Dolgozó Nő, 1963 (12. évfolyam, 1-26. szám)

1963-03-20 / 6. szám

Klein Margit és a VI. b. (J. Herec felvétele)

A TANÁRNŐ

Harminckilenc szempár kereszttüzében áll. A padokon játékosan táncol a napfény. Az elröppenő szavak tavaszt, búcsúzást, életet fejtegetnek... Érettségire készül az osztály. Kovácsáé Frankovics Magda osztálya. A komáromi Gépészeti Ipariskola harminckilenc növendéke. Harminchat fiú, három lány. Magasak, hogy úgy kell rájuk felnéznie.

Nincs könnyű dolga, mint osztályfőnöknek. A komoly sportolók, a jövő gépészreménységei osztályfőnöki órán „titokban” megmutatják a nagy Ő fényképét : 1шШк

— Tanár elvtársnő, mit tetszik hozzá szólni, érdemes leveleznem vele?

Megbeszéli velük, hogy ki segítsen a géptanból lemaradóknak. Látja, hogy még várnak valamit, igaz is, azt ígérte nekik, az öltözködésről fognak beszélgetni. Eszébe jut, hogy figyelmeztetnie keil az osztályt, panaszt hallott rájuk, hogy tiszteletlenek voltak, hogy durvák. Halk hangján megbeszéli velük, hogy rie forduljon elő többet. Indul ki az osztályból. Töpreng.

Könnyűt sóhajt, mikor útnak ereszti őket. Bizony néha nehéz harminckilenc gyerek mamájának lenni. Harminckilenc alakuló, változó, kissé darabolj kissé faragatlan, de nemes anyagú lélek szobrászának. Mindegyik külön gond, külön probléma.

Vajon Uzsák Rudolfnak sikerül bejutnia a gépipari főiskolára? Hová kerül Forró Gabi, hogyan állja meg majd helyét Zakál László?

Tíz éve tanít. Számontartja négy-öt éve végzett növendékeit és izgul a most felvételizőkkel. Százötven gyerek közül ki lesz a szerencsés harminchat, aki bekerülhet a középfokú gépészeti ipariskolába? Fáj a szíve azokért, akik jeles bizonyítványukkal kénytelenek más iskolát választani csupán azért, mert egyetlen első évfolyam indul csak a következő évben. Pedig ki tudja, hány jó gépészmérnök kerülne ki azok

Kovácsné F. Magda előadás közben (Kedro felvétele)

közül, akiknek nem kedvez a felvételi vizsga, meg a Szerencse-Munkájáról, önmagáról kérdezzük. De ,,gyerekeiről” beszél. Bratislavában volt velük, színházban. Megnézték a történelmi nevezetességű épületeket is. Harminckilenc életbe induló fiatal emlékezetében ma még csak egy-egy vers marad meg kitörölhetetlenül, a költő, aki levegőért kiáltott, egy színmű alakjai, vagy a régi pozsonyi ház, ahol valamikor Jókai regényalakjai éltek.

De majd egykor, felnőtté válva visszaemlékeznek tanárnőjükre, akitől a szépséget, a jó szeretetét kapták. Aki szeretné, ha sikerülne mindük álma, ha valóraválna minden tervük. Pedig nem az édesanyjuk. „Csak” a tanárnőjük. Mert a tanárnőjük, aki igazi pedagógus. -He-EGYETEMI ELŐADÓ

Életrajzából kitűnik, hogy cseh, prágai születésű és magyar irodalmat, majd irodalomelméletet ad elő az egyetemen.

Jaroslava Pasiaková nagyon szívélyesen fogad, s alig kezded magyarázni jöttöd okát, megértőén bólogat, mintha azt mondaná: „nem te vagy az első, aki ilyen kérdéseket ad fel nekem," — s szeme azúrkék tükrében ott bujkál a barátságos mosoly. — Kérém mi vezette önt arra, hogy...

— ...mint cseh, magyart, magyarul magyaroknak adjak elő...

— Nehéz ezt a kérdést egy mondatban megfelelni... Már kislány koromban, amikor tudomást szereztem arról, hogy chodok leszármazottja vagyok, mindent elolvastam róluk, ami csak kezem ügyébe került. így bukkantam rá egyszer arra a nézetre, hogy ezek a régi cseh határőrök nagyobb részt magyar eredetűek. Ez felgyújtotta fantáziám és egyszeriben nagyon közelieknek éreztem a magyarokat.

Hol végezte tanulmányait ?

— Négy szemesztert Prágában, Rákos Péter vezetése mellett, utána két szemesztert Bratislavában. Orbán, Sas és Mayer tanárok előadásait hallgattam. Közben kiküldtek félévre Budapestre, majd Prágában végeztem 1955-ben.

— A promóció után Bratislavába irányították?

— Igen. Magam is arra vágytam, hogy ide kerüljek a magyar tanszékre. Eleinte a diákok talán furcsállották a cseh-magyar tanárnőt, de rövidesen, úgy hiszem, sikerült őket megnyernem.

— Nem kételkedünk benne, mert az az általános vélemény önről, hogy szinte ég a magyar irodalomért.-— Valóban rajongok szakomért és sohasem bántam meg választásomat. Hiszen a magyar irodalom, gazdagságban és színvonalban vetekszik bármelyik elismert nagy európai nemzet irodalm ával.

Melyik írót szereti a legjobban ?

— Rabja vagyok Jókainak, róla írtam diplomamunkámat is s nem beszélve arról, hogy gyermekkori olvasmányaim közé tartozik. Természetesen fordításban olvastam. De ugyan úgy szeretem

Vörösmartyt, Adyt, József Attilát.

— Sikerül hallgatóiba átültetni ezt a lángoló szeret etet az irodalom iránt?

— Nézzék, nekem egy nagy előnyöm van. Rögtön az év elején lekötelezem a diákokat, amikor megnyitó szavaimban tudomásukra adom, hogy ha én mint cseh meg tudtam ennyire szeretni a magyar irodalmat, akkor nekik ebben, mint magyaroknak, túl kell rajtam tenniök. Aránylag jól felkészülnek a vizsgákra, mert szégyellnék előttem, hogy nem ismerik saját örökségüket.

— Ez a kérdés talán kissé személyeskedő, bocsánat érte. Férjezett?

— Igen. Férjem az Akadémia tudományos dolgozója, sőt két kisfiam is van... családomban valahogy egyesült hazánk három nemzete. Férjem szlovák, én cseh, akit az tesz boldoggá, hogy a magyar kulturális hagyományokat terjeszthetem, taníthatom.

Mik a tervei a közel jövőben ?

— Mihamarabb elvégezni az aspirantúrát s a vele járó diplomamunkát, amelyben népeink kulturális kapcsolatait dolgozom fel. Az élet már ezer szállal kötötte össze népeinket a múltban, s szocialista mánk viszont egy családba tömörítetté őket. Ezt akarom írásombanbemutatni, ebben a szellemben akarok a jövőbei? is dolgozni.

Pasiaková Jaroslava, a szünetben barátságosan társalog diákjaival (Lisicky felvétele) -Bb-