Dolgozó Nő, 1962 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1962-03-07 / 5. szám
rt * —МЦ CL rt c Ю > >4 c :0 rt I 1Л 3 u V. »CÖ z NEZZUNK A JÖVŐBE CSAK TŐLÜK FÜGG. Figyelemmel olvasom a „Dolgozó Nő“ minden számát és nagyon helyeslem, hogy „Ifjú szemmel“ címen új rovat jelent meg, amely a mezőgazdaságban dolgozó fiatalokkal foglalkozik. Bizony még nagyon sok fiatal idegenkedik a mezőgazdasági munkától. Az egyik hozzászólásban olvastam, hogy a fiataloknak csak a szórakozáson jár az eszük. Az igaz, hogy a fiatalok szeretnek szórakozni és éppen ez az egyik ok, amiért a fiatalok elvágyódnak a faluból, mert ott nincs kellő lehetőségük a szórakozásra. De én azt hiszem, ha lehetőségük volna, jobban menne a munka is. Én is falun laktam és ott is hasonló volt a helyzet a fiatalokkal. Azután mi, CSISZ tagok, összefogtunk, betanultunk egy estére szóló műsort és jártuk a környékbeli falvakat is. Nappal a mezőn dolgoztunk, este pedig kultúrműsort adtunk elő. Bizony mindig örömmel és lelkesedéssel dolgoztunk, mert tudtuk, hogy este szórakozni fogunk. Nem helyes, ha elítéljük a fiatalokat, mert szeretnek szórakozni. A szórakozás mellett dolgozni is tudnak. Csak ehhez az szükséges, hogy kihasználjunk minden lehetőséget és minden módszert az ifjúság haladó szellemű nevelésére. Viszont nem helyes az sem, ha a fiatalok ölbe tett kézzel várják a falu változását. A fiataloknak össze kell fogniuk és közös erővel meg kell változtatniuk a falu életét. Igaz, ehhez hozzá kell járulniuk és hathatós segítséget nyújtaniuk a falusi párt és tömegszervezeteknek is. Gondolnunk kell arra, hogy az ötven év körüli és még idősebb emberek nemsokára eltávoznak szövetkezeteinkből és kell, hogy helyettük a fiatalok vegyék át a munkát, aztán már csak tőlük függ, hogy a falut szebbé és kulturáltabbá tegyék. Én azt javaslom Kovács Marikának is, maradjon a szövetkezetben és legyen ő a kezdeményező. Fogjon össze a többi fiatallal és közös erővel, közös munkával hozzák közelebb a falut a városhoz és ha ez sikerülni fog, biztosan szívesen dolgoznak a fiatalok is a mezőgazdaságban, s nem fognak a városba vágyódni. Hisz csak a fiatalokon múlik, hogy milyen lesz a falu élete a jövőben. Kamody Ilona, Filakovo TISZTELT SZERKESZTŐSÉG! Válaszolok Balogh Irma, szövetkezeti segédkönyvelő levelére, melyben többek között ezeket Írja: Olyan tehetetlennek érzem magam, ha csökken a fejési átlag, meg a tojáshozam. Csak néha sóhajtok fel. — Éppen ez a baj. Ne tehetetlenkeajen, ne sóhajtozzon. Ha úgy érzi, hogy a termelésben nagyobb sikereket tudna elérni, mint mások, miért nem bizonyítja be tényekkel. Ezzel a szövetkezet javát szolgálná, azért bizonyára nem nevetnék ki, ha a termelésbe menne, — mint ahogy azt levelében írja. Bizony ebben~kétef*" kedem, mert ma már a kétéves gazdasági iskolát végzettekben nem látnak Melinda királynőt, aki mások munkája révén szerezte nagy vagyonát. Ez lenne röviden a válaszom, mivel Balogh Irma elvtársnő oly erélyesen kijelentette hogy; Erre válaszoljanak! N. T. A barátom, aki a taligát tologatja — udvaros — tegnap a Svejket vitte el. Sovány kiadásban ő is egy kicsit Svejk: fajkutyákkal foglalkozik. Mindenkinek odakiáltotta: — Elvittem a könyvtárból a Svejket. Nem volt örökké ilyen elégedett. Egyszer Pablo Nerudát adtam neki. Ébredj Favágó! Ezt a kötetet mindig visszakéri az olvasó — nem elég a verset csak egyszer elolvasni... Akaratos volt a barátom. — Úgyse olvasom el, ne is adja. Ezt is vissza-} hoztam. — A Szürke fényt?! Ó, a mindenit! — Kiszaladt a számon. Hiszen Nexö regénye olyan szép. Persze, nem úgy kezdődött:... ahol egy kurtafarkú malac túr. — Maga mindig meséért gyötör! Gondoltam, nem tartottam be nála a fokozatosságot. Vernét adtam. — Elvtárs, ez úgy végződik: ,,így volt, ha nem hiszed, járjál utána. ”— Amíg te eljutsz a végére — gondoltam —, addig megszereted Vernét. Azóta elolvasta az összes Vernét, Swiftet, Wellset... S most a Svejket vitte el. Hasával tolta a kétkerekű szekeret, és mindenkinek odaszólt: — Elvittem a könyvtárból a Svejket. Mint egy élő hirdetőtábla. Mint egy kétlábon járó propaganda falragasz. A lány a könyvek közt turkált, fitymálva kérdezte. — Mi van? — Áthajolt a pulton, megnézte, alal nincs valami? — Úgy el vagytok kényeztetve. Örvendek, ha odaadhatom, nemhogy még eldugjam a pult alá. — Haragudtam. — Mindig új könyvet akarsz. — Mit csináljak, ezeket mind elolvastam. Ez a lány néhány év alatt elolvasta a fél könyvtárat. Emlékszem a jelenetre, amikor először bejött. ,.Milyen könyvet szeretsz?” ,.Bűnügyi van? Én olvastam, hogy a hulla a csomagtartón utazott. Elhagyták az állomást, de senki sem tudta, mi van a feje fölött a bőröndben...” Mutatóujjával rám célzott, nyelvét a szájpadlásán csattogtatta, mintha coliból lövöldözne. Szinte elájultam. -■ ,,Na, mindjárt megnézek valami izgalmasat." Az volt az érzésem, nem szabad neki hátat fordítanom. ,,Igazán, ez már úgy kezdődik, hogy valaki keresi az áldozatot egy hosszú pengéjű késsel.” Igyekeztem humorosra fordítani a hangot. Megszerette a könyveinket. Azóta szakmát tanult és elvégezte az előírt nyolc elemit. Játszva tanult, 'smereteit a könyvek gazdagították. Most nehezen találtam könyvet, mely kielégítse igényét, az Iliászt adtam neki. Keresd ki a kartotéklapodat — szóltam. Olyan dupla a tied. Ismerem én. Tripla, nem dupla. Ma beállított egy idősebb ember, rikító kabátban. Nem éppen hozzávaló színek — gondoltam. — Hogy felrázott ez a könyv — mondta. — Tessék elhinni, amióta elolvastam, én azóta nem ittam. Nem akarok oda süllyedni, ahova a könyv szereplői... Eszembe jutott, ez az ember azzal jött be, hogy megy a kórházba, adjak egy könyvet. Ránéztem akkor és azt gondoltam: Pálinka. Nem mondtam címet, a kötetet beborítottam papírral. ,,Zola-könyv, nagyon érdekes.” Meg is feledkeztem róla. Tél volt, s most kora tavasz van. Ránéztem az emberre, új volt rajta minden, s kicsit rikító. Virágot adott; barkát és egy csokor ibolyát• — Éh ott ezt a könyvet a betegeknek mind felolvastam. Jules Renard azt mondja: minden olvasmány egy magot hagy hátra, amely kicsirázik. Nagyon jólesett, hogy közöm volt a magocska ültetéséhez. HORNYÁK JÓZSEF Márciusi strófák Halaványsárgában kacag a kankalin. Ibolya ébredez lila bánatában. Döcög egy barna pont, Az első kis bogár. Fiatal fii haján Nagyot cibál a szél. így van ez már rendjén, Évről — esztendőre Mag fogan és kikéi Fekete földben, Március elején. Az időknek méhén is Mag fogant. Be sokat vesződött A gondolat A társadalom Úri ugarán Hej, de sok vér Folyt íe a Dunán. Dózsától-Marxig, Marxtól-Leninig Mártír emberöltő, — Vajon hányadik - Állt ki és bukott le Századok során, Míg érett az eszme — ASSZONY, Emberi rangod Viseled bátran Földeken, Üzemben, Gyárban Tied a munka, Tied a bér. Testvér vagy, Szabad, Egyenrangú fél. És N6 vagy! Míg élet az élet, A mindenséget, Véges-végtelen A te öled Tartja fenn. Öledben rejlik a kor, Mit jussolunk És eljövendő Nagyszerű fiúnk, A magabiztos, okos És merész, Ki csillagokkal bátran Szembenéz Lehozza a holdat is Neked, Nem ismer 6 már Kísérteteket. Előtte széles, síma Az út, Te hordod ki E nagyszerű fiút. MÁRCIUS NYOLCADIKA, Kezedben rózsaszínű jácint, Illat és szépség. Fejed fölé csillárok gyúlnak, Fényesség. Dobogón állsz, fenn a díszteremben. Magasság. Körötted férfizakók, pálmák, Tisztesség. Kristálypohárban csillog borod, Gazdagság. Füledbe zsongnak ékes szólamok, Büszkeség. Köszöntenek, köszönsz, integetsz, Barátság. Sugárzol, örvendsz, mosolyra nyílik ajkad Kedvesség. Szemed sarkában most egy könnycsepp buggyan. Mert fájni, — ugye — fájni, mindig kell érted. Boldogság. MÁRKUS VALÉRIA
