Dolgozó Nő, 1963 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1963-11-13 / 23. szám
\ í 1M 4 ^4---~?Г7ГТЬ II inéi korábban kezdjük gyer/ fi meke«iket holmijuk kímélésére szoktatni. Legkisebb korában már tanuljon meg úgy enni, hogy ne ejtsen pecsétet ruhájára vagy az abroszra, tanulja meg holmiját használni anélkül, hogy bepiszkítsa vagy összetörje. E szokások kifejlesztése bizony meglehetős fáradságba kerül, mégis minden áron arra kell törekednünk, hogy elérjük ezt a célt. Semmiféle beszéd, szidás, prédikáció nem használt itt, ha a szokások nem alakultak ki. A szokás pedig a gyakorlás, sokszori ismétlés révén fejlődik ki. Ha kis fiunk szaladgálás közben feldönti a széket, ne tartsunk neki hosszadalmas beszédeket arról, hogy a székre vigyázni kell stb., hanem csak annyit mondjunk neki: — Lássuk csak, nem férsz-e át anélkül, hogy a széket feldöntenéd? Próbáld csak meg. Na látod, milyen ügyes vagy. Ha hétéves fiunk például eltépte bemocskolta ruháját, adjunk rá másikat és mondjuk neki: — Látod, milyen szép tiszta ruhát kaptál. Adok neked egy heti időt, azután majd megnézzük, milyen állapotban van. A kíméletnek ki kell terjednie nemcsak a gyermek és családja holmijára, hanem idegenek tulajdonára is, különösen közhasznú tárgyakra. Sohase engedjük meg gyermekeinknek, hogy kíméletlenül rongálják az utcán, játszótéren, színházban stb. található felszerelési tárgyakat. A felelősségérzet nemcsak abban áll, hogy az ember fél a büntetéstől, hanem abban, hogy az ember fenyegető büntetés nélkül is kínosan érzi magát, ha hibájából valami elromlott vagy megsemmisült. Ezt a felelősségérzetet ki kell fejleszteni minden emberben. Éppen ezért ne büntessük és ne fenyegessük büntetéssel gyermekünket, ha valamit elrontott, hanem érjük el. hogy ő maga dtérezze a kárt, amelyet gondatlanságával okozott és szégyenkezzék gondatlansága miatt. Mindezt persze meg kell magyaráznunk a gyermeknek, meg kell értetnünk vele gondatlansága következményeit, de, még ennél is eredményesebb, ha a gyermek a saját bőrén tapasztalja a következményeket. Ha például összetörte játékszerét, ne siessünk túlságosan sem az új játékszer megvásárlásával, sem a régi kidobásával: legyen csak oít még egy ideig a gyermek szeme előtt és emlékeztesse őt a szükséges javítás elvégzésére. A szülők egymás között is emlegessék e javítás szükségességét, hogy a gyermek lássa, milyen gondot okozott szüleinek. Különösen fontos a felelősségérzet kifejlesztése olyan esetekben, amikor a többi családtag érdekei, sőt közösségi érdekek is kockán forognak. Ha a családban helyes közösségi hang uralkodik, a nevelésnek ez a része nem jár különösebb nehézséggel. A. SZ. MAKARENKO 18 De jól is tudtam. Ojan hangom vót, mint a sikóttyú. Telerakták vón a kötőmet arannyal, ha láttam vóna... De én éjfélre mindig hazamentem, mégis majd megölt az a vén betyár... „Cafat“. „Úri dáma“... vót elégszer hallani... De a feles főd jó vót. Míg el nem hitte magát, osztán ki nem lódították... Panni megdöbbenve hallgatott. Eddig, ha hallotta is a durva szavakat, a cudarkodó veszekedéseket nem értette meg. Nem értette át a maga sorsán keresztül... Most megértette s meg volt rémülve... Hallgatva ácsorogtak, a gyenge napsütés kezdett felmelegedni rajtuk. Fentről az öreg kiabálása hallatszott fel. — Hé... Asszony... Hun vagy mán... — Na, má nem maradhat. Egy percig el nem maradhat túliéin. Felállott s nehézkesen totyogott előre. Fáj minden csontja, jaj, de nehéz az öregasszony teste, aki tíz gyereket hozott a világra. Megmutatta magát az öregnek, aki végigdöcögött az udvaron s lejött hozzájuk. Panni rá se nézett, ahogy színeskedve mordult rá az apja. — Hun a vöm, jányom?- Nincs itthun, — szólt az öregasszony.- Azt kérdem, hun van ? — vakkant az öreg fogatlanul és elhárítóan a feleségére, miiitha a hangját se akarná hallani. — Elment kifizetni.a maguk adóját, — mondta élesen Panni. Az öreg elhallgatott. — Jó van, no. Gondolta magában, a lánya irigyli tőle, hogy az ura azt kifizeti, s most már nem mert annyira hencegni előtte. — Mit akarsz a vöddel, — kérdezte a vénasszony. — Semmit, —- morgott az öreg s visszafordult. Aztán megállóit s visszaszólt. Hamiskodva; nem fért bele, hogy ki ne mondja, de bizony nem jött már olyan jól ki a vicc, mint ahogy készült benne. — Azt akarom mondani neki, hogy vigyázzon a feleségére. Itthun a Miska! KISLÁNY és A TÖR Soltész Katalin 17 éves. Vidám, teli életkedvvel, amin egyáltalán nem szabad csodálkozni, hiszen fiatal kora ellenére több értékes sportsikerrel dicsekedhet, ő az országos női ifjúsági vívóbajnoki cím védője, s ha még hozzátesszük, hogy a felnőttek mezőnyében is több értékes eredményt ért el, akkor megértjük, hogy miért ilyen elégedett. Pedig évekkel ezelőtt senki sem hitt abban, hogy valaha is sportoló válhat belőle. Négy éves korában mandulagyulladás következtében reumás megbetegedése a szívét is megtámadta. Attól féltek, hogy nem éli túl ezt a betegséget. Egészségi állapota azonban — hála a szülői gondosságnak — rohamosan javult és tíz éves korában már ott találhattuk Katit a teniszpályán. — Nagyon szerettem teniszezni, — mondja mosolyogva — de amikor egy alkalommal bátyám elvitt egy vívóedzésre, „megpecsételődött a sorsom". Választanom kellett a tenisz és a vívás között és én az utóbbival „jegyeztem el magam”. De nem bántam.meg! A vívás a tanulás után életprogramommá vált. Egy-egy edzésről csak betegség miatt maradtam el. Természetesen egy-két dologról le kell mondanom, de az eredmény mindenért kárpótol. Eddig háromszor voltam egy-egy nagyszabású versenyen első és ez nagyon jó érzés. — A vívásban hosszú évek komoly edzésmunkájára van szükség, hogy valaki jó eredményt érhessen el. Én is jó néhány éve vívtam már, amikor első sikeres szereplésemre került sor. Prágában az 1961-es országos ifjúsági bajnokságon rosszabb találataránnyal az ötödik, csapatban pedig a harmadik helyen végeztem. Akkor álltam először dobogóra... Jaj de boldog voltam. De még sokkal nagyobb öröm a győzelmi emelvényre egyedül felállni. Erre sem kellett sokáig várnom. A lelkiismeretes edzésmunka rövidesen meghozta gyümölcsét. 1962-ben már egyéni bajnokságot nyertem, csapatban pedig a második helyen végeztünk. Az idén a középiskolai bajnok-19 — Fene egye meg a szamár lelkit, — mohogott rá a felesége, — ettül kitelik az ilyen marhaság... Eregy inkább kuksolni a kuckóba, osztán köszönd meg, ha kifizetik az adódat. — Mit fizeti az én adómat! — pattant fel az öreg. — Mit bánom én azt. Fizet a végrehajtónak! nekem nem fizet!... Nem iszok én abból egy pohár sert se. — Megmarad a házad. — Dűjjön össze, — s éktelen káromkodásba kezdett az öreg. Fogatlan szájából csak úgy fercsegett a szitok. — Mán a szivart is dugjátok előlem? — támadt durván a lányára. Panni vállat vont. — Ott van a régi helyén, — mondta aztán. — Vak-e mán, nem lát, — szólt a vénasszony, — mért nem szóltál Katinak ? — Miféle Katinak? — förmedt rá az ura. — Hát annak. A rokonodnak. — ■ Rokonnya a kutyának, — lármázott rekedten a vénember. — Nem szedem én a sárbul a rokonaimat... Nagygazda vöm van, fütyülök a koszos rokonságra. És csúzos lábain elballagott. A felesége félt, hogy valami illetlenséget csinál odabenn s utána sietett. Panni úgy utálta a házat, nem tudott bemenni a szülei után, hátrafordult a kert felé. S dermedten állott meg. Miska jött alólról. V. — Aggyisten, — mondta csendesen a legény. Mintha csak úgy lentről jött volna fel s nem három és fél év távoliét után a katonaságtól. Panni nem tudott szólani, csak nézett, nézett ráijedt dermedt«Arrival 16 — Megismersz ? Erre a hangra, amiben valami kis élénkség volt, az asszony elfordult. — Mit keres itt? — mondta idegenül. ■ Tégedet.
