Dolgozó Nő, 1963 (12. évfolyam, 1-26. szám)

1963-06-26 / 13. szám

EGY ADAG MALACPECSENYE

A malacnak nagyon egyszerű az élete. Ha éhes visít, ha jóllakik rendszerint alszik vagy ha módjában van, túrja a földet. A gyomrán keresztül nézi a világot és nem fél az elhízástól. Az emberek szívesen dédelgetik e röfögő négvlábúakat s a végén megeszik őket. Ez a malacsors...!

Igaz, előfordul imitt-amott az is, hogy a malacok többet visítanak mint alszanak. Gazdája válogatja.

A nyitrai járásbeli Nemcinaniban a szövetkezet sok mindennel dicsekedhet. A legnagyobb figyelmet mégis négy asszony munkája érdemli. 17—18 malacot választanak el évente egy-egy kocától s ezzel nagymértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy a szövetkezet évek óta túlteljesíti a húsfelvásárlást. Nem szabad tehát megfeledkezni a négy asszonyról, ha ízlik a malacpecsenye vagy a jó karaj.

Az ebéd ideje már régen elmúlt, de az este még messze van s vajon lesz-e valaki az ólaknál? — tűnődöm.

— Nem tesz semmit, akinek dolga van ott, az ott is lesz — nyugtat meg Vrábel elvtársnő, a HNB titkára. Szavait egy másik asszony is megerősíti, aki a gazdasági épületek mögül bukkan elő:

— Az imént még ott láttam Pálenik nénit mondta és tovasietett.

Mindegy, ki van ott, hiszen Gulik Sarolta, idősebb vagy ifjabb Svecné, vagy Pálenik néni, szinte egyforma eredményeket érnek el. ('ülik Sarolta, a magas, középkorú asszony éveken át a legjobb eredményt érte el a malacelválasztásban, de tavaly Pálenik néni vitte el a pálmát 18 malaccal kocánként. Emellett az önköltségcsökkentésnél is sikert ért el. A tervezett 170 korona helyett alig 140 koronába került a 14—15 kilogrammos súlyú választott malac darabja. Ámde a többi asszony sem szégyenkezhet az elért eredmények miatt. Kocánként alig egy malac, s az önköltségnél malaconként 10 korona volt csak a különbség.

Nem is olyan egyszerű dolog bejutni az ólakba. Az ajtók mindenütt zárva vannak, s csak ott nyílnak meg, ahol valaki tartózkodik.

a

— Van itt valaki ? — kiáltunk be, mikor végre nyitott ajtóra találunk.

— Itt vagyok — szólal meg valahol a félhomályban valaki nyugodt hangon.

Apró, idősebb asszony nyitja ki a szemközti ajtót s kintről széles sávban ömlik be a fény a takarmánykeverő helyiségbe.

— Nálunk az a szokás, hogy amíg nem végezzük el a munkát, nem megyünk el. Várom, hogy az egyik koca megfiadzzon — mondta Pálenik néni A kifutón túli kis akácos zsenge gyepszőnyegén kétmázsányi kocák heverésztek.

— Ott erősödnek — mondja s nemsokára már a ketrecek között jártunk.

— S hol vannak a malacok ? Egyet sem látni — lepődöm meg az üres ketrecek láttán.

Pálenik néni megigazítja a gyapjúkendőt

fején s jóízűen elneveti magát.

— Itt varrnak — megemel egy köteg szalmát, amely alól előbukkannak a szundikáló kis malacok. Hát ez bizony jó ötlet.

— Ha azt akarjuk, hogy a malacok gyorsan nőjenek, erősödjenek, nyugodt környezetet kell nekik biztosítani — magyarázza.

Mennyi mindenre figyelmezteti az embert ez a nyalábnyi szalma, amely mint valami takaró borul a malacokra. Télen jó meleget ád, felfogja a gőzölgést, nyáron pedig hűvös fészekké válik, óvja a malacok nyugalmát a legyektől. Nem csoda, hogy Pálenik néni büszke az ötletére. Munkatársnői eleinte mosolyogtak a dolgon, de amikor látták, hogy Pálenik néni csaknem egy héttel hamarább neveli fel a malcokat a kívánt súlyra, bizony nem haboztak bevezetni az újítást.

Apró dolog — jegyezheti meg valaki. Igaz, de éppen az ilyen apró dolgok mutatják meg, ki mennyire szereti a munkáját.

— Ha azt akarjuk, hogy jó dolgunk legyen, jól és lelkiismeretesen kell dolgoznunk. Én nagyon szeretem az állatokat. Arra törekszem, hogy mind a kocák, mind a malacok egészségesek legyenek. Persze a kocábat gondosan elő kell készíteni a fiadzásra és ami a legfontosabb, ügyelni kell arra, hogy amelyik a világra jött, ne pusztuljon el.

Úgy beszélt, mintha eltűnt volna körülötte a világ. Ez az ő világa, a nehézkes kocák és szélesedő hátú fehér szőrű malacok birodalma. Apró sikerekből gyűjti össze a nap örömét. Már nyugtalanítja kissé a hosszú beszéd. Azon jár az esze, vajon mennyivel szaporodik a visító „népség“ létszáma.

MIKLYA JÁNOS

Az 1961-es esztendő a

Cerveny Újezd-i szövetkezetei is takarmányhiánnyal sújtotta. Mégsem csüggedtek el a szövetkezetetek. Az előző évek szép eredményei igazolták, hogy értenek a gazdálkodáshoz. Az 1956—57 években korszerű tehénistállókat építettek, gépesítették a fejést, stb., hogy a jó tejhozam alapfeltételeit biztosítsák. Az eredmény azonban nem volt kielégítő. Az utolsó öt hónap alatt 10 000 liter tejjel maradtak le a tejfelvásárlásban. És ez bizony nem vált dicséretére sem az etetőknek sem a fejőnőknek Jó kollektíva, szorgos emberek ők, ezért nagyon bántotta őket a lemaradás. Összejöttek, hogy megvitassák a dolgot.

Hat női és két férfitagja volt az állatgondozó csoportnak: Mária Velanová, Mária Hrudková, Anezka Knechtová, Anna Vliková, Mária Smréková és a legfiatalabb közöttük, Edita Fiserová, aki Bánovcéről jött ide. Nem mondtak üres szólamokat, egyszerűen emberi módon intézték el az ügyet. Ekkor versenybe léptek a „Szocialista munkabrigád” cím elnyeréséért. A

brigád vezetőjévé Edita Fiüerovát választották meg. A siker nem is maradt el. így nemcsak a tejfelvásárlás terén mutatkozó hiányosságokat tudták kiküszöbölni, de a tervet is túlteljesítették. 1962-ben 3000 liter tejjel adtak le többet a közellátás részére, mint amennyit e terv előirányzott.

Mária Velanová — aki egyike a legjobb fejőnőknek — a gondjaira bízott 14 tehéntől idén átlag 8,18 liter tejet fej naponta. Éppen hazafelé tart ebédet főzni. A férfiak éhesen jönnek haza a földekről, enni kérnek. Jóságos tekintetű, idősebb aszszony. Elárulta nekünk, hogy a tejtermeléssel ebben az évben is voltak problémáik, a másik

Mária Vetanová — a szövetkezet legjobb fejőnője

istállóban, ahol az átlagos tejhozam 3,98 liter tej naponta. A gyenge tejhozamot az etető gondatlansága okozta (ő nem tagja a versenyző csoportnak). A problémát egymás között oldották meg. Az etetőt a szövetkezet vezetőségével egyetértésben leváltották. De más megoldást is találtak.

— Az asszonyok elosztották egymás között a teheneimet, én meg megosztottam a másik istállóban levő tehenek gondozását Anezka Náprstkovával — mondja Velanová Mária.

Edita Fiserovával a házuk előtt találkoztunk, egyik munkatársától jött. Megtudtuk tőle,

Edita Fiserová ezt az utat naponta háromszor teszi meg

hogy idén a 115 fejőstehéntől 250 000 liter tejet kellett leadni a szövetkezetnek. A tervezett napi 7 literes tejhozamot már régen túlteljesítették és ez még csak a kezdet-kezdete, mert a tehenek csak most kezdenek igazán tejelni.

Sikereik titka felől érdeklődünk.

— Nincsenek titkaink, csak gondos, lelkiismeretes etetőink. Meg mi, asszonyok, igyekszünk a munkát jól megszervezni. Egymás között is versenyzünk és a három legjobbat közülünk minden héten prémiummal jutalmazzuk. Mindig ünnepélyes összejövetelen értékeljük ki az eredményt.

— Mik a további terveik?

— Mindenekelőtt még ebben az évben el szeretnénk érni a 8 literes tejhozamot. Ez alatt az évi átlagot értem. Erre kötelezettséget is vállaltunk.

Bízunk abban, hogy ez -a szorgalmas, példás kollektíva mielőbb a „Szocialista munkabrigád" cím tulajdonosa lesz. A szövetkezet vezetősége már benyújtotta a javaslatot a cím odaítélésére.

Becsületes munkát végeztek — megérdemlik.

Irta és fényképezte Jozef Stuka

9