Dolgozó Nő, 1963 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1963-03-20 / 6. szám
^ 15виг0£SZOKNYÁS ÚJÍTÓ A komárnói Steiner Gábor Hajógyár műszaki fejlesztési részlegének újításokkal foglalkozó osztályán a dolgozók egymás kezébe adják a kilincset. Javarészük új technológiai és technikai megoldásokat keresve kapcsolódik be az újítómozgalomba. — Az elmúlt évben — mondja Pásztor Pál elvtárs, az újítási osztály vezetője — 315 újító adott be anyag- és költségmegtakarítási javaslatot. Ebből 12 nő. A nők közül az első helyen Hubík Józsefné áll javaslatával, keressük őt fel... Egyforma ajtók, de talán mégsem... Benyitok a megadott számon. Hosszú, világos teremben találom magam. Rajztáblák és íróasztalok, föléjük hajló dolgozók és csend. Kérdésemre az egyik ablak felé mutatnak. Fiatalos, kedves mosolyú asszony áll ott, szőke haján megtörik az ablakon beömlő bágyadt fénysugár. Hellyel kínál, beszédbe kezdünk. — Már 1951 óta dolgozom a hajógyárban mondja tartózkodóan és látszik rajta, nem nagyon szereti az ilyen „vallatást”. Először könyvtáros voltam. Csak később, 1955-ben kerültem a tervező osztályra, mint rajzoló. 16 tagú kollektívánkban négy nő dolgozik. Hogy hogyan születtek a javaslataim! Valahogy úgy maguktól jöttek, mert rajzolás és másolás közben a lemezvágásnak olyan előrajzolása került több ízben a kezembe, amelyeknél rájöttem arra, hogy egyáltalán nincs gazdaságosan kihasználva a hajók részére előirányzott vaslemeztábla anyaga. Számítgatások, próbálgatások következtek és> amikor láttam, hogy helyes az elgondolás, így jobban ki van használva a tábla, minimális a hulladék, akkor munkatársaim bíztatására, benyújtottam javaslataimat. — Hallottam, hogy már ez előtt is volt anyagmegtakarítási újítása? — Igen. 1961-ben a lemezvágások előrajzolásának módosításával 12 528 koronás megtakarítást értem el a 6—20 motoros teherszállító-hajók lemez-anyagszükségleténél, illetve gazdaságosabb kihasználásánál. — 1962-ben szintén az előirányzási tervek (több rajz összehangolásával — teszi hozzá magyarázóén) lemezeinek gazdaságos alkalmazásával 5000 koronán felüli megtakarításra nyújtottam be javaslatot. Ez ugyancsak a 2000 tonnás motoros teherszállító 14—23-as hajókra szólt. — Gondolom, hogy az újításaiért kijáró jutalom sem maradt el! — Elsősorban a megbecsülés esett jól, aztán persze a közel kétezer koronás jutalom sem jött rosszul. — Bántja az embert, ha látja a rossz anyagkihasználást, hisz társadalmunk vagyonáról, a miénkről van szó — mondja búcsúzóul és gyorsan hozzálát munkájához. SZÉNÁSSY JÁNOS VÉRADÓK — Tonka elvtárs, segítsen, a lányom meghal — kereste fel kétségbeesetten Blahoné a mestert. A barna ember elcsodálkozik, hisz nem orvos ő, de a kétségbeesett asszony aztán gyorsan elmondja, nagybeteg lányának vérre van szüksége. O-negativ jelzésű vércsoportra. S ekkor Tonka elvtárs, — aki az érsekújvári Elektrosvit üzem Vöröskereszt csoportjának elnöke is, s műhelyének 60 százaléka véradó, — gyorsan segítséget szervez. Kaderábek Júlia és Fuíík Erzsébet máris jelentkeznek, a bakelitműhelyből Nemcsók Mária ajánlkozik. Oszlanyec elvtársnő szabadságon van ugyan, de ő is c kórházba siet. Együtt a négy véradó, akik baráti szeretetből, ingyenesen ajánlják fel vérüket. Blaho Bozsenkát megmentették és az édesanya, Tonka elvtárs segítségével újabb négy véradót szerzett. A következő hónapban pedig húsz Önkéntes véradó jelentkezett az Elektrosvitbői. CZUCZOR ERZSÉBET, az S23-az termeiésí központ dolgozója KUBAI VENDÉG NAGYGÉRESEN A nagygéresi HNB termében a nőbizottság tagjai kedves vendég fogadására gyűltek össze. A hős kubai nép egyik fia, a Csehszlovákiában tanuló Enrigue Arrietté jött látogatóba a faluba, barátjával, Kaskó Tiborral. Az asszonyok szeretettel vendégelték meg a fekete bőrű diákot és elbeszélgettek vele életéről, terveiről, hazájáról. — Sokat fogok szüleimnek mesélni az itteni emberek kedvességéről, arról, milyen jól érzem magam Csehszlovákiában — mondotta búcsúzóul. (Horozz Árpád tudósításából) AKI A PALÁT HAJLÍTJA Az Építésügyi Minisztérium ezüstéremmel tüntette ki Ozorovsky Máriát, aki már évek óta a nitrai Azbesztcementgyár, CSKP XII. kongresszusa üzemében dolgozik. A gyár fő terméke, az olcsó és ismert hullámpala. Azt azonban kevesebben tudják, hogy gyártásából az asszonyok is komoly részt vállaltak, ők készítik a csúcspalát, melyet kézi modellen kell hajlítaniok. A nyolctagú női brigád vezetője Ozorovsky Mária, a kitüntetett. Életemet a munkám, csaladom és igen,a vöröskereszt között osztom meg. Csak be kell tudni osztani az időt, akkor sok mindenre futja. És sokkal könnyebben megy a munka, ha szívesen csináljuk, szeretjük. Már pedig a mi csoportunk ezzel így van. Ezért tudunk az első negyedévben is terven felüli kötelezettséget vállalni a palatermelésben. (M. LÁSZLÓ leveléből) A búcsúztató gyűlés után még kicsit elbeszélgettünk. Tulajdonképpen mindenkihez csak egy kérdésünk volt: — Milyen érzéssel válik meg családjától, otthonától, munkahelyétől, barátaitól, egyszóval: megszokott életétől? — Ugyan, hát egy év nem nagy idő... A bányában is emberek dolgoznak! Mások is kibírták, mi sem vagyunk gyávák! — válaszolták általában, de akik ott voltunk, éreztük, tudtuk, hogy a válás mégsem ilyen egyszerű, s hogy az elhatározás nem férfivirtus szüleménye, igazolni: ők is legalább olyan bátrak, mint mások. Nem, a detvai gépgyár tizennégytagú Ján Springel vezette szocialista munkabrigádja, a CSKP XII. kongresszusának brigádja címet viselő kollektívája nem különcködésből, feltünniakarásból határozta el, hogy egy éves brigádra megy az ostravai Pionír-bányába. Többről van itt szó! Arról, amit általában úgy nevezünk, hogy — társadalmi érdek. Ez a tizennégy fiatal megválik a megszokott környezettől, az otthon kényelmétől, mert mindannyiunk érdekét többre becsüli a sajátjánál. Szárazon koppanó frázisos szavak ? Nem! Családapák és feleségek, vőlegények és menyasszonyok búcsúkönnyét szárítja fel ez a gondolat: a társadalmi érdek kívánja, hogy így legyen! Igen, a feleségek és menyasszonyok is megértik. Pedig az egy év talán nehezebb lesz az otthonmaradottaknak, mint azoknak, akik elmennek. Markos Jánosné férjét búcsúztatja. Ezerszer elmondták már egymásnak: mi lesz, hogy lesz: — Nagyon vigyázz magadra, János! — Jó, de te is, Bozenka! A gyerekekére is! Pajkosak. — Vigyázok!... És takarékoskodj, de az ételt ne sajnáld magadtól! — Ne aggódj! Amennyit tudok, küldök. Tudom, hogy te jól beosztod a pénzt. — Nem, mindet félreteszem! Nekünk elég lesz, amit én keresek. — Lesz-e időd, erőd a tanuláshoz ? — Persze! A gyerekek. Majd csak megleszünk! Márkus János három gyermeket hagy a feleségére, pedig Bozenka még tanul is — a luíeneci Gazdasági Iskola levelezői tagozatán. — Nem halasztja el a tanulást? — kérdem a fiatalasszonytól. Ha máskor nem, hát éjjel fogok tanulni. Megszoktam már, hogy az élet néha nehéz próbák elé állít. — Ez eddig a legnehezebb? — Három gyermekkel maradok szalmaözvegy, gondolhatja ■ ■ — És mégis elengedi a férjét? — Nem akarom útját állni! Ma ő, holnap más... Szeme könnybelábad, amikor búcsúznak, de még az utolsó percben sem kérdi: Hát miért éppen te, és miért nem más? SÁNDOR ÉVA WenelJ. felvétele
