Dolgozó Nő, 1963 (12. évfolyam, 1-26. szám)

1963-09-18 / 19. szám

i

Nofff Я К 5т

вша asszonyok, akiknek nem áll mó- ПЛ I dunkban, hogy saját zöldségesünk|f В I bői akárcsak levesbe való petrezselymet is szakítsunk, piacra járunk. Még akkor is, ha történetesen csak egy karalábét vagy egy csomó sárgarépát akarunk venni. Különösen most, amikor a vitaminok bőséges mennyiségben és változatos minőségben vetélkednek egymással, melyikük lesz a győztes a vásárló tetszésének megnyerésében.

Megörültem tehát, amikor azt a feladatot kaptam, hogy a piacról csináljak riportot. Mielőtt zöldséglesre indultunk a fényképésszel, notesz helyett táskával szereltem fel magam,

t Tfláií^Í

hogy ha nagyon megtetszik egy óriáskarnui valamelyik asszony vagy a zöldségüzlet pultján, elismerésem jeléül kiválaszthassam másnapi vacsorára.

Megálltunk a zöldség- és gyümölcsüzlet sátránál. Káposztahegyek, paprikahalmok, harmatgyönge karfiolok, tömzsi, piros sárgarépák kellették magukat. Elismeréssel jártattam végig a szemem a szépen sorakozó zöldség-primadonnákon és kétkedve kérdeztem önmagámtól: Ez ugyanaz a „Zelovoc“, amelyben nyár elején hervadt salátánál, fonnyadt karalábénál egyebet nehezen lehetett kapni ?

Mindjárt meg is vettem egy kiló sárgarépát,

6

„mérnek“ két koronáért. De nincs konkurencia, kevés van belőle, így szabad a vásár.

Pedig ha a zöldséges üzletben is lenne, sok fűszerkedvelő vásárolna belőle télire, legalább egy kilóra valót... De ne kívánjunk többet kereskedelmünktől, (?!) egyelőre örüljünk, hogy a legfontosabb télire való vitaminból elég van.

Az áfonyás néni is nagy érdeklődésnek örvendett. Lekvárnak való csipkebogyót is árult meg málnát. A taksonyi szilvaárusnak is szaporán kellett, hogy járjon a keze. Az asszonyok kitűnő terepérzékkel már felismerték a piaci helyzetet: Az üzleti szilva olcsóbb, de kukacos. Inkább a bácsinál vásárolnak.

egy fodros kelt és egy hófehér karfiolt. Petrezselymet nem volt kedvem választani. Nagyon sárosnak találtam. Elindultunk a sátrak felé, ahol a bolgárok, a háztájiból, kicsi kertecskéből zöldséget ügyeskedő nénik álldogáltak.

M. Poláková körül annyi asszony állt, hogy ágaskodnunk kellett, amíg megláttuk a hatalmas gombákat, amelyeket a áaátíni erdőből hozott a piacra.- A püspöki Nagyné apró uborkájának is olyan nagy volt a keletje, hogy sorakoztak érte az asszonyok.

— Tessék, tessék, szép karalábé, nem fás, a karfiolom is friss — kínálgatta a portékáját egy barna képű fiatalasszony.

íechoviéová állt meg mellette.

— Az igaz, hogy szép, de mennyiért adja? - Hat korona.

— A „Zelovocban“ három harminc. Inkább ott veszek.

Halákné mellett szívesen időztek a piacjárók. Kedves mosollyal kínálta portékáját. De azt mondják a jó bornak nem kell cégér. Az ő virágainák sem kellett. Frissen, üdén pompáztak a vidám őszirózsák, illatukkal kevélykedtek a büszke szegfűk, papírba burkolva várakoztak a kényes begóniák. Ligetfalusi kis kertjéből hozta őket a gazdájuk, hogy a figyelmes férjek kedvükre válogathassanak bennük, ha a zöldség mellé még virágot is kívánnak mellékelni feleségüknek.

Várkonyi házaspár. Gyönyörű retek, frissen mosott petrezselyem előttük. Korona egy-egy csomó ebből is, abból is. A sárgarépa, öt összekötve — szintén egy korona. Lám a logikus árkerekítés. Tudják, hogy egy koronát könnyebben elővesz még a takarékos háziaszszony is, mint kilencven fillért, vagy korona tizet. De úgy látom, leginkább a petrezselyem és az apró, zöld erőspaprika fogy. Pedig az elég „borsos“ nemcsak csípős. Hat darabot