Dolgozó Nő, 1963 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1963-02-20 / 4. szám
*4? J ,%üaaAk(í мм/шь" Nem is csak úgy egyszerűen nő, hanem költőnő. S ez sokkal ritkább. Szép és ma már hírneves költőnő, ez meg ritka, mim a fehér holló. Csupa ideg, csupa vibrálás. Lehetett volna filmszínésznő is, de inkább a költészetet választotta. Fekete hosszúnadrágban, bolyhos pulóverben üldögél előttem háromszobás moszkvai lakásában, magassarkú 34-es félcipőben, egymásra rakott lábakkal. „Tűsarkú múzsa“ — mondta róla moszkvai magyar újságíró barátom, mikor látta, ahogy a fiatal írók kongresszusán homlokon csókolta egy költő-társát. Iróbarátai társaságában érzi jól magát, első férje és múzsája Jevtusenko volt, akitől 1955-ben elvált. 1959-ben Jurij Nagibirmel kötött házasságot, az ismert, tehetséges novellaíróval. „Jurij a legokosabb és a legműveltebb a világon, de ha Jurij mamája nem volna olyan spórolós, szétesne a család, a gazdaság“ — mondja Bella. „Pénzt egyébként én is sokat költők“ — teszi hozzá sietve. — Olvastam a kötetét — mondom Bella Ahmadulinának, akinek apja tatár, anyja orosz nemzetiségű. — Rendnek kell lenni — mondja Bella —■ mert nemsokára hazajön a férjem. Addig is százan hívják a fiatal költőnőt telefonon, kiadók, klubok és kultúrházak vezetői. Már megérkezett Jurij,a férj és új novelláját olvassa feleségének, esti lámpafénynél Murazov felvételei ▲ 6 Munkásságáról is hallottunk egy keveset. — Pedig sokat fordítok, főleg olaszokat. Az én verseimet lefordították lengyelre, franciára, angolra, olaszra, magyarra. — Kit tart a legjobb szovjet költőnek? — Zabolockijt, Kirszanovot, Martinovot, Szelvinszkijt, Ahmatovát, Tvardovszkijt, s természetesen Jevtusenkót és Voznyeszenszkijt. — Hogy vélekednek a kritikusok a verseiről? — Eleinte haragudtak rám, úgymond „egészségtelen alkotói motívumok“ miatt. A kötetem után viszont mindenki dicsért. Egyszóval kezdenek elismerni. Hiányolták verseimből a társadalmi mondanivalót. ■ És joggal? — Nem volt igazuk, mert minden életigenlő versnek társadalmi mondanivalója is van. — Mi a kedvenc foglalkozása a versíráson kívül? — Pihenés a dácsánkban, szórakozás a kutyáinkkal és autóvezetés. ■ Mit szeret még? — Szavalnia verseimet. Gyakran lépek fel klubokban, kultúrházakban. Ilyenkor mindig boldog vagyok. — Különben nem ? — A múltkor összetört a kocsink. Nem voltam boldog. ' — Azt mondják, sok bosszúsága volt, amíg az első kötetéig eljutott. — Mielőtt felelek, valamit hangsúlyozni szeretnék. Nemzedékek között nem folyik harc nálunk, mert ha kor szempontjából, alkotói felfogás tekintetében — úgy vélem nagyon helyesen—vannak is különbségek, de amit Nyugaton állítanak, az egyszerűen nem felel meg a valóságnak. Ismerek új, friss idősebb alkotókat és ismerek öreg, begyepesedett fiatalokat. Azért, mert feltört nálunk egy modern fiatal írógárda, művészi tudás, alkotóerő, sőt korszerűség tekintetében is — mini említettem — néhány élő, idősebb író a példaképünk. Most pedig a kérdésre válaszolok. Az -indulásnál valóban sok bajom volt. A Gorktj intézetből 1959-ben ki is zártak, méghozzá Jevtusenkóva’l együtt. Aztán többen mellém álltak — és visszasegítettek. Mondhatnám úgy is, hogy kitessékeltek az ajtón, én meg visszajöttem az ablakon. Ez a végszó nem rossz, már búcsúzom is Bella Ahmadulinától. Később arra gondoltam, hogy lám, a világ költőinek nem igen adta meg a sors azt, amit ma a moszkvai költőknek megad — ha nem is a sors, de a szocializmus. Hallom, legutóbb is tízezer ember előtt szavaltak a fiatal költők a moszkvai sportpalotában, s az estet a televízió is közvetítette. Ugye, Belluska, már csak azért is érdemes volt visszajönni az ablakon ?! PETŐ MIKLÓS
