Dolgozó Nő, 1962 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1962-03-21 / 6. szám
Tóth Katalin tanítónőt ma nem a gyerekek várták, hanem az édesanyák, akik meg akarnak tanulni szlovákul. FOTO: HEREC Említésre méltó az a kezdeményezés is, amelyet valószínűleg más falvakban is szívesen vennének az asszonyok, mert sok gondot levenne a vállukról és megkönnyítené munkájukat. Arról van szó, hegy a szenynyes fehérneműt a jövőben külön gyűjtőhelyen veszik át és egyszerre szállítják be a éalovói mosodába. A horobofiovi EFSZ célkitűzéseiben elsősorban a termelés új, nagyüzemi módszereinek bevezetése, illetve az eddiginél nagyobb méretű alkalmazása szerepel. Kötelezettségvállalásukban első helyen áll a szocialista munkabrigádok versenyének kiterjesztése és a komplexbrigád megalakítása. A szövetkezeti kertészet üvegházainak ablakait kívülről még a tél leheletét árasztó hideg szél paskolja. Odabent azonban már igazi tavaszi környezet fogad. A kellemes meleg levegőben zsendülnek a fiatal hajtások, amelyekből primőr áru, korai zöldség kerül a piacra. Az EFSZ. elnöke úgy beszél a kertészetben dolgozó fiatalokról, mint jó apa a gyermekeiről. Meg is érdemlik a szeretetet. Segítségükkel a kertészet nemcsak állandó biztos jövedelmi forrást jelent a szövetkezetnek, hanem lelkiismeretes munkájukkal követésre méltó példát mutatnak a többi tagnak is. Nem volt még olyan esztendő, hogy ne teljesítették volna túl a bevételi tervet. A kilenc tagból álló kertészeti csoport az üvegházban serénykedik. Csupa fiatal arc tekint a belépőre, hét lány és két fiatalember arca. Egy éve már, hogy versenyt kezdtek a szocialista munkabrigád cím elnyeréséért. Most várják munkájuk értékelését és bíznak abban, hogy hamarosan elnyerik a címet. Csattog a kockázógép is, egy műszak alatt 12 000 kockát vág ki a nedves földből. E televénykockákba szurkálja be Kanovits Irma, a brigád vezetője a parányi palántákat. A fekete hajú Kovács Verőnkétől megtudjuk, hogy a szocialista brigád címért indított versenyt Kanovits Irma kezdeményezte, aki tavaly a CSISZ helyi szervezetének elnöke volt. — Sokat olvastam a lapokban a szocialista brigádokról — árulja el a brigádvezető. — Azután azt gondoltam magamban, hogy a versenynek nálunk is megvannak a feltételei. Beszélgettünk róla,azután belevágtunk. Azóta a verseny hatása már munkánk eredményében is megmutatkozott. öt éve dolgoznak együtt a fiatalok, együtt jártak iskolába és egyszerre döntöttek arról, hogy nem mennek el a faluból, a mezőgazdaságban vállalnak munkát. A verseny még szorosabb egységbe kovácsolta a brigád életét. Kanovits Irma komoly, megfontolt lány. Jó kézben van a brigád vezetése. Amint kezére nézek, látom, hogy jegygyűrű csillog rajta. — Férjhez megy ? — kérdezem. Mosolyogva bólint. — Májusban lesz az esküvőnk. — Akkor új vezető után kell néznie a brigádnak! — Dehogy kell, nem hagyom én el a brigádot! — hangzik a válasz. Továbbra is dolgozni fogok. Bandi, a vőlegényem idevalósi, kőműves... nekem meg özvegy édesanyám van. Ketten éltünk eddig, ezután is vele maradunk. így hát az esküvő előtt osztatlan az öröm, s nem károsodik a brigád sem. Irma pedig kétszeresen boldog. GÄL ETA KÉRDÉS Ujjával rám int, erélyesen, mint a karmester. — Pedig hidd míg, jártam a gazdaság könyvtárában. A pártközponttól is kaptam hozzá anyagot. Egy szovjet tudósét is olvastam. A rádiót meg mindig lestem. — De hiába? — siettettem. Fejével helyesel: — Egyik se tudta megmagyarázni. Mit, ember, mit? I — Azt, amit a televízió feltett. — A nyolcadik kérdést? — Azt! — És ott a gödörben jutott eszedbe? — Pontosan! — Nahát... — De tudod, mit kérdezett? — Honnan tudnám, mikor te mindenről beszélsz, csak a nyolcadik kérdésről nem. — No. Megmondom én. — Csupa fül vagyok. (Pedig öl már a méreg.) — Azt tette fel nyolcadik kérdésnek, de pont nekem. Érted? Éntőlem kérdezte. Na, nem név szerint. De mint tehenészt kérdezett meg. Hátrább lép, hogy lássam, hogy lásson. — Jól fgyelj. Ha egy hektárról tízezer kilogramm zöldtakarmányt kapok, akkor ezt a mennyiséget négy-öt nap alatt hány tehén eszi fel? De nem mindegy,milyen tehén. Hanem olyan tehén, amelyiknek a súlya négyszáz-négyszázötven kiló és évente háromezer liter tejet ad. — Ez a nyolcadik kérdés? Ez. Jó fogas. — Meghiszem azt. — És rájöttél? — Rá is én! — A nádaséri kútgödörben? — Ott! Addig nem másztam ki, amíg... Nem merek mosolyogni, komolyan kérdezem: — Na, és hány tehén eszi fel? — Fejtsd meg te is. A számtant sohse szerettem. Hogy leégek én most ez előtt a paraszt előtt — gondoltam, de hirtelen mentőötletem támadt. — Nézd — mondtam szerényen —, ne kívánd, hogy én is a kútgödörbe essem. Hahotázik. De aztán megsajnál. — Annyit még elárulok neked, hogy vedd figyelembe az egyedi takarmányozást, hogy mennyi tejet ad naponta, a súlya is mennyi. És a létfenntartási mennyiséget a tejen kívül. Vár. A cinke a szőlőlugas gallyára száll. Megint próbálkozik. És sikerül neki. Neki sikerül kivágnia egy éneket még ha rövidet is. — Hallod? Na. — Jobb lesz, ha ezt a tehenészek számolják ki helyettem. Nem bánom — törődik bele. Azt mondd még meg, mit csináltál a nyolcadik kérdés után? Önérzetesen válaszol: Visszamentem tehenésznek. Miért? — Azért, tudod — lesajnáióan int —, mert ez a kertészkedés olyan lógó munka. Ott még számolni is ráér az ember. BONCZOS ISTVÁN 5
