míg ismerősükké válnak a szaktantárgyak, amíg megtanulják, milyen felelősségteljes munka az övék, milyen nagyszerű hivatás a pedagógusé — addig eltelik négy esztendő. A négy év alatt biztosan feleletet kapnak a miértekre, kisebbek lesznek a problémáik, reálisabbak lesznek az elképzeléseik, hiszen elődeik, akik akkor már tanítani fognak — szintén hozzájárulnak ahhoz, hogy anyák, szülők, akiknek megsegítésére pedagógusokat, óvónőket képez a társadalom, még jobbá, szebbé tegyék mindanynyiunk életét. HARASZTINÉ M. E.
