Dolgozó Nő, 1963 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1963-02-06 / 3. szám
%A. Válaszok a Dolgozó Nő 1. számában közzétett ,,Ki a hibás?” című cikkre, amelyben a szülők maradi gondolkodásmódja és a fiatalok körül levő részvéclenség, a falu vezetőinek az emberek problémáival való nemtörődömsége Évát azzal kényszeríti házasságra, akit nem szeret. Kérjük kedves olvasóinkat, segítsenek megkeresni ki a hibás, hogy Éva esküvőjén nem tudott örülni a násznép. S mit mondtak volna Évának, ha ott ülnek a háta mögött. Mit tennének a helyében? Válaszaikat küldjék el szerkesztőségünkbe, a legjobb hozzászólásokat közöljük. Áprilisi számunkban olvashatják majd a történet befejezését. A három legjobb hozzászólást értékes tárggyal, a további tizet könyvvel jutalmazzuk. VANNAK MÉG RÓMEÓK ÉS JÚLIÁK Sajog a szivem, amint kezembe veszem a tollat. Levelemmel Évának kellene segítséget nyújtanom, de sajnos nem tudok, mert magam is kétségbeejtő helyxetben vagyok. Aki nem é. ~<iiun, el sem tudja képzelni, mennyi akadály választja el az embereket egymástól. A szövetkezet sofőrje vagyok és nősülés előtt állok, de már a harmadik lánnyal kell szakítanom, mert az egyik ezért nem volt jé, a másik azért, ве/eszerettem egy lányba s úgy érzem, ő is szeret. Nincs neki semmi hibája, mégis mikor otthon megmondtam, hogy el akarom venni, a szüleim azt mondták, kitagadnak. Sohasem egyeznek bele, hogy református lányt vegyek el. Ha ezt megtudják a lány szülei, ők is ellenezni fogják, hogy találkozzunk, úgy gondolják kap az ő lányuk más legényt is. De mit tegyek én? Nem alszom, ideges vagyok és boldogtalan, hogy elveszthetem a legkedvesebb lányt. Sokszor úgy gondolom, otthagyom a szüléimét, de sajnálom is őket és maguk sem tehetnek róla, hogy ilyen elvakultak. Meg aztán az egész falu elítélne, hogy hálátlan vagyok. Azután meg hová is mennék el a faluból, amikor úgy szeretem a munkámat? Nem csodálkozom Éva lelkiállapotán. Sokszor úgy érzem, nagyon sokszor ismétlődik meg falvainkban Rómeó és Júlia tragédiája, ha nem is halálos a kimenetele. Bizony ebben a helyzetben érezzük, milyen jót tenne, ha valaki a falu vezetőségéből szót emelne érdekünkben szüléinknél és megmagyaráznák, hogy nincs igazuk. Mert ők meg vannak róla győződve, hogy cselekedetük helyes, hiszen bizony keveset olvasnak és ezért maradi gondolkozásúak. C...Béfa K. H. A SZÍVNEK PARANCSOLNI NEM LEHET Belepte az erdőt... Belepte az erdőt a hó, a faleveleket. Tomp]) most a kiáltott szó és a rigósereg borókabokrok tövén ül, ott kotor, csipeget: — én is így keresem a hült szép reményeket. Elolvad a hó Elolvad a hó is a Tátra tetején. Tavasz lesz újra. Megpuhul a szív is, akár milyen kemény akarat gyúrja. Megpuhul a szív, a hó elolvad 'n Gyárba érik a szerelem. Öyurcsá István versei Nagyon meglepett Éva esete. Szinte hihetetlen, hogy még a szocializmusban is akadnak olyan emberek, akik a maradt kapitalista rendszerhez igazodnak. Ebben az esetben a hiba a fiatalokban van, főként Évában, aki a fiatal agronómust szereti, de sajnos, nagy hatással van rá a maradi nézet. Pedig a szocializmusban élő fiataloknak nem szabad így gondolkodniuk. Hiszen a szívnek parancsolni nem lehet. Én 17 éves vagyok, szintén CSISZ tag. Évának azt tanácsolnám, ne kössön házasságot Mihállyal, ha Ernőt szereti, hiszen a házasság nem gyerekjáték. G. Erzsébet, Jahodná NEMMEL FELELNÉK E szomorú esküvő létrejöttéért legjobban a CSISZ szervezetet és a nőbizottságot terheli a felelősség. Mert ezeknek lenne a legfőbb feladatuk küzdeni a maradi gondolkozás ellen. Ők segíthettek volna Évának, ha bizalommal fordult volna hozzájuk. Igaz, ezt ő nem tette, de hogyan is merte volna, amikor csak kinevették, ahelyett, hogy meggyőzték volna a szüleit és Mihályt, hogy helytelen, amit tesz. Én Éva helyében most a násznép előtt nemmel felelnék az elnöknő kérdésére. Szekan Anna, TvrdoSovce A TUDÁS - RANG Nem vagyok már húszéves, de mégis csak azt mondhatom, mindenki ahhoz menjen férjhez, akit szeret. Nagyiknak meg kell érteniük, hogy ma már a tudás jelenti a rangot. S ez nemcsak külsőségekben nyilvánul meg. A tanult ember lelkileg is gazdagabb és nem csoda hát, ha Éva szive a fiatal agronámus felé hajlott. Most már sajnos, kicsit késő a bánat, de nincs még veszve minden. Mondjon nemet az egész falu, az egész násznép előtt. Sok esküvőn vettem részt magam is, de mondhatom, egyre kevesebb a szülők által előre megbeszélt házasság. Lányaink, asszonyaink fejlődnek, nem hagyják magukat kényszeríteni. Németh Gizella, a nőbizottság elnöknöje, Udvard A GONDOS LÁNY Elhagytam a menyasszonyomat, aki jóságos, kedves, csinos, szép, okos, szelíd volt, és szeretett engem. És mégis elhagytam. Miért?! Szinte hihetetlen — egy apróság, egy semmiség — a gondossága miatt, amiért tulajdonképpen dicsérni kellett volna... Igen, épp a gondos precízsége miatt, amelyért meg kellett volna becsülnöm, de nem lehetett kibírni! Hosszan megcsókoltam, és kisiklott a karom közül, hogy kisimítsa a szőnyeget, mert felkunkorodott a széle. Önfeledten, lázasan átöleltem, és megdöbbenten vettem észre, félszemével a diványpdrnát lesi, nem esett-e le a földre? Karjaimban pihent, de hirtelen berohant a másik szobába, mert eszébe jutott, hogy a szekrényt elfelejtette Istörülni, és most poros. Ajkán csüngtem, s ő közben morzsákat szedegetett a földről, a lábtörlőt igazította, az abroszt húzogatta, a ruháját vasalta, szidolazott, horgolt, faivédőt és konyhaterítőt hímezett. Átszellemült, izzó vallomásaim közepette titkon habot vert, zöldborsót szemelt, gombát tisztított, uborkát hámozott, edényt törülgetett, a haját sütötte és prézlit darált... Legédesebb pillanataink közben ezt a prézlidarálást nem lehetett megbocsátani. Otthagytam, dühösen kirohontam a szobából, szegényke sírt, és nem tudta, hogy mi bajom van. Sírása meghatott, már-már visszatértem hozzá, de felvillant bennem egy rémes gondolat, egy szörnyű vízió. Láttam, amint nászéjszakánkon kikeféli a kabátomat, mert sáros, mosni kezdi az ablakot, mert rácsöppent egy esőszem, súrolni a padlót, mert ráhullt egy porszem, tisztítani a plafont, mert észrevett rajta egy pókhálót, pucol, befőz, nagymosást csinál és én egyedül maradok, míg ő reggelig lázasan a lakást takarítja. Nem, nem mentem vissza hozzá, s azóta is gondosan kerülöm. K. Gy.
