Dolgozó Nő, 1962 (11. évfolyam, 1-26. szám)

1962-03-07 / 5. szám

irgréfoty lakik a 122-ben, aki kezére járna a ha­miskodásban, - gondoltam. Nem, így nem engedek magammal kibabrálni! Engem nem lehet becsapni! — Rendben van — mondtam — menjünk oda. Engem tulajdonképpen már nem is érdekel az eset. De szeretnék jelen lenni, amikor szánalmasan felsülsz. Meglepetésemre azonnal beleegyezett. Felvettük kabátunkat, estélyi öltözékünknek más hibája nem volt, csak az, hogy férje­men nem volt nyakkendő, az én házicipőm predig nem nagyon illett estélyi ruhámhoz. Csendben mentünk. Máskor oly zajos utcánk kihalt és csendes volt. Sok keresés után, a negyedik blokkban, végre megta­láltuk a 122-es lakást. Csöngettünk. Egy magas férfi nyitott ajtót, munkaruhában. Éppen porszívózott. — Mi tetszik? Férjem ránevetett. Én is, anélkül hogy tudtam volna, miért. Végre udvariasan így szóltam: — Sürgönyünk van Vaszilij Vaszilijevics Petrof részére. Az ismeretlen elsápadt. — Kérem.... adják ide! Igaz lenne? Tényleg csak tévedés nem, hát ez egyszerűen lehetetlen! — Kérem, megmutatná az igazolványát? — De hisz tudom, miről van szó! Vár­tam ezt a sürgönyt! — kiáltott élénken. — Ogyesszából küldték? — Megmutatná az igazolványát? Megmutatta. Igaz volt: őt is Vaszilij Va­szilijevics Petrofnak hívták! Elolvasta a sürgönyt és könnyezni kez­dett: igen, ez a szőke óriás, porszívója mellett, könnyezett. Majd karjába kapott és arcon csókolt. Képzeljék, az én Vaszilij Vaszilijevicsem előtt! De az melegen meg­szorította a kezét és gratulált. Majd az újdonsült p>apa magyarázkodni kezdett: Natasája - hát persze, hogy nem Man­na volt a neve! - már egy hónapja az ogyesszai kórházban van, ahol a mamája orvos — s ott várta kisbabáját. Jövő hétre várták a boldog eseményt, másnap akart ő is odarepülni - de most.... — De mire ez a porszívózás - kérdez­tem. — Ilyenkor, késő este takarít? Vaszilij II. könnyes szemmel nevetett. — Csak . . . nagyon ideges voltam már. Úgy éreztem magam, mint rab oroszlán a ket­recben. Nem tudtam sem aludni, se ol­vasni, ezért kezdtem porszívózni. De önök? Hiszen önök csodálatosak! Még csak hol­napig se vártak, hogy velem ezt a boldog hírt közöljék! Igazán.... csodálatos, nagy­szerű emberek! — Egyáltalán nem - mormogtam zavar­tan — olyanok vagyunk, mint mindenki más,.... mindenki megtette volna ezt a csekélységet.... — Tudja, az érdem Varjasáé — ő nagyon emberszerető és nagylelkű — mondta a férjem. „Vaszja drága, — mondta nekem — mi olyan bodogok vagyunk, tegyünk mást is boldoggá!" Ez alkalommal nagyszerűen színészkedett. Tátott szájjal bámultam. — Ne menjenek el, kérem, mondta Va­szilij, a papa. - Olyan derék emberek. Hisz nem is tudnék ma egymagámban lenni. Van egy üveg pezsgőm, ünnepeljük meg együtt- az ikrek születését! Szép éjszaka volt. Nagyon boldogok vol­tunk mind a hárman. Felbontottuk a pezs­gőt, az én Vaszilijem hazafutott és egy kosárnyi finomsággal tért vissza, meg né­hány borosbutélióvaJ. Hajnali háromkor vettünk búcsút kedves házigazdánktól. Férjem igazán nagylelkű volt - a tör­ténteket egy szóvá! sem említette többé. lépheti át. Még anyanyelvűnk is akadályokat gördít ezen a téren elénk, mivel sok olyan pályán, melyeket a nők önző módon kisajátí­tottak maguknak, nem is ismer olyan elneve­zést, amely e szakmák férfi dolgozóira alkal­mazható lenne. Vegyük például az óvónői munkakört. Hogyan nevezzük az e szakmában dolgozó fiatalembert — „bátynak“, illetve „óvó bácsinak ?“ Persze furcsán hangzana, de büszkén. Nyelvtudósaink feladata lenne e kér­dés megoldása. És Tamás keményen, de az igazsághoz híven folytatta: őszintén meg kell vizsgál­nunk, hogy pillanatnyilag milyen még a hely­zet egyes családokban. A feleség hazajön a munkából, gondtalanul lehevcredik a dívány­ra és olvas, olvas, vagy elmegy a meccsre, vagy a klubba. A férj pedig szakadjon bele a házimunkába és legyen boldog, ha este jut még egy kis ideje a stoppolásra vagy valami más szerény szórakozásra. Mikor befejezte, tisztán látta, hogy csak itt-ott maradt egy-két szem szárazon. Fordította: Lázár Anna VLASTA SMRZOVA A beszéd után néhány kiváló férfidolgozó és néhány többgyermekes apa ajándékot kapott. Az elnöknő felszólította a jelenlévő nőket, hogy a szónok szavait vegyék komolyan a szívükre, tegyenek tanúbizonyságot leg­messzebbmenő jóindulatukról és a férfiakat ne nyomják el annyira, legalább ma ne, az ünnepnapjukon. Fordította: Hosszú Ferenc Dénes György Légy erősebb a fegyvereknél Hogy a sorsunk csillag-arcát be ne mocskolja a szégyen, hogy az erdők koszorúját fel ne perzselje a tűz, hogy a gyermek hattyú-álmát fel ne verje a sikoly, hogy a rétek gyenge füvét be ne fonja vériszap; emeld arcod fel a napba, emeld szíved fel a fénybe, légy a gyengék menedéke, a jövőnek vértje, pajzsa, védd a tűzhelyed körömmel, védd a kertek tavasz-álmát, szived bimbózó virágát, és a drága esti békét, fáradt ember menedékét, liliomok szenderét. Szavad tiszta érc pengése, lesz belőle ég zengése, tengerhullám csattogása, élet forró harsonája. Egy hang elvész a világban, vihar kerekedik százban, orkán növekszik ezerből, s millióból ? ...Az egész föld belerendül. Légy erősebb fegyvereknél, hadseregnél légy erősebb, vert-acélnál légy keményebb, légy keményebb, mint a végzet. Harsogd: le a háborúval! ' Sikoltsd: le a háborúval! Aki bölcsőt ringatott már, nem kiálthat mást soha, mert a bölcső az életnek szent és örök sátora. Anya! Anyák! A világon ott sötétlik még a lábnyom, szöges csizmák vad nyoma, a pokolból menekültek karján ott a stigma még, ott a sátán jegye még, ott a halál jegye még. De már új ordasok lesnek napnyugatról nepkeletnek, új ordasok készülődnek felperzselni, letarolni, vériszappal megkeverni a szép termőföldeket. Anyák, anyák, asszonyok, emeljetek pajzsot, vértet, védjélek a tűzhelyet, hangotokban orkán zúgjon : állj, elég volt, vérebek!

Next

/
Thumbnails
Contents