Dolgozó Nő, 1964 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1964-10-19 / 21. szám
LEGFONTOSABB TENNIVALÓNK A Napnak már egészen fel kell kapaszkodnia az ég tetejére., hogy felmelegíthesse a csípős őszi levegőt, hogy eloszlathassa a határ felett húzódó vastag ködtakarót. A mezőn hajladozó asszonyoknak nincs idejük fázni a reggeli ködben sem, mert sietésre serkent a munka, a közelgő őszi esőzések, fagyok. Meg aztán minden asszony a háziasszony szemével méri a szövetkezet számára végzett munkát is, a jó háziasszony pedig igyekszik, hogy a beköszöntő tél tele kamrát találjon, és üres határt. Jól vizsgáznak asszonyaink az őszi munkálatokban, ezt bizonyítják az eredmények. Gyors ütemben haladnak a munkák, a cukorrépa betakarítása, felvásárlása csaknem zökkenőmentes. Azonban sok kicsi sokra megy — ezért a legkisebb hiányosságokat, hibákat is ki kell küszöbölni a betakarításból. Minden szövetkezetben és gazdaságban százakra rúg a cukorrépában dolgozók száma. A nagy munkaütem közepette veszteségek mutatkoznak a raktározott répában, ennek egyik okozója a cukorrépa nem megfelelő kezelése. A cukorrépa között hagyotf répafej ugyanis bomlásnak indul, és ez káros hatással van a répára. Gazdasági szempontból jelentős károk keletkezhetnek így, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Amit az eddigi takarmánybiztosításnál elmulasztottunk, most még pótolhatjuk a répafejjel és a répaszelettel. Nem szabad azonban halogatnunk a répafej begyűjtését, mert kiszárad és veszít az értékéből. Ezzel a mezőn dolgozó asszonyokon kívül a fejőnőknek is törődniük kell, hiszen a Földművesasszonyok Téli Iskolája keretében folyó tejtermelési verseny még nem ért véget. Az eredményt az dönti el, hogyan takarmányozhatnak a télen. Itt van tehát az utolsó lehetőség, hogy a hiányzó takarmányt biztosítsák. Az eddigi eredmények azt bizonyítják, hogy a cukorrépa betakarítása körüli hibák nagyobb gondossággal, körültekintéssel kiküszöbölhetők. A mezőgazdasági üzemek nagyrészében szeptember végéig befejezték a cukorrépa betakarítását. Ugyanakkor azonban a burgonya betakarításában sok helyen lemaradtak. Nélkülözhetetlen élelmiszerünkről, „második kenyerünkről” van szó. Minden asszony tekintse tehát kötelességének, legfontosabb tennivalójának a burgonya-kiásásban való részvételt. Nem engedhetjük meg, hogy a földben maradjon, kárbavesszen, szükségünk van a burgonyára. Addig tehát egyetlen nőbizottság, egyetlen falusi asszony sem lehet elégedett munkájával, amíg az értékes kapásnövények bármelyikének termése a határban van. -he-SZE.TE.: Gulyás Gábor még csak második eve kerteszkedik Szetén, ahová a sellyei kertészeti Mesteriskola elvégzése után került. Már csak néhány nap választja el attól, hogy bevonuljon katonának, de addig is igyekszik, hogy a szövetkezet zöldségeséből betakarítsák a gazdag termést. Kisegítőjével — Ondrusek Jánossal és a szorgalmas asszonyokkal, Gréci Erzsébettel, Ondrusek Annával, Balcsi Ilonával, Balázs Edittel, a tíztagú állandó női munkacsoporttal együtt hozzáértéssel végzik munkájukat. Eredményeik azt bizonyítják, hogy,pénzbevételi tervüket jóval túlteljesítik. (Beiányi János) ÁJ: Kovács Erzsébet, az örökké mosolygó harmincnyolc éves fiatalasszony az áji szövetkezet baromfitelepén dolgozik. Azonban nemcsak a baromfiról gondoskodik lelkiisme. retesen, hanem becsülettel helytáll a helyi nemzeti bizottságban is, ahová tanácstagnak választották. Bizalommal fordulhat hozzá mindenki, ami tőle telik., biztosan elintézi. TOMPA: A szövetkezet dohánytermesztő csoportjának tizenhét női tagja van, akik kora tavasztól késő őszig ,,kezelik" ezt az értékes terményt. Példás kollektíva az övék, csaknem tíz éve dolgoznak együtt. Ajkukról sosem fogy el a vidám tréfa és a dal, még akkor sem, ha a dohánysimltds a késő esti órákban ér véget. Reggel újra kezdik a munkát. A SZNF tiszteletére vállalt kötelezettségüket nemcsak teljesíteni akarják, hanem 100 ezer korona értékű áruval többet termelnek. Reméljük, munkájukért, példás igyekezetükért nemcsak erkölcsi elismerésben részesülnek, hanem az idén végre megkapják a régen ígérgetett prémiumot is. (Tóth László, Tompa) PATH: A pathi lányok és asszonyok, számára jó erőpróba volt az idei aratás, amikor napi tizenegy-tizenk.ét órát dolgoztak a kapásoknál, a gabona tisztításánál, hogy a cukorrépa, kukorica is megkapja a magáét és a gabona is fedél alá kerüljön. Az igazi kitartásra azonban most, az őszi munkák, a betakarítás idején van szükség, amikor hidegben, szélben, esőben ott kell hajladozni a cukorrépa fölött, és a burgonya szedésénél. A pathi asszonyok — Máriási Lászlóné, Németh Ferencné, Domin józsefné, Pézman Ldszlóné, Baka Jánosáé és a többiek — azonban most is megállják a helyüket és köszönetét érdemelnek, hogy a szövetkezet jó gazda módjára, letarolt földekkel, tele kamrával nézhet a tél elé. (Kovács János, Path) SZÉCSÉNKE: A szövetkezeti tagok büszkesége a húsz hektáros kertészet, ahol Hornyák András kertész vezetésével sokszor harmincöt-negyven asszony is szorgoskodik. Villant Rozália, Torma Magda, Kukolík Ilona és Koncz Mária nevén kívül még sok ügyes kezű lányt és asszonyt említhetnénk. De felesleges mindannyiukat felsorolni — dolgosságukat. szorgalmukat az időben elvégzett őszi munkálatok, a szép termelési eredmények bizonyítják. Az elnöknő (Major Lajos, Szécsénke) A Gerlachov alatt elnyúló szántóföldeken a burgonyát szedik az asszonyok. Csoportjukból fekete hajú, napbarnított arcú asszonyka válik ki. Kezét nyújtva fogad, bemutatkozik. — Brúziková, a HNB elnöke. így ismerkedtem meg Gerlachov község „fejével". — Könnyebb a szervezés, ha én is velük tartok, ha itt dolgozom a többiekkel — magyarázza. — Csak ennyit kell mondanom: megyünk, asszonyok — s egy se hiányzik, mind eljön. Nemcsak most, a burgonya ásásakor tűnnek ki nagy igyekezetükkel, szorgalmukkal, így dolgoznak ők egész évben. így törődnek a takarmánybetakarítással is. Ez a titka annak, hogy szövetkezetünk az élenjárók közé tartozik a poprádi járásban. Havonta tízezer koronás prémiumokat hoz az eladott tejtöbblet. A húsfelvásárlásban is az elsők között vannak, hiszen a hízómarháknál átlagosan napi 84 dekás súlygyarapodást, a sertéseknél 53 dkg-ot érnek el. A szövetkezeti tagok keresete, közös gazdálkodásuk fokmérője került szóba. — Egész biztosan felcserélné a saját keresetét bármelyik tagunk jövedelmével mondja az elnöknő. — Faix elvtárs például 2230 koronát, a hatvan esztendős Sefíík bácsi 2700 koronát, Bergerová 1880 koronát keres havonta... Amilyen a termelés, olyan a jövedelem. Nem csoda hát, hogy a fiatalok nem kívánkoznak el innen. Legfeljebb csak arra az időre, míg elvégzik az iskolát. Ugyanis községünkben olyan értelmű határozat született, hogy minden egyes szövetkezeti családból legalább egy fiatal köteles mezőgazdasági iskolába menni. Pajerchín és Mlynár szövetkezeti tagok fiai például a Nyitrai Mezőgazdasági Főiskolára járnak. A gerlachoviak jól biztosítják tehát az utánpótlást. A szövetkezet fejlődésével párhuzamosan változik a falu lakosságának élete is. Új lakóházak épültek, sokan televíziót vásároltak, öt személyautó és huszonhét motorkerékpár került a faluba. A szépen berendezett szövetkezeti klub, a gazdag könyvtár gyakori találkozóhelye a szövetkezeti tagoknak. De nincs olyan falu, ahol ne lennének problémák. Vannak Gerlachovon is. Ezekről maga Brúziková, a HNB elnöke tájékoztatott... — Nálunk a legnagyobb gondot a víz okoz4 za. Kevés van belőle. A HNB-re vár a feladat, hogy megoldja a lakosság vízellátását. További feladatunk a napközi otthon építésének befejezése, az utak, a községi parkok rendezése, majd a kultúrotthon kijavítása. Az elnöknő a HNB-ban eltöltött néhány év alatt jó tapasztalatokat szerzett a munkaszervezés terén. Igen nagy jelentőséget tulajdonítaz albizottságoknak, amelyeknek mindegyike konkrét tervek alapján tevékenykedik. Legfőbb feladatuk: állandó kapcsolatot teremteni a szövetkezeti tagokkal, még hathatósabban rendezni a cigány származású polgárok ügyét. — Hogyan képzeli el munkáját a jövőben a gerlachovi HNB élén? — kíváncsiskodom, mielőtt búcsút vennék az asszonyoktól, és a község vezetőjétől. — El sem tudnám végezni a munkámat, — mondja Brúziková, ha nem lennék állandó kapcsolatban az emberekkel, különösen a szövetkezetben. A nemzeti bizottság vezetője már reggel öt órakor,a munkaelosztásnál sem hiányozhat a szövetkezet telepéről, az emberek közül... és később, napközben sem. KÉZDY GÉZA