Dolgozó Nő, 1963 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1963-06-26 / 13. szám
Kedves olvasóink! Először is köszönjük kedves leveleiket, melyekkel hozzájárultak az Ifjú szemmel új vitatémájának megadásához. Természetesen egyszerre mindegyikkel nem foglalkozhatunk. S ezért a Csehszlovák Nőbizottság inellett működő, magyar nemzetiségű nők kultúr-politikai tevékenységet kifejtő albizottsága úgy határozott, hogy bizonyára az lesz a legfontosabb megoldásra váró probléma, amelyre két levélírónk is felhívta figyelmünket. íme részlet a két levélből. Nagyon szeretném kedves fiatalok, kedves aszszonytársak, ha tanácsot adnának nagy tanácstalanságomban. Férjhez mentem s mégsem élek a férjemmel, mert rájöttem, hogy nagyon könnyelmű ember. Engem özvegy édesanyám nevelt, mert apám ottmaradt a második világháborúban, őt is özvegy anya nevelte, mert nagyapóm az első világháborúban pusztult el. Mi mind a hárman szeretünk dolgozni, aminek meg is van a látszatja. Van új házunk, berendezésünk, televízorunk. Sőt esküvőnkre még egy autóra is futotta megtakarított pénzünkből. És a férjem ennek ellenére, három hónapra az esküvő után, elvállalt egy állást, nyolcvan kilométerre a falutól s azt kívánta, menjek vele oda lakni. Pedig itt nálunk mindene megvolt és ott ahová ment, hiába van magasabb beosztásban, nehezebb a megélhetés, mert hiszen idehaza mór minden megvan. Sem nagymamám, sem anyám nem segítenek nekem, sőt, azt is észrevettem, hogy nagyokat sóhajtanak: ,.elmentem volna én az emberemmel, ha élt volna". Szerintem ez nagyon elavult nézet. Ma már egyenjogúság van. Kérem segítsenek, mit tegyek? Karasz Irma Sok érdekes dolgot olvastam már az Ifjú szemmel rovatban s ezért elhatároztam, hogy magam is hozzáfordulok, hogy egynéhány dolgot, melyben nem látok tisztán, közösen megoldjunk. Fiatal házas vagyok, elvégeztem о mezőgazdasági technikumot, távúton, a munkám mellett. De a szövetkezetünkben nincs ró egyelőre kilátás, hogy hasznát is vehessem, mert abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy van elég szakemberünk. De tudtam, másutt ez nem így von. Ezért elhatároztam, hogy tanulmányaimat tovább folytatom. így aztán a járáson megbeszéltük a dolgot s engem áthelyeztek egy másik szövetkezetbe agronómusnak, ahol nem volt szakember. Örömmel elfogadtam a megbízást. De nem úgy a feleségem. Azzal érvelt, hogy ö a házat, amiért annyit dolgozik, az otthonát, nem hagyja el más faluért és hogy a szövetkezetben is összeszokott a munkacsoporttal. Inkább legyek otthon én is csoporttag, többre jutunk, mintha vándoréletet élünk. Nekem azonban tetszik az új munkaköröm, de a feleségemmel egy héten csak egyszer találkozom. Ha sürgős a munka, még ennyiszer sem lesz lehetséges. Ha munkába indulok, durcds arcot vág. Adjanak tanácsot, mit tegyek. Szetetem fiatal feleségemet, de azt mondja, ha nem jövök vissza a faluba, még családot sem akar. De a munkámat is szeretem! Karasz Imre, B. VÁLASZÚTON Elindultunk tehát a levél nyomán, hogy aprólékosabban megismerjük a körülményeket. XXX A nap már lenyugvóban volt, $ a falu utcája megélénkült. Hosszú sorban jöttek a napközi otthonból a kicsinyek. Skuterek berregtek, kerékpárok surrantak az utcán. Nyíltak a vasrácsos kapuk. Itt-ott zene hangzott fel, a hazatérők bekapcsolták a rádiót. Irma nagymamája a háztáji kapálásából hamarabb hazajött, már becsukta a kiscsibéket s a vacsora jó szaga szállt a konyhából. De talán nem mellékes leírni, hogyan is fest ez a ház, legalább is azok kedvéért, akik régen nem voltak falun. A szürkére festett vasrácsok mögül buján virágzó vérvörös és fehér rózsák kandikálnak ki. Az üveges veranda ablakain élő virágfüggönyt alkot a sokszínű muskátli. A konyhába lépve az embernek szinte egy patika jut eszébe a ragyogó tisztaságról. A gyönyörű konyhaszekrény foglalja el a fö helyet, s a villanytűzhely, jégszekrény, mosógép kétoldalt büszkélkednek mellette. Mindegyik hímzett terítővei letakarva, s a zöld márványeres linoleumpadló csak úgy fénylik. Ezek után nem fog senki sem csodálkozni a mahagóni ebédlőn, a világos tölgy nappali szobán, a hatalmas televíziós készüléken, rádió-lemezjátszón, stb. A nagymama szégyenlősen mutatja a saját s lánya szobáját, magasra vetett ágyakkal, hogy nekik jutott a diófa-háló, mert Irmuska szerint ez már kiment a divatból. Pár perc múlva megérkezett az édesanya, aki nyájas szóval, s közben könygyező szemmel mondta el lánya történetét — hogy fiatal asszony létére egyedül kell élnie. Közben nagyon vigyázott arra, nehogy a fiatalok egyikét is okolja. — Azt mondják a faluban, átok van rajtunk, hogy már harmadízben így egyedül maradunk — suttogott közbe a nagymama. — Ugyan mama — torkollta le a lánya. A mi átkunk a háború volt. De ezek békében élnek. Majdcsak lesz valahogy. Megérkezett Irmuska is s a két asszony szeme felvillant. Arcukról le lehetett olvasni a szeretetet. S ezt nem is pazarolják érdemtelenre, mert a mi kis menyecskénk igen helyre kis asszonyka. Csak jót hallani róla. S míg elmondja azt, amit már levélben megírt, látni rajta, őszintén gondolja. — Milyen boldog vagyok én itthon. Még nem is gondolhatok családra, míg meg nem egyezünk, ki tudja mi lesz a vége. Itthon mindenem megvan. De ebben a mindenben az én hatévi munkám is benne van. Azóta vettük, mióta a szövetkezetben dolgozunk mind a hárman. A férjemnek is jó helye volt, fogattal takarmányt hordott. De ez neki nem volt elég. Hogy ö tanult. Én nem szólok bele, sőt örültem is, hogy még tovább akar tanulni. Elvégre ha neki ehhez kedve van, megértem, én is nagyon szeretek olvasni. A kertészetről szólókat is elolvasom. De nem azért, hogy elmenjek itthonról. Dehót csak fusson, én itthon azért magamban is boldog vagyok. Szavai cáfolatára, peregtek, csak egyre peregtek a könnyei, ő pedig le sem törölve azokat, igyekezett keresztülmosolyogni rajtuk. xxx A másik faluban, ahol Karasz Imre agronómus boldognak érzi magát, korántsem olyan rózsás a helyzet. A házak itt is újak, de lakosai már nem adnak annyit a külszínre. Motorkerékpárjáról leszállva a vállas fiatalember mentegetődzik, poros ruhája, arca miatt. — Persze itt még nincs minden úgy mint nálunk. A szövetkezetben nincsenek olyan eredmények. Az is igaz, hogy ott fogatosként többet kerestem. Dehát az ember csak pénzért dolgozik? Hiszen az Ifjú szemmel vitában ezt mindenki hangsúlyozta, hogy a munkának egyéb magasztosabb célja is van. — Már adtak itt lakást is. Igaz, csak egyszobásat, dehát elférünk így is. S ha család lesz, Irmuska nem megy majd dolgozni, mások is megélnek egy fizetésből, mi is. — Jó hogy erről Irmuska még nem tud. Mikor említem, hogy Irmuska is szereti a munkáját, láthatóan zavarbajön. Majd újból igazát bizonygatja. De a végén bevallja, komisz helyzet ez így, néha egy hétig sem eszik főtt ételt. A faluban nem kapni s a lakás sem valami barátságos. De ha már a feleségem, köteles követni. Mert ez így nem élet, — teszi hozzá jóval szelídebben. xxx íme két ember, akik válaszúton állanak s mindketten hasznos tagjai a társadalomnak, de boldogok is akarnak lenni. Az anyagi jólét és a lakáskultúra, valamint a házastársak jogait illetően különbözik a véleményük. Segítsünk nekik problémájuk megoldásában, hogy boldogok legyenek, s házasságuk igazi kapcsát, a gyermeket is szívesen fogadják. Hozzászólásaikat írják meg szerkesztőségünkbe. A legjobb hozzászólásokat könyvjutalomban részesítjük. —Szerk—
