Dolgozó Nő, 1964 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1964-01-10 / 1. szám
vezető elvtárs vasmegmunkáló brigádjává váltak. Már kezdettől fogva jól működtek, mert Csengery elvtárs kemény természetű ember. Amit kézbe vesz, abból igyekszik valami jót kiformálni, hisz ő maga is vasmunkás. A Szocialista Munkabrigád cím elnyeréséért vívott vetélkedés közepette kezdtek először komolyan, mélyebben elgondolkodni a munka s az általa formált új élet lényegén. A Csengery-brigád női tagjai ugyan nem találtak ki semmiféle világrengető dolgot, de valami hasznosra mégis rájöttek. Ugyanis, minél könnyebben hajlott a vasrúd a kezük alatt, annál inkább sajnálni kezdték. Nem a meghajlított vasrudakat, hiszen azoknak megvolt a rendeltetése, részben az új gyárépületek beton tartópilléreiben, részben az épülő csatornahálózat állványozásában, a daruhordó vaspályák szakszerű kiképzésében, meg száz más fontos helyen. A Csengery-brigád tagjai azokat a darabkákat sajnálták, amelyeket hajiítás közben le kellett nyisszantaniok a vasrudakból. Tíz-húsz centiméteres, néha félméteres darabokról volt szó, mert selejtként kezelték ezt a hulladékot, mely a műhely zugaiban rakásokon hevert. És mikor Irena Srámková, egyébként három apró gyermek fiatal anyja, elnézte ezeket a rakásokat, felsóhajtott és odaszólt Margita Tomkovának, brigádjuk legkorosabb, legkomolyabb tagjának: „Mi volna, ha otthon így elhajigálnánk a kalácshoz gyúrt tésztafölösleget... ? Tomková megértőén hümmögött. Plichta Mari, ez az örökké vidám leány, először csak jót kacagott a megjegyzéseken, de később ő is összesúgott-búgott Mama Bözsivel, Helenka Onderovával, meg Zsiga Marival: „Valamit tényleg tenni kéne. Hiszen ez mégsem szemét, ez vas... Valódi értékes vasanyag...!“ — Ugyanezen a véleményen volt a Csengery-brigád három ifjú férfitagja is, Emil Tomaskovic, Barcs Miska és Kondás Laci. Azután Csengery elvtárshoz fordultak. Amint mondják, taplót tettek az öreg fülébe. Csengery leült és számolt. A szétszórt rakásokat időnként össze kell gyűjteni, elszállíttatni, újra önteni — gondolkodott. Milyen hosszadalmas, sok munkát igénylő művelet ez! De főképpen milyen költséges! Nem lehetne mindezt házilag meggyorsítani, olcsóbbá tenni? Próbáljuk meg. A hulladékanyagot megkísérelték házilag összehegeszteni. Az első kísérletek sikeresnek bizonyultak. Az összehegesztett hulladék ugyanolyan erős és tartóképes lett, mint a sértetlen vasrúd. És a hányódó hulladék feldolgozásával idővel súlyos ezreket takarítottak meg. Bizony, nagyon érdekes minden munka, amit az ember komolyan vesz. De különösen érdekes az az élet, amit a komolyan vett, jól átgondolt, becsületesen végzett munka formál. A kellemes étkező- és öltözőhelyen beszélgetünk ezekről a problémákról a Csengery-brigád tagjaival, akiknek minden szavából érezhető, hogy itt, e hatalmas építkezésen megtalálták végleges helyüket, hírről tanúskodik a falon függő, berámázott okirat is, mely azt hirdeti, hogy ez a kollektíva megkapta a XII. Pártkongresszus Brigádja címet. De komoly, meghitt beszédükből valamiféle kíváncsiság is érezhető: igen, arra kíváncsiak, hogy a pártkongresszus határozatainak megfelelően, mely brigádok sajátítják el majd a Csengerv-kollektíva takarékossági törekvését? E hatalmas építkezés területén minden elővigyázatosság mellett is, rengeteg a hulladékanyag, amelyből új és új tartalékalapok születhetnének közös jólétünk megvalósítása érdekében. REGINA имел epty&cULt Az első benyomások alapján bárki azt hihetné, hogy ez a leány itt egyedül van. Talán azért is, mert a vashajlító műhely, bár a ,.központi” nevet viseli, mégis távol áll mindattól, ami a keletszlovákiai Vasmű hatalmas építkezési területén már kinőtt a földből. Bociar község határában áll, a Vasmű többi részlege, a kész és félig kész épületek, vadonatúj gyárkémények a Saca- Veiká Ida közötti térségben összpontosulnak. Igen, első látásra bárki úgy vélné, hogy Regina egyedül van, mert más daruslányt itt sehol sem találsz Anka Stefancován kívül, akivel a kettős műszakokban váltják egymást. A látszat azonban csal. Regina nincs egyedül, mert ezen az építkezésen, bármily hatalmas területen zajlik, senki sincs egyedül. A vashajlítóban dolgozik Csengery mester női vashajlító csoportja és ő, Regina Horháková, e kollektíva szerves tartozéka: ő szállítja daruján a vasrudak egész halmazát a hajlító gépekhez. Valaha Regina Horháková is e brigád kötelékében dolgozott, sőt, egy ideig a brigádvezetői tisztséget is ellátta. Persze, akkor még a vasrudakat emberi erővel kellett átszállítani a rakásokról a hajlító gépekhez. Nehéz munka volt ez, hiszen egyetlen ilyen vasrúd legalább 10 méter hosszú s egyetlen rúd elszállításához is legalább két emberre volt szükség. Azután a vashajlító műhelyhez is darupályát építettek és nemsokára megérekezett a komplett darufelszerelés. Vége lett a gürcölésnek. Azaz hogy... egyelőre nem lett vége, mert a daru egymagában nem cipeli át a rúdkötegeket a hajlítába, a darufelszereléshez emberre van szükség, darusra. Hiszen volt is belőlük elég az építkezésen, de mind a maga kezelőkabinjában ült, kijelölt munkahelyén dolgozott. — No, asszonyok, ki vállalkozna erre a dologra a brigádból? — tette fel a kérdést Csengery mester. A nők körülszimatolták a darut és látták,hogy a ,.dolog” nem olyan egyszerű. Természetesen, akkortájt még Regina Horháková sem ismerte ki magát a bonyolult szerkezetben. Nemrégen még segédszakácsnői minőségben dolgozott a harcai Mezőgazdasági Iskolában, de ez a munka nem elégítette ki. Amint mondja, látóköre szűk volt, — csupán a mákostésztától a sertéspörköltig terjedt. És a vashajlítóvá minősített néhai segédszakácsnőből — daruslány lett. A daru kezelőkabinjában lényegesen kiterjedt a látóköre és ezt nem adná a fél világért sem... — Hanem tudod mit, Regina? Főzhetnél már egyyszer nekünk is valami jót... — bíztatja tréfásan Zsiga Mariska. A többi nevetgélve helyesli az ajánlatot. Talán főzne is Regina azcnnyomban valami jót, de megszólal a tizórai végét jelző sziréna és mind munkahelyükre távoznak. A Csengery-asszonyok a hajlító armatúrákhoz, Regina pedig a daru kabinjába. És néhány perc múlva, nini, már ,,tálal” is — a vasrudak egész kötegelt tálalja, ezt a mindennapi kemény vastáplálékot, amelytől nem csömörlenek meg sem ők, sem az építkezés. A munka egyöntetűen, harmonikusan halad. A fiatal daruslány a kabinban érzi. hogy nincs egyedül. Ez a Csengery-fészek az ő fészke is, a kollektíva az ő kollektívája is. VLADIMÍR KALYTÉUK — Tiszteletem... — Magához beszélek... Tessék a kézitáskája... — arra ocsúdok, hogy a kék zakós felém nyújtja a táskámat. — Fönt maradt a hálóban... — Persze, maga azt gondolta, hogy mi nem vagyunk rendes fiúk... — Hát ellenőrizze, Benne van-e minden — Köszönöm. Nagyon kedves, hogy utánam hozta... A fiú elmegy és nemsokára visszajön. Két fejkendőt és egy tucat zsebkendőt hoz... elém tartja. рек? Nézze meg.. Ugye szé-Szépek. — A mutteromnak vettem. Hadd örüljön az öreg lány... Van egy kis pénzem, de meg is dolgozunk ám érte, csak az öreg seriffet ugrattuk. De figyel rám egyáltalán? Tegye már le azt az újságot — maga újságmoly. álljon velem szóba! Danczi Johanna fi é».:» '-S 4 Nem kétséges, hogy a legtöbb megismeréshez a szemünk sugarán keresztül jutunk. Indokolt tehát kétségbeesésünk, ha észrevesszük, hegy baj van a szemünkkel. Futunk az orvoshoz. — Segítsen doktor úr! — rimánkodunk. — Baj van legdrágább kincsemmel! S hála az emberi tudománynak, a legtöbb esetben van segítség. Az orvos előírja a ,,receptet” és egy, esetleg két próba után megváltozunk, szemüveges emberek leszünk. — Egész jól illik az arcodhoz — mondják a barátnők az újdonsült szemüveges hölgynek. — Ha szabad a szakember jogán valamit tanácsolnom, — mondja Vidák Marianna, a komáromi szemoptikai műhely, illetve üzlet vezetője — azt ajánlanám a szemüvegviselőknek, hogy készíttessenek legalább egy-egy pótszemüveget!... — Igen! — fűzi tovább okfejtését: — Cipőt, ruhát, kesztyűt, kalapot, főleg ünnepi alkalmakra, mindig az eseménynek megfelelően váltogatunk, de kevesen gondolnak arra, hogy ugyanezt kellene tenni a szemüveggé/ is! A munkáknál megsérült, kopott szemüveg rontja ünnepi külsőnket. Vagy nézzük a dolgot praktikus oldalról. Ha valakinek összetörik a szemüvege, a legjobb esetben is három napot kell várnia, amíg a másik elkészül. Vannak speciális üvegek, melyek nincsenek raktáron, ezeket a gyárban készítik. Ebben az esetben előfordulhat, hogy fél évet is vár az illető. Úgy-e nem kell külön részletezni, mit jelent ez? A kis ,.műteremben” két fiatal hölgy szorgoskodik a dioptriamérő fokometer és a félautomatikus köszörűk körül. Eltűnődöm, milyen munka ez, amit ők végeznek fizikai?... szellemi?... Ahogy bámülom elmélyedésüket, mindjobban megérlelődik bennem, hogy sem az egyik, sem a másik. Ez művészet! — Hol tanulták ezt a... tudományt? — teszem fel a kérdést. — A jabloneci négy éves szemoptikai iskolában — felel Huddiková Helena. Máshol nem is lehet, mert csak egy ilyen iskola van az országban. — És tetszik maguknak ez a munka? A kérdés fölösleges, hiszen amit látok, az a szavaknál meggyőzőbb. Boiena Tu»*anová meret szerint alakítja a szem üveg к er etet Kovács József Nagy László felvételei
