Dolgozó Nő, 1963 (12. évfolyam, 1-26. szám)

1963-06-26 / 13. szám

SZENCEN

Békés nyugalom ülte meg a kis várost. Az emberek zöme már hazatért a munkából A késő délután, az este, ama része a napnak, amikor legtöbben a szórakozást, a kulturális élményt keresik. Van, aki a könyv után nyúl, vagy bekapcsolja a televíziós készüléket. Azonban sokan a társas kulturális rendezvények után vágynak.

Járjunk utána, milyen lehetőségeket nyújt erre ez a kis város, Szene. Elindultunk zarándokutunkra, Mészáros Margit, Pereszlényi Klára és több fiatal kíséretében, kitapasztalni a valóságot.

A főtéren egy ütött-kopott ház kapuja nyit nyakig sáros bejáratot a Népmüvelődési otthonhoz. A gondosan lezárt ajtó, a rideg ablakok élettelenül bámultak felénk. Hiszen még alig ütötte el a hatot a toronyóra, s ez a kultúrközpont már nyugovóra tért.

— Horny elvtárs, a vezető, már hazament, szólt ránk a helyben lakó takarítónő.

— Gyerijnk moziba! — javasolták kísérőink.

Útközben a Népkönyvtár előtt haladtunk

el. Itt is zárt ajtóba ütköztünk, mert a legtöbb napon csak délután négyig tartanak nyitva. Hát nem éppen a legésszerűbb megoldás, hiszen a legtöbb könyvcsefélőnek ilyenkor estefelé van leginkább ideje. No, de mindegy, a mi töprengésünk úgysem oldja meg a kérdést...

Megszaporáztuk lépteinket, hogy még időben érjük el az előadást. Kísérőink egyike azonban csalódottan tért vissza a pénztártól.

— Nincs jegy, — szólalt meg bosszúsan, — ami viszont nem is csoda, ha egy tízezer lakosú városnak csupán egy kétszáz férőhelyes mozija van.

Szenei barátaink arca őszinte tanácstalanságot tükrözött.

—; Más kulturális lehetőség vagy intézmény nincs — vágta ketté zavartan a csendet Pereszlényi Klárika — sajnos a mai napot is, úgy mint a többit, egy sétával kell befejeznünk.

A pillanatnyi csüggedést jogos lázongás váltotta fel. Egymás után peregtek a javaslatok, bírálatok a fiatalok ajkáról. Ekkor tudtuk meg, hogy már jónéhdny évvel ezelőtt megkezdték a kultúrház építését, azonban az alapok lefektetésénél tovább nem jutottak.

— Pedig hány brigádórát dolgoztunk ott le! — mondotta Pereszlényi Árpád — s mindez az anyagi befektetéssel együtt lassan kárba vész, mert mossa az eső, veri a vihar.

A megfelelő кultúrház hiányának természetes következménye, hogy ritka számba menők az olyan rendezvények, mint irodalom vagy műsoros esték, szinielőadások. Érthető, hogy ritkán látogat el ide a MATESZ, vagy más társulat, mert nagy gondot okoz a színpad kérdése.

A tömegszervezetek — CSISZ, CSEMADOK — alig hallatnak magukról. Az idén a Batsányi emlékesten kívül más nem „terheli" rendezvényeik számláját. Nagyon lehangolóan hat ez a szenei kultúrkép, csaknem teljes pangást mutat. El kell, hogy marasztaljuk a fiatalokat is. Bár elismerjük jogos panaszukat: „esténként nincs hová menni", ám a másik oldalon ők sem igyekeznek eléggé, hogy megteremtsék a kulturális életet.

— Egyetlen dolog, amivel büszkélkedhetünk szólalt meg Pereszlényi Klára — ez a tíztagú, Szenczi Molnár Albert nevét viselő irodalmi kör.

Ez a pár ember rendszeresen találkozik könyvviták céljából: Szolzsicsin, Dührematt, Németh László kerül nemsokára sorra.

H

Nemes tevékenység, de sovány vigasz. Tíz ember, de mit csinál a többi?

Hol van a színigárda, a tánccsoport, szavalókör, énekkórus — hacsak nem vesszük figyelembe Polák tanító gyermekkórusát, — melyek körében tizek találhatnák meg nemes szórakozásukat.

Ehelyett tömve találjuk a vendéglőket, borozókat és presszókat. Vándorlásunk folyamán nagyon sok dülöngélő, részeg emberre akadtunk, minden korosztályt képviselve. Szomorú látvány, szomorú tapasztalat.

— Így telnek estéink — kesereg búcsúzóul Mészáros Mandó — így élünk kulturálisan kis városunkban.

Ez az ,,így” csaknem a sehoggyal egyenlő. De ki tehet róla? Csakis a lakosok, beleértve mind a vezető személyeket, mind az összes szervezetek tagjait.

Későre jár az idő, a vasútállomásra sietünk. A teli hold ezüsttel ragyogja be a hatalmas tavat, melynek a partját szegélyező sátrak és mesebeli házikók lakói már nyugvóra tértek. A nyjri idényben állandóan több mint négyszáz ember váltja egymást, hogy itt töltse szabadságát az ország minden sarkából. Nagy élvezetben telnek itt a napok — fürdés, csónakázás stb., — de annál hosszabbak az esték, mert hiszen Szencen nem találhatjuk meg a kielégítő, igényes szórakozást. így hát nem csoda, hogy napnyugtával mozdulatlanságba merül az élet.

B. SOLC GITA