Dolgozó Nő, 1963 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1963-02-06 / 3. szám
— Valami nincs rendjén közietek — szólalt meg az anya félénken. Alekszej felfortyant: — Édesanyám, én csak egyet kérek tőled: ne avatkozz olyasmibe, ami nem tartozik rád. És elkomorulva, figyelmeztető tekintettel pillantott a feleségére. Ebből az anya kitalálta, hogy ezek ketten nem először veszekednek már. Ira nem szólt. Alekszej komoran járkált fel-alá a szobában. — Hát én talán idegen vagyok ebben a házban? — kérdezte elkeseredve az anya. Ira nem bírta tovább, sírva fakadt. Alekszej megvetően végignézte, s azzal kiment, nagy dühvei vágta be az ajtót maga mögött. Az anya ijedten, aggódva leült Ira mellé, át karolta a vállát: — Irocska, kedvesem, mi lelt?... Nem szabad felizgatnod magad... Ira nem válaszolt. Néhány percig még ült mozdulatlanul, aztán felállt, és kiment a szobából, feszesen, hidegen, idegenül. Egyszer Alekszej késő éjjel érkezett haza részegen. Ira kijött a konyhába az anyósához, feldúltan, komor gondolatokba merülten, s ott is maradt reggelig. Az utóbbi napokban szemlátomást lefogyott, szeme elvesztette malachit-fényét, amely annyira tetszett az anyának. A fiatalasszony nem panaszkodott Alekszejre, nem mondott róla rosszat, nem volt ellene egy vádló szava sem. Az álmatlanul töltött éjszaka elgyötörte Irát, reggel közömbös arccal tett-vett, még jobban magábazárkózott. A hallgatása fájdalmasabb volt holmi kétségbeesett kiáltozásnál is. Kora reggel elment munkába. Alekszej csak akkor kelt fel, amikor Ira mögött becsukódott az ajtó, sokáig csapkodta magára a vizet, reggelit nem kért, s kibújt az alól, hogy magyarázkodnia kelljen az anyjának. Alekszej továbbra is gyakran jött haza részegen, csapzottan. Minden részeg éjszaka után kerülte az édesanyja tekintetét. Reggelenként feldúltan ment el hazulról. íróról nem kérdezősködött, és ez a közömbösség nagyon fájt az anyának. Egyszer aztán nem is állta meg, hogy ki ne mondja: — Ira nem alszik itthon mostanában Tudom — mondta rá Alekszej mogorván. Az anya igyekezett leplezni a riadtságát, inkább hangosan és követeiden kérdezte: — Miért ment el Ira hazulról? — Anyám, ezt te úgysem érted meg. Az asszony nyugtalanul felzokogott, s most már nem leplezte ijedtségét, kétségbeesését. — Hogy éppen egy anya ne értené meg, Aljosa, hogy mondhatsz ilyet! — s megint csak feltette a kérdést, most már kérlelően: — Hová ment? A fia nem felelt neki. Egy hét múlva Alekszej bejelentette: — Elválunk... — Hogyan? Hiszen maholnap megszüli gyereket... — Igen. Már bent is van a kórházban... Alekszej hanyattvágta magát a kanapén, fújta a füstöt, a hamut pedig a párnára, meg az Irakötötte pulóverére szórta. — Hogy lehet ez, fiacskám? — kérdezte az anya, és erőtlenül roskadt le a székre, ölébe ejtette két ráncos, öreg kezét. — Látni sem bírom azok után, amiket megtudtam róla. Az anyának mindez új, megdöbbentő dolog volt. — Olykor a bolhából is elefántot csinálnak,... jegyezte meg. — Csakhogy, sajnos, azt a bolhát nem úgy találták ki — nevetett fel a fia. — Ira csakugyan hibás egyben-másban... S azzal belefogott, hogy elmesélje az anyjának, amit másoktól tudott meg, s amiről azelőtt sejtelme sem volt. De minél nagyobb felháborodással beszélt Alekszej íróról, annál nagyobb együttérzést és szánalmat táplált a menye iránt az asszony. — Pedig olyan boldog volt nálunk, Aljosa! — mondta végül, és arcára foltos pirosság ült ki. Oroszból fordította E. J. a Ismerkedjünk meg a képzőm üvészetekkel Nemük: A notice! víxierőmö építése A munkásasszonyok, a dolgozó asszonyok szabadidőiének eltöltésérdi még sokat beszélgethetnénk, sok tanácsot adhatnánk általában és külön-külön is, mindenkinek egyénisége szerint. Csak helyeselhetjük például annak az édesanyának az elhatározását, aki egy vasárnap reggel kijelentette: Ma nem főzök, elvégre munkaszünet van, és ez rám is vonatkozik. Elmegyünk ebédelni egy étterembe, délelőtt pedig megnézzük a Nemzeti Galéria képeit. A család először meglepődött, de azután örömmel beleegyezett. A képtárban minden kétségük eloszlott afelől, hogy ez a „merész“ vállalkozás jogos volt-e. S amennyivel esetleg többe került az ebéd ezen a vasárnapon, bőven megtérült a közös élményben, s abban is, hogy édesanya a család többi tagjával együtt pihenhetett. (Persze úgy is megoldható ez, hogy szombaton előre elkészítik a vasárnapi ebédet.) Szép képeket, szobrokat nézni mindenki szeret, de rossz szobrok, rossz képek is vannak, s ezeket nem mindig könnyű megkülönböztetni a jótól, különösen eleinte, gyakorlatlanul. Ezért a legbiztosabb, ha ott kezdjük az ismerkedést, ahol nem érhet bennünket csalódás: a Kiál Iftási termekben és a Nemzeti Galériában. Az előbbiben a külföldi művészek alkotásaival találkozunk, közöttük nem egy világhírű remekművel is, az utóbbiban a hazai képzőművészet legjobb alkotásait gyűjtötték egybe. Készséges szakemberek állnak rendelkezésünkre, megmagyarázzák, hogyan lássuk a képeket és a szobrokat. A képben, szoborban is a művész, az alkotó szólal meg, csak más formanyelven. A festőt és a szobrászt is egy élmény ihlette meg, s ennek kapcsán született érzelmeket adja vissza művészi, képletes formában. Nemcsak a színek összhangját, a vonalak szépségét élvezzük azonban, a kép vagy a szobor tartalmán túl, az elgondolást is észlelnünk kell, amellyel a művész megalkotta művét. Mindenkiben szunnyad bizonyos forma- és arányérzék, amely a képzőművészeti alkotások szemlélése közben felébred, csiszolódik, s a szépség élvezetével örömet okoz. A képzőművészetekkel való megismerkedésünk hozzásegít bennünket, ahhoz, Is, hogy ízlésesen, szépen díszíthessük otthonunkat. Hiszen a képek vásárlásakor is sok kárt, bosszúságot okozhat a tájékozatlanság. Soha ne álljunk szóba zugügynökökkel, kapu alatt képet árusítókkal. Ha képet akarunk venni, keressük fel a szakembereket és kérjük segítségüket. S ha nincs pénzünk eredeti műalkotásokra? Nos, akkor ne ragaszkodjunk az eredetiekhez. Egy művészi alkotás másolata, egy szép reprodukció is elgyönyörködtethet, otthonosabbá, szebbé teheti lakásunkat. R. Dúbravec: Változnak az idők... Pataki Klára: Gyermekek Nem£ik: Barátnők