Dolgozó Nő, 1964 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1964-03-20 / 6. szám
< '$лууNo/ /уцм еМ г/?! A hlohoveci ódon várkastélyban kaptak helyet azok a fiatal fiúk, akik egyszer már a bíróság előtt álltak, ahol kihágásaikat, törvénybe ütköző tetteiket vallották be. Itt találjuk meg azokat a fiatalkorú bűnözőket, akiknek múltja egy-egy regényhez is bő anyagot nyújtana, akiket az utcán más jelzővel nem is illetnek, mint: HUL1GÄN... Elbeszélgettünk velük, és a szaggatott mondatokból lassan-lassan kibontakozik fiatal életük. A fiatalokon kívül a rendezetlen életet élő szülőket is terheli a felelősség, sokszoroz iskolát, vagy a tanítót. Ezzel nem akarjuk menteni a bűncselekményt végrehajtó egyént, mert a gyémánt a salak között is drágakő marad. FERI A rádió-amatőr érdekkör műhelyében találtunk rá Lukovics Ferire, akit azért helyeztek ide, mert csavargott és lopott. A vádirat azonban azt is megjegyzi, hogy a lopásra életkörülményei kényszerítették. — Tranzisztoros zsebrádión munkálkodom szabad időmben, kipróbálom, hogy meg tudom-e csinálni. Ha sikerül, akkor majd a búgomnak is készítek egyet — mondja csendesen a fiú és barna szemét a bonyolult szerkezetre szegezi. Hangja elárulja, boldog, hogy van kinek ajándékot küldenie, van, akire gondolhat... — Az anyám...? Fénykép sem maradt róla, azt sem tudom, milyen volta szeme — sóhajtotta és férfiasán igyekezett elrejteni könnyeit ez a tizenhatéves fiú. — Bár csak élne! Az igazgató sokatmondóan intett és a folyosóra kiérve azzal kezdte: — Ennek a fiúnak minden szavát higgyék el, mert itt nálunk sohasem hazudott. Igyekezetéből és magaviseletéből megállapíthatom, hogy a legbecsületesebb fiúk közé sorolható. , Feri az intézetben kitanulta az asztalos mesterséget és a nyár beálltával dolgozni kezd. Amint mondotta, jó szakemberré akar válni. Most már csak az a kérdés, hogy az új környezet, az új közösség mennyiben fog segíteni eltökélt szándéka megvalósításában. PANNI Feri két évvel fiatalabb húgát Hideghéten, hasonló intézetben találtuk. A társalgóban ízléses kis asztalterítőn dolgoznak a lányok. Hogy megindítsuk a társalgást, megkérdeztük; kinek hímezik ezeket a térítőkét. A válasz egyöntetűen hangzott: — A mamának! Panni: Bátyámmal oka - rok majd lakni Feri: Az új munkahelyemen szeretném megtalálni az otthont Zavarunkat Vysoíán Júlia nevelőnő oldotta fel, amikor megmagyarázta a pedagógiai szándékot, hogy minden áron — még akkor is, ha a konkrét személy nem érdemli meg, — igyekeznek a gyerekekben táplálni a családhoz, a HOZZÁTARTOZÓHOZ kapcsolódó érzést. Panni iránt érdeklődünk. A vádiratban még nyomatékosabban, mint Ferinél, a bűncselekmény felsorolásában azt olvastuk, hogy az „éhség kényszerítette lopásra . Ehhez az okmányhoz csatolva találtuk meg Mifeková Júlia igazgatónő irattárában azt az aktát is, amely a féléves bizonyítványt megállapító értekezletről szól. Ezt rögzíti: „Lukovics Anna nagyon jó eredményt mutat fel a tanulásban. Tekintve, hogy a szülői nevelés nagyon el volt hanyagolva, sok szeretetre van szüksége a pedagógusok részéről, hogy erősödjön benne az az érzés, van, aki helyettesítheti a szülőket.” — Neveltjeink közül — mondja csaknem egyszerre az igazgatónő, Bránik Ilona tanítónővel, — ő is azok közé tartozik, akikért úgy tenném tűzbe a kezem, mint a saját gyermekemért. A „SZÜLŐK“ Ekecs egyik csendes utcájában akadtunk rá Lukovics Lajos családi házára. Jöttünkkor az apa a fészer mellett foglalatoskodott. Nem Javítóintézetből kerültem ebbe a városba, ahol nagyanyámon kívül senkim, még ismerősöm sem volt. Amikor ,,jónak” nyilvánítottak, megkérdezték, hova akarok menni. Apámat sohasem ismertem, anyám három évvel ezelőtt halt meg. így hát csak a vállamat vontam, amikor megkérdezték, de aztán eszembe jutott a nagyanyám. Azt mondtam: oda akarok menni. Engedtek. Papírt is adtak, sőt munkát is szereztek. 8 A „javítóban" megtanultam az üveggel bánni., ezért tettek be üvegesinasnak ebbe a garázsba. Az autók ablakait kellett bevágni. Sok autó volt, s elég sok munka is. Amikor felvettek, az üvegmester félóráig dumált, hogy itt aztán dolgozni kell, lógás nincs, a keresetem felét pedig leadják az öregasszonynak. Nem ellenkeztem, mert tetszett a sok autó. Amíg a mester beszélt, addig is mind kifele figyeltem; ismerkedtem a garázszajjal. Aztán dolgozni kezdtem. Ma sem tudom, tulajdonképpen mikor szerettem meg az autókat s a motort. Egyre gyakrabban ácsorogtam a szerelők mellett; segítettem kocsit mosnil adogattam a szerszámokat a kezükbe. Megszoktak, nem zavartak el. Különben egyáltalán nem voltam pimasz, pedig a javítóban ,,pimasz Lófejnek" csúfoltak, mert néha szemtelenkedtem a nevelőkkel, a s fejem kicsit hosszú... De erről én nem tehetek. A sofőrök is megszerettek. Egyszer ugyan az egyik nyakonvágott, mert mikor derékig bent turkált a motorban, megnyomtam a dudát, de aztán kibékültünk. Csak a mesterrel volt állandóan bajom. Be akarta bizonyítani nekem, hogy az üveges szakma a legszebb, mire én megmondtam, hogy ez marhaság, mert a motorszerelés szebb és változatosabb is, Nem lehetett vele beszélni. Sőt. Elment a mérnökhöz és bepanaszolt, hogy utálom a munkát. Igaz, nem nagyon szeretek dolgozni, de mindig elvégeztem, amit kiadott, mi több, három hónap múlva a munka javát már én végeztem el. Különben ez nem fontos, mert végeredményben felemelték a fizetésemet, s akkor már a kezembe adták az egészet. A baj csak nőtt, mikor kismotorra kezdtem gyűjteni. Senki sem tudta, csak ez egyik szerelő s a nagyanyám. Egyszer az öregasszony valamiért megharagudott, s bepanaszolt a mesternek. Hagy én dugdosom előle a pénzt. A mester borzasztó dühös lett, azt hittem, megver. Nem szerette a motorokat. Csak azt nem értem, miért dolgozott akkor itt? Attól kezdve nem engedett a szerelők mellé. Még akkor sem, ha semmi munkánk sem akadt. De én túljártam az eszén. Elbújtam, aztán kereshetett félnapokig; valamelyik autó alatt piszkáltam a motort. Sokszor huszonöt, harminc kocsi is benn volt, nem nézhetett be mindenik alá. Akkor kezdett utálni. Jelentgetett a mérnöknek, s közben folyton bizonygatta, hogy megszeretett, hogy a javamat akarja. A múlt áldozatának mondott, meg efféléket, de én biztosan tudtam, hegy utál. Eltelt félév, betöltöttem a tizenhatot, s részletre megvettem a kismotort. Soha nem voltam még olyan boldog. Becsületszavamra, akkor éreztem először, hogy tényleg jó vagyok... Mikor betoltam a garázs udvarára, azt tanácsolták, hogy még aznap jelentsem be a gépet. Elkérezkedtem, s a mérnök el is engedett. Sokfelé kellett mászkálni az iratokért, mire visszatértem a garázsba, már lecsengettek. Restelltem, hogy a főnököm egész nap egyedül kellett dolgozzon; akármilyen ronda alak egyéb-
