Dolgozó Nő, 1963 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1963-02-06 / 3. szám
Hányszor hangzik el felnőttek szájából a vélemény, az ítélet: ,,ez egy jól nevelt gyermek”, vagy a fordítottja”;,,rosszul nevelt,” ,,neveletlen”. Az ilyen vélemény sokszor felületes, mert csak a külsőből, a formaságokból ítélnek. Zsuzsi és Józsi testvérek. A gyermekek magatartásával elégedettek a családban. A szülők felszólítására készségesen engedelmeskednek, ,,semmit sem kell nekik kétszer mondani”. A szomszédok, a szülők ,,jó köszönő” gyermekekként emlegetik őket. A tanító néni példaként említette Zsuzsit a szülői értekezleten, amikor az udvariasságról volt szó. Az anyuka büszke és boldog ilyenkor, s maga is úgy véli. hogy gyermekei körül minden rendben van, valóban „jó! nevelt gyermekek". Kétségtelenül engedelmesek, készsé!í GYERMEKEKRŐL gesek, udvariasak — azonban ez korántsem minden. Ha Jobban belepillantunk e család életébe, kiderül, hogy súlyos dilemmák vannak a gyerekek nevelésében. A szülők vallásos emberek. Az édesapa katolikus, azédesanya pedig házasságkötéskor tért át a katolikus vallásra, szülei tudta nélkül- A gyermekek katolikusok lettek, de az anyai nagyszülők úgy tudják, hogy reformátusok A gyermekek nyaranta a nagyszülőknél nyaralnak, és ott református templomba járnak, eszerint imádkoznak stb.... Az iskolában materialista, otthon pedig vallásos szellemben nevelik őket. Engedelmes játékszerei ennek a hármasságnak, amit a szülők kényszerítettek rájuk. Magatartásukat aszerint változtatják, hogy hol vannak. Senkit sem sértenek meg, mindenkinek eleget tesznek. De mi lesz velük, milyen tulajdonságokat növeszt bennük a hazugság, amelyben élnek? Hogyan tiszteljék őszintén a szüleiket, ho azok képmutaaz a száján. Ha vendégek jönnek, nehéz őt távol tartani, ha pedig jelen van, zavarja a felnőttek beszélgetését, állandóan , .fegyelmezni kell”. A tanító néni valamiért megfeddte,sakkorővisszakövetelte a hóvirágot, amellyel nőnapkor köszöntötte őt. Még mindig előfordul, hogy az ismerősök köszöntésére figyelmeztetni kell, és gyakran elfelejt megköszönni valamit. Szülei sokat bosszankodnak ezek miatt, de végül is azzal vigasztalják magukat, hogy a gyerek szellemileg és jellemileg jól fejlődik — például sohasem hazudott még —, kisebb baj, hogy ,,túlságosan naiv, őszinte, sokszor nem tudja még, hogy mit tehet és mit nem, s ezért gátlástalan néha". Illemre kell szoktatni őt, s nem az őszinteséget megnyirbálni, meg kell követelni tőle, hogy udvarias legyen, és gondolatain, érzelmein uralkodni tudjon. Az őszinteség nem azt jelenti, hogy érezhet, gondolhat és tehet akármit, hanem fel kell ismernie az adott helyzet értelmét, és annak megfelelően kell cselekednie ERKÖLCS és ILLEM tást várnak tőlük a családban. Csak valamilyen szűk látókörű pedagógiai formalizmus alapján nevezhetők ezek a gyerekek ,,jól nevelt”-eknek. Igen tanulságos a hétéves Julika esete is. Juli rendkívül értelmes, élénk fantáziájú, eleven gyermek. Napközben a nagymamánál van, aki őt az egyetlen unokának ,,kijáró” kényeztetéssel neveli. Testvére nincs, mindent megkap, elkerülhetetlenül önző. A szülők hivatali és társadalmi elfoglaltságuk mellett igyekeznek mindent elkövetni kislányuk neveléséért. Sokat és okosan foglalkoznak a gyermekkel és arra törekednek, hogy szocialista szellemű és jellemű emberré növekedjék. Csak egy baj van, a kislány , .elviselhetetlenül őszinte" — ahogy édesanyja megfogalmazta. Gyakran zavarba hozza szüleit, mert ami a szívén, S ez már szoktatás és készség — később pedig sok kérdésben beidegződés dolga. Ha ezután is elmulasztják Juli magatartásának alakítását, könnyen válhat belőle olyan ember, aki társai között tüskés és faragatlan lesz. Csupán illemtannal nem lehet nevelni, az illemtani követelmények, szabályok, készségek és szokások nem helyettesíthetik a nevelést. Ezeket túlbecsülni vagy elszakítani őket az erkölcstől, pedagógiai formalizmus lenne. De elhanyagolni sem lehet, mert ezek az illemtani követelmények léteznek, élnek mai életünkben, társadalmunk erkölcsi követelményeiben és szellemében, a szocialista együttélés szabályaiban — és nem meríthetjük őket máshonnét 20 Az piszkálja a csőrödet, hogy a diplomájukkal megváltották a szabadjegyet a boldogság felé. Büszke kellene légy rá! Nem ők, mi váltottuk meg! Ki többet, ki kevesebbet fizetett be erre a célra közülünk az évek folyamán. Mondjuk, te is beszálltál valamennyivel... Megcsendesedett egy kicsit a hangja, mintha kifújta volna már első haragját. — Ha gyerekeid lennének, s nem volnál harmincöt éves létedre ilyen félnótás agglegény, biztosan nem igy beszélnél. Remélem, nem kívánod, hogy amit mi végigcsináltunk, azt nekik is kőtelező legyen végigkínlódni? Az ilyen kificamodott elméletek már lejárták magukat. Kocsis idegesen intett: — Eszem ágában sincs ilyen hülyeség! Rendben van, aszfaltoztuk előttük az utat, áthidaltuk a szakadékokat, átvágtuk a kitérőket, hogy minél egyenesebben jussanak célba. De amikor megindulnak rajta, amikor belépnek a gyár kapuján... — olyan mélyet lélegzett, hogy hatalmas mellkasán pattanásig feszült az ing — ... akkor tisztelettel lépjenek be, a kutyaúristenit neki! Nem is tisztelettel: áhítattal! Azzal lépjen be, hogy itt törleszteni valója van, s nem követelése.. Amit ez a lány tesz, az egyszerűen semmibevevése mindannak, amit csináltunk! Fütyül ő rá, neki „önálló munkakör“ kell! — Ne ordibálj! Jó, ebben van valami, türelmesen meg ke!l értetnünk velük ezeket a dolgokat... — Vagy inkább kiverni a gőzt a fejükből! Albu kelletlenül hallgatott, s mire megszólalt volna, kattant az ajtó, s belépett Vera. Az öreg az órájára nézett, aztán dühös, szemrehányó tekintetet vetett Kocsisra. Az idő elröpült, s a lány beosztásáról jóformán semmit nem beszéltek. — Abban maradtunk, hogy ma délután jövök... — szólalt meg Vera harciasság nélkül, inkább csak bejelentésszerűen. — Igen, persze, a beosztást kellene megbeszélnünk. Folytatás 17 K. I. — Te is jól tudod, hogy az igazgató kissé elvetette a a sulykot, amikor mindenért téged tett felelőssé. A pártszervezetben is tisztáztuk ezt. Csakhogy Mícleának már nem lehetett kiadni a maga porcióját. Meglépett a gyárból. S most hagyod, hogy új változatban elölről kezdődjék az egész? A sarkodra kell állnod. Albu bácsi 1 Az öreg fáradt mozdulattal törölte meg a homlokát nagykockás zsebkendőjével. — Ugyanbizony, minek és kivel kell a sarkamra állnom ? Tudomásul kell venni, hogy jönnek a fiatalok, akik már másként látják a dolgokat, nem tudnak, nem akarnak várni. Te másfél év múlva leteszed majd az államvizsgádat, munkásból, technikusból mérnök leszel, állhatod majd a sarat azon a színvonalon, amit a mai idők megkövetelnek...- Nehogy azt mondd, hogy te...- Ne szakíts félbe, éppen azt akarom mondani! Néhány hónap, legfeljebb egy-két év, s a magamfajta öreg motorosok átadják a helyüket. S addig is, bármi történjen, szót kell értenünk a fiatalokkal. Mi vagyunk a tapasztaltabbak, nekünk kell megtalálnunk a módját, hogy szót értsünk velük, az olyanokkal, mint ez a lány. Még ha nem is könnyű néha, még ha nyelni is kell néha... Másként egy szép napon arra ébred az ember, hogy kölönccé vált a gyár nyakán, aki nem képes megérteni, hogy más időket élünk... — Újra előkerült a kockás zsebkendő. — Márpedig, ha kell, mindent vállal az ember. De a kölönc szerepét, azt aztán nem! — A kölönc szerepét?... Hát akkor hallgass meg engem is, Albu bácsi! — Meghallgatlak, csak egy kicsit nyugodtabban! Ha valaki bejön, azt hiszi, épp ki akarsz ütni a ringből. Kocsis halkra fogta a hangját: — Hányunkat tanítottál te úgy mesterségre, ahogy diplomájával az a fruska tíz év múlva sem fog mesterséget tudni? Hány ember tanult tőled szervezni, vezetni, hogy a csamokok-16
