Dolgozó Nő, 1963 (12. évfolyam, 1-26. szám)

1963-12-11 / 25. szám

A rejtvény helyes megfejtése: Az oszlop 7 m magas. A nyertesek nevét a következő számban közöl-DON ÁSZ Y MAGDA:

Az űrhajó utasa

Messze-messze Télorszdgban, ahol mindig hull a hó, jigablakos, hóvárában éldegél a Télapó. Mindig jönmegy, sürög-forog, tesz-vesz, egész éven dt stoppolgatja, toldja-foldja kopott zsákját, puttonyát.

Megtölteni még nehezebb, dolgagondja rengeteg, mert a kerek nagy világon várja minden kis gyerek. Tétlenkedni nincs ideje, virradattól esteiig zörgő diómilliókat, piros almát fényesít. Cukorgyára kéményéből színezüstön száll a füst, majomlátta kókuszdiós csokoládét főz az üst. — Dim-dum, dim-dum — a mogyorót töri három jégmozsdr, számolatlan cifra csizma térdig fényes díszben áll. Jégollója rojtozza a tarka selyempapirost, még aludni sincs ideje, tengersok a dolga most. Nemsokára megtelik a csokoládécsizmaszár, szaloncukrok szirma közül füge, banán kandikál. A nargncsot, pirosalmát zsákba teszi mind, de mind, s munka közben távcsövével a világon áttekint.

így múlnak a hosszú hetek, vágtatnak a gyors napok, egyszerre csak karácsonyra fordít egy naptdrlapot. Teli zsákok sorakoznak, indulni kell szaporán, de lám cseppkőbarlangjában megrokkantan áll a szán. Elkorhadt a saroglydja, szú eszi a talpakat, hej-jaj, ha most teli rakja, összeroskad, leszakad.

Egyet gondol, útnak indul, szaporátza lépteit, nagy bajában, ha valaki, a hóherceg tán segít. Eléri a bűvösbércet, s fenn a jégorom felett Jégcsapország hóhercege fellegekkel integet.

— Mit óhajtasz Télopóka?

— Szú eszi a szánomat, attól félek, a nagy úton, sok zsákommal elakad.

— Már késő van, a számodra azt ajánlom Télapó, nagy utódra vigyen el a legmodernebb űrhajó. Menj csak haza békességgel, mért utaznál éjen át? Reggel rakétával indulsz, nyugodalmas jóccakát!

Télapóka megköszönte, visszafordult csendesen, dm a szemét egész éjjen nem húnyta le percre sem. Fel-lejárt a csomagok közt, boldog volt és izgatott. De nem csoda! Űrhajóval eddig sosem utazott. Távcsövével az alvókat nézegette itt, meg ott, s a világon a legjobban ő várta a holnapot.

Amikor a hófelhőkön dtfénylett a napsugár, udvarába simán surrant a rokétás gépmadár .Télapóka puttony t, zsákot berakott vagy ezeret s az űrhajó, mint a villám átsuhant a táj felett. Átvillant a Bűvöshegyen, át az Óperencián, a sok csoddlnivolóbon egy percig sem volt hiány. Míg távcsövén nézegetett, el is hagyták az eget, s az űrhajó földet ért a szép ezüstfenyők megett.

Télapóka egyet szusszant, levett zsákot, csomagot, s a nagy csöndben öreg szívét simogatták a dalok, mert a szélben énekszó szállt :

— Jó Télapó gyere már.

Hátán zsákkal útnak indult. Talán éppen erre jár.

GAZDAG ERZSI:

Mofyfotb zQ/ Tátapó'

Szánon jött. A hegyeken fenyők búcsúztatták.

Zsákját tükrös hegyi tón vlzilányok varrták.

Medvék mézet gyűjtöttek nyár derekán néki, s egy kosárban áfonyát küldött az ősz néni.

Plrosszemű mókusok mogyorója csörren.

S megcsendül a kicsi szán csengője a csöndben.

Itt van már az udvaron. Toporog a hóban.

Teli zsákja a tied, dúskálhatsz о jóban.

HÁRS ERNŐ :

Ж Hír Хш/ШцзЛи/

Zsong a téli erdő. Nagy a sürgés benne, Messze útra készül a Fenyőfák ezre.

Beszórják a felhők őket puha hóval. Madarak díszítik Szőlővel, dióval.

Őz és farkas ómul. Mint szökik a lombra

Itt is, ott is egy-eg Kerekfejü gomba.

S miközben a gallya Csilingelve ingnak. Mindegyik facsúcsra Aiászáll egy csillag.

így indul az erdő Ezer fenyőfája Örömöt szerezni. Szerte a világba.

Móricz Zsigmondi ÉGI MADÁR

28

25

A tanító savanyúan üldögél a gazdák közt, megvakarja a fejét, s nem szól:

— Vagy te, — szól Komáromi a pénztároshoz.

— Isten ments, — szól a pénztáros nagy képpel, — nem enyém.

— Ippazir, úgyis mink kerestük azt.

A tanító feláll, hogy még valami kellemetlen dolognak ne legyen tanúja. A gazda utánaszól.

— Tanító úr, maga még nem fizette meg a beléptit.

— Én ?... Hát iskolabálra csak nem fizet a tanító, — mondja kelletlen arccal, de hogy egy megjegyzést se tegyen valaki, előkeresi a koronát s odateszi az asztalra.

— No még egyet mellé, tanító úr, — hecceli komoly arccal a gazda. — Ki adjon az iskolára, ha a tanító se ad. Úgyis a magáé lesz az egész.

A tanító összehúzza a szemöldökét s igen utálja a piszkos paraszt uszítást. Odaadja inkább a másik koronát is.

— Mégpedig számolva, — szólt a pénztáros. — Számolva kapja hónap, tanító úr...

A tanító otthagyja őket; pontos, szorgalmas ember, de nem tud a parasztok nyelvén.

— Aha, jön a feleségem, meg az anyósom, — szól Komáromi s úgy tesz, mintha nem látná őket. — Sógor, — szól odább egy fürtös gubás embernek, aki hencegő képpel pipázgat egész este az alatt a felírás alatt, hogy Tilos a dohányzás. — Jó lesz szólni a feleségednek...

S hidegen megvillámlott hozzá a szeme.

A sógor felállott és bement a táncterembe, ahonnan már gőz, lárma és muzsikaszó csapott ki.

Panni ebben a percben odaért az asztalhoz.

— De én csak nem fizetek! — szólt Komáromi a pénztároshoz.

— Na, — szólott az rá; oda sem ügyelt.

A kocsmiból néháiy üveg sört hoztak; ezekre figyelt s megmutatta, hová tegyék le.

— No, segéd úr, maga is egy pohárral.

(Folytatása következik)

A gazda, mikor az ebédet befejezte, addig egy szót sem szólt, de akkor felállott s így szólt:

— Guta üsse meg a részeg disznóját... Mi lesz még abbul estig... Osztán este van ez a bál is... Majd szólok a bírónak, osztán lecsukatja.

Panni felszökve állott s gyanúsan nézte az urát.

— Ott majd kialussza a részegségét.

— Nem részeg a.

— Józanul nem beszél senki ilyenfélét.

Panni kiment a konyhába, ott mondta a tűzhely mellett, de úgy, hogy behallatszott.

— Van olyan, amék megteszi.

A gazda dörmögve mondta:

— Vót mán ennél nagyobb baj is a világon.

Erre már Panni csak egészen halkan, csak magának mondta:

— Ennél bizony nem.

Hirtelen, elevenen szólt az ember.

— Mi is vót itten... hogy ki volt itt még?... Mintha errefelé láttam vón a sógornédat... Minek jött az ide?

— Hogy belémkössön! — kiáltotta el magát Panni.

— Beléd!...

— Hogy elvegye a kedvemet!... Hogy ne menjek ma a bálba... azér... A nagygazdánék közé...

— A fenét... azt mondta?

— Nem mondta... Tette... beleláttam...

S hirtelen sírással tört ki.

— Megrikatott!

— Hogy ? no ?

— Szemembe vágta az apámat, meg az anyámat, meg hogy napszámba jártam még tavaly űhozzájuk...

Az ember fejét csóválta, kicsit mozgott, jött s ment a szobában.

— A guta üsse meg... mér nem hallgattattad el.

— Megmondtam neki én is...

— Mi?

— Hogy megfogadom én még űtet a cselédnek!

A gazda háttal volt az ajtónak; kicsit füttyentett.

17