Dolgozó Nő, 1962 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1962-03-07 / 5. szám
VÁRNAI ZSENI: Márciusi ének Új március ragyog ránk, asszonyok, már fölfelé tör minden, ami élet! Minden kihajt, és minden kivirul, s a téli alvók miljárdja föléled: madarak zengnek, méhek zsonganak, és bogarak keringenek a fényben, új gyermek érik anyja lágy ölén, s új égitestek száguldnak a térben. Halljátok-e a tavasz kórusát viharzó szélben, tengeráradásban? I Halljátok-e a föld forró szavát lobogni, mikor átfűti az áram, mikor a nap deleje hatja át, mikor a felhők könnyezője éri... ó asszonyok, csodálatos a lét, és mily csodás az új tavaszban élni! E nagy tavaszi életáradás, e boldog mámor rajtunk is elömlik, isszuk a fényt, mint minden létezők, de bennünk már a gondolat özönllk; eszmélünk, látunk, újjáéledünk, és munkálunk, hogy szebb legyen az élet. ó asszonyok, ezért a tavaszért érdemes volt küzdeni oly sok évet! Szül és temet a végtelen Idő: hullámhegyek és völgyek ringnak rajta, születnek s kiégnek csillagok, örökké tart az új, s a régi harca.., humusszá válik, ami korhadó, hogy dúsabb legyen majd a föld kalásza, ó asszonyok, új rendet szült e kor, s talán kihajt a béke olajágai A tavasz hívott minket asszonyok, s minden tavasz újult erővel kezdi... minden tavasszal többen indulunk az anyaföldet szántani, bevetni... legyen virágzó, dús a ml hazánk... legyen mindenütt boldogabb az élet! Gyarmati nővér, ez az új tavasz hozzon neked is Békét, Testvériséget! VARVARA KARBOVSZKÁJA ■ (Л Amit most elmesélek, a farsang egyik estéjén történt. Épp a szokásos civódásnói tartottunk: ki vár mindig a másikra? Tudniillik házibálra voltunk hivatalosak. Férjem előtt vagy húsz nyakkendő tornyosult. Sohasem fogom megérteni, mire a férfiaknak annyi nyakkendő? Én az utolsó simításokat végeztem estélyi öltözékemen: már csak a klipszeket kellett a fülembe raknom és felvenni estélyi cipőmet. Ekkor csengettek. — Biztosan a sürgönykihordó! — mondta férjem. — Nyiss ajtót, kérlek. Nincs rajtam cipő! Nos, rajtam még nyakkendő sincs, de kabát se! Tényleg sürgönyt hoztak. Ogyesszából küldték, ahol férjem a múlt évben üzleti ügyből kifolyólag hosszabb időt töltött. — Különös, hogy ott még gondol rám valaki! — mondta meglepetten, - de nézzük csak! — Siess már az öltözéssel! Későre jár és jó hosszú út áll előttünk. Majd én felolvasom neked: „Kedves papa gratulálok stop ikrek fiú és lány stop — Manna jól van stop — sok csókot küld stop — ne repülj ide ne nyugtalankodj minden rendben szerető nagymama" — Miféle nagymama? Miféle ikrek? kérdezte férjem nevetve, de ugyanakkor zavartan is. — Ezt nem küldhették nekünk! Nézd csak meg jobban a címet! Megnéztem. Vaszilij Vaszilijevics Petrofnak szólt — ez a férjem neve — a mi utcánkba, a mi házszámunkra. Mégegyszer elolvastam a szöveget: — Igazad van. Ez nem a miénk — mondtam és igyekeztem olyan nyugodtan beszélni, amennyire csak bírtam. — Ez a tiéd, mert nekem — nincsenek ikreim, se Mannám s még kevésbé szerető nagymamám, — De nekem se! - kiáltotta férjem ügyetlen kis nevetéssel. Istenem és én sose vettem észre, hogy ez az ember milyen megátalkodotton ravasz!. — Világos, hogy a postán követték el a tévedést — bizonygatta és kivette kezemből a táviratot — Ez a lehetetlen név! Hallottál már valaha olyat, hogy így hívjanak egy asszonyt? Biztosan Anna, vagy Johanna. — Vaszilij — mondtam rendhítetetlen nyugalommal — már teljesen elvesztetted emberi méltóságodat? Nagyon különösen viselkedsz. Talán az ikrek is csak tévedés, nem? Különben - az csak természetes, hogy ma nem megyünk sehova és holnap hazamegyek a mamához. — Varjusa! - kiáltotta férjem. — Ne hívj, kérlek, Varjusának! — mondtam hidegen, de remegő hangon. — Mától fogva a te számodra is Varvara Andrejevna vagyok. És még sokkal helyesebb lenne, ha egyáltalán nem szólnál hozzám. Hisz épp oly idegen vagyok számodra, mint bárki más! Levettem magassarkú cipőmet és igyekeztem könnyeimet visszatartani. — Hát ez kész boszorkányság! - kiáltott Vaszilij. — Vagy pedig valami ostoba tréfa lenne? — Sose volt tehetséged a színészkedéshez — mondtam kegyetlenül. — Ne játsszd a drámai hőst, nem érsz vele semmit. Elvette tőlem a sürgönyt és mégegyszer átfutotta. Egyszerre csak örömujjongásban tört ki: — A lakásszám nem a miénk. A miénk a 12-es, ezt meg a 122-re címezték. Átfutok a 122-be. Tényleg azt gondolta, hogy még ezt is elhiszem? Egy óriási háztömbben lakunk, város a városban. Bizonyosan egy barátja rÉRFINAP Elérkezett a hőn várt nemzetközi férfinap. Jó Tamás ezen a reggelen hosszabb ideig mosta a nyakát, mint máskor. Mint rendesen, elkészítette a családnak a reggelit, kivasalta az ingét, rendbehozta a lakást és rohant a munkahelyére. Útközben újra és újra elmondja magában elmondandó beszédének bevezetőjét. Különösképpen az igazgatónőre szeretett volna hatással lenni, akinek a gépírója volt. Talán valahogy sikerül felhívnia figyelmét munkájának fontosságára, ha már a magasabb fizetési osztályba nem tudja másképp felverekedni magát, hiszen neki nincs olyan karcsú termete, mint szerencsésebb kartársának, Róbertnek. Az üzemi bizottság elnöknőjének bevezető szavai, valamint a nemzetközi helyzet értékelése után végül magadták a szót Tamásnak, hogy mondjon valamit a férfiak nevében. Sokáig beszélt és szépen. Megemlékezett azokról az időkről, amikor a férfiak még elnyomottságban sínylődtek; ma már a helyzet jobb, hiszen akkor még ünnepük sem volt — nem volt még férfinap. Az egyenjogúságot nem egykönnyen harcolták ki a nőktől. A haladás nyilvánvaló jeleit látja abban is, hogy a gyárban, ahol 77 százalékban férfiak dolgoznak, az üzemi bizottságban már két férfi van, noha régebben csak egy volt. Ugyancsak keményen kell harcolni némely feleség előítéletei ellen, sőt, sajnos ezek az előítéletek egyes vezető káderekben is fellelhetők. Egyik jellegzetes s leginkább kárhoztatható előítéletük például az, hogy a férfi semmi másra nem jó, csak a szén és a fa felhordására, valamint a nehéz bőröndök cipelésére. Egy sereg példát hozhatnék fel — mondotta Tamás —, amelyek azt bizonyítják, hogy a férfiak már évek óta kitűnően beváltak a nehezebb beosztásokban is és pontosan olyan jól végzik munkájukat, mint a nők. így például különösképpen a cukrászdákban, pénztárakban, fodrászatban, gépírásban, szobafestésben, autóvezetésben stb. Azonban még mindig vannak olyan foglalkozások, melyeknek küszöbét férfiláb nem
