Dolgozó Nő, 1963 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1963-07-24 / 15. szám
MOYZES ILONA Egy idő óta mindig csak várok egy bolondos, furcsa nagy barátot. Akit nem Ismerek, ismerős mégis, aki szeret és szeretem őt én Is. S borús és tudós s fehér mint a gyermek és nem Ismerte soha a szerelmet. Aki ősidőktől fogva őspogány, de hite tűzpiros, arca halovány. S hiába vágyná minden Idegem, elmenne mégis, mint egy idegen... JtiúzAdbet Halkan suhansz be csipkefüggönyön, mint illat, vagy egy messze elfolyó árnyék, álmodás s mint üveggolyó egy huncutul vett parányi közön elgurulsz megint színesen s öröm nem marad helyedbe csak a fojtó kétség, bús homály s mindent eloltó ónlzű, szürke, jéghideg közöny. Pára vagy, távlat, égő vakremény, vonzó delej, délibáb, hulló látszat. Ködkép a nyárnak tiszta kék egén, melyet az őszi szelek szétzilálnak. Hegyek ormán a hó vagy és a fény, az örök múzsa vagy s ó hogy imádlak! (Rémlik őslapály. Lovak patája topog. Jajongva sikolt emlékezetem. Sátort látok s zöld füves réteken máglya sistereg s pogány tűz lobog. rút lepellel, mert ahogyan ma látlak köröttem kedves minden meginog. Ezerév...ó mily messzi, messzi távlat s úgy jössz felém, mint drága nagy titok. Szerettelek és a szivemben újra megremegnek a fehér jázminok. (Z/kmr/t/am A hószlnű csöndbe alkonytűz vegyül.. enyhítő csókod bársonyára vágyom. Fehér selyem Ingem felsír az ágyon, háborogva, dideregve, egyedül. Ám hogyha jön az éj s vágyam elmerül ködös víztükrök kék ölén s a számon tejszfnnyál csurog s gyermekkori szánon rohanok hűs messzeségbe, úgy el ül tűzvágyam, mint nagy viharmadár szokott a tenger hullámos, zöld vize fölött. De pillanatnyi ez, csalóka, lopott... hogy fehér vágyam vérvörösbe szökött csak akkor veszem észre, hogyha bomlott hajával Nap-asszony kél a fák mögött. E tűzben mennyi őserő lobog s e furcsa tüzet ó hogy szeretem! Rémlik, hogy láttam régen Keleten, csak a vén idő fedte el konok <=4 Átérnéd Atomsugárként'hatol át velőn s idegeken, mint éteren a nap. Mint a tűz, mely ha olajra akad olyan áldatlan, mégis éltető. Mint csapadék mérhetten hegytetőn fagyok jéggé tekinteted alatt. Majd áradva, mint részeg kispatak megyek előre izzva, lüktetőn. És bíborrá lesz minden szememben; lég, föld, a fák, a tavasz édesebb. Előttem, mint a nagy-nagy végtelen tárulkozol, te álmodásnál szebb. Benned megszűnik én parányi voltom, mint tengerbe, ha belevész a csepp. 9llLlllAL éj Ma éjjel vérvörösre izzótt át a Hold. Ma éjjel részeg volt a Duna. Számba mézga cseppent s úgy néztem, mint a tengert a ködszlnű fákat. S míg borzolt az éjji szél, tejszlnűvé vált a világ Valahol délen, talán?... Földre hullott egy narancsvirág.
