Dolgozó Nő, 1962 (11. évfolyam, 1-26. szám)

1962-03-07 / 5. szám

nem ábránd. Rajtunk állj hogy — megvalósítva a teljes le­fegyverzést — a jövő nemze­dékeinek gond- és bajmentes életet és olyan világot biztosít­sunk, melyben a háború réme nem fenyeget. Az emberiség válaszút előtt áll; talán a leg­drámaibb előtt néhány ezer éves történelmében, mert a választás, az elhatározás sohasem volt olyan egyértelmű: béke vagy háború, élet vagy halál. Mi a békét választjuk, az emberiségnek ezt kell választania. A békés világ azonban nem épül­het fel zsarnokságon és nem lehet arra kárhoz­tatva, hogy újjabb összeütközés félelmében állig fel fegyverzett seregeket tartson készenlétben. A mi békénk nemcsak a ma, hanem a holnap békéje is, azé a jövőé, amelyben az ember em­bertársának igaz testvére, barátja, munkatársa, amelyben az élet mindenki számára egyenlő értékű és egyforma színvonalú. Az emberiség nem haladt közösen fejlődése útján: a szocialista országokban kedvező élet­viszonyok fejlődtek. A kapitalista államokban az erősebb vagy szerencsésebb felülkerekedik és uralkodik a tömegen. A rendszer gazdagokra, szegényekre, műveltekre és műveletlenekre, füg­getlenekre és elnyomottakra osztotta az embereket. A szegényektől, tudatlanoktól, elnyomottaktól megtagadták az emberi alapjogokat: nincs mivel csillapítani éhségüket, nincs alkalmuk kultúrát, műveltséget szerezni, védekezni a betegségek és sorscsapások ellen, s a munka révén emberi módon élni. Mi nemcsak a világegyetem titkai közt ku­tatunk. S nemcsak a mi jövőnk kiépítése áll előttünk, hanem segítőkezet nyújtunk mind­azoknak, akik szabadságukért, függetlenségükért küzdenek. Nem nyugodhatunk addig, amíg a világon egy nemzet is nyomorban, szükségben, tudatlanságban, rabszolgaságban él. Ez a mi békénk értelme. Követelnünk kell, hogy az emberi szellem képességeit és minden erőfeszítést az ember szolgálatába állítsanak. Azt a töméntelen sok pénzt, amelyet az emberiség évente a háborúra áldoz, végre a műveletlenség megszűntetésére használják fel. Csak így építhet­jük fel azt a világot, — és ez nem álom —, amelyben gyermekeinket és a jövő nemzedékeket nem fenyegeti többé a háború veszélye. Ilyen békéért és ilyen jövőért dolgozunk mi. Éhség Több mint három milliárd ember él ma a föld­iekén: ebből két milliárd elégtelenül táplálkozik, 16 néhány tízmillió az éhség örökös lidércnyomása alatt él. Száznyolcvanezer gyermek születik naponta; ezekből negyvenezer alig néhány órát él és száz millió arra van ítélve, hogy megismerje a sohasem szűnő éhség gyötrelmét. Tekintsünk csak ezekre a kicsinyekre, nézzük és lássuk két­ségbeesett tekintetüket, testük törékenységét: egy marék rizs vagy liszt, egy darab kenyér egész napi élelmük. Ismeretlen előttük a húsétel, sose ittak tejet s nem ettek cukrot. Ázsia, Afrika, Latin-Amerika kizsákmányolt és túlnépesedett területein az éhség több áldoza­tot szed, mint az összes fellépő szörnyű betegség: naponta kilencezer ember hal éhen a világon — nagyrészt csecsemő és gyermek. Ki felelős ezért? A Föld nem tudja eltartani gyermekeit — mondják egyesek —. De ez valót­lan állítás, mert ma még a Föld területének csak alig tizedrészét művelik meg. Fia az emberiség arra használná fel elért tudományos ismereteit, bámulatos gépeit, hogy további millió és millió hektár földterületet megműveljen és termékennyé tegyen, nagy lépéssel haladna előre. Ez természe­tesen nagy befektetést igényelne: a FAO — az Egyesült Nemzetek élelmezésügyi és mezőgazda­­sági szervezete — évi két millió dollárra becsüli pusztán azokat a költségeket, amelyek az elmaradt országokba küldendő szakemberek fizetéséhez és az anyagi eszközök juttatásához lennének szükségesek. De tudjátok-e, mibe kerül egy bombázó repülőgép? Egy millió dollárba! Eltekintve ettől — még a mai visszonvok mellett is — milliók kerülhetnék el az éhséget. Gondol­junk csak azokra az országokra, melyekben még mindig gyarmati kizsákmányolás folyik, vagy azokra, melyek az erősebb jogán elrabolják a gyengébbek természeti kincseit, vagy megaka­dályozzák termelésüket. Gondoljunk arra a ga­bona-, kávé-, cukormennyiségre, amelyet tűz­re vetnek vagy a tengerbe dobnak, hogy ne legyen belőlük „fölösleg“. Jussanak eszünkbe azok az emberek, akik még a gazdag és fejlett országokban is szűkölködnek. Egy olaszországi közvéleménykutató iroda szerint Olaszország római tartományában a szegénysorú családok csecsemői közül minden második elégtelenül táplált és tíz közül négy gyermeken a szervezet sorvadásának világos tünetei láthatók. Nem lehet tűrni, hogy az emberiség oly nagy része éhezzen. Ma már világviszonylatban lehet szervezkedni, sikerrel küzdeni a természettel és minden soviniszta érzéstől mentesen ter­vezni a termelést, a javak méltányosabb elosz­tását. Ezt követeli a józan emberi ész. S mindez már valósággá vált a szocialista országokban. írástudatlanság A tudományos haladás üteme ma igen gyors: elképzelések, tervek, amelyek tegnap még a déli­báb tüneményeinek látszottak, ma már konkrét valóságok. Az egyes világrészek közötti nagy távolságokat az ember néhány negyedórára csökkentette, a televizió segítségével szinte az egész világot láthatja, anélkül, hogy egy lépést tenne. És mégis — a tudomány és a kultúra e korszakában — az emberiség fele még a tudat­lanság homályában él. Az Unesko néhány ide­vágó adata szerint India lakosságának 80 száza­léka nem tud sem olvasni, sem írni. Közel-Kele­ten ez a százalék 12—85 százalék között mozog, Latin-Amerikában 15—90 százalék között in­gadozik és Afrikában még ennél is több. Az írástudatlanság nemcsak azt jelenti, hogy valaki nem tudja aláírni saját nevét, vagy képte­len elolvasni saját államának törvényeit, hanem azt is, hogy nem tud másokkal szellemileg érint­kezni és kölcsönös tapasztalatcserét folytatni. Vannak országok, ahol a népet tudatosan tartják szellemi sötétségben. A Dél-Afrikai Unió mi­niszterelnöke cinikusan így nyilatkozott: „A né­gerek iskolájának csak egy célja legyen: annyi ismeretre tanítani őket, hogy teljesíteni tudják a fehér ember által kitűzött feladatokat.“ Az emberiség egy részének tudatlanságra kár­­hoztatása merénylet az egész emberiség ellen: a kultúrálatlanság, a civilizálatlanság nemcsak közvetlenül érintett népet sújtja, de kiszámít­hatatlan mennyiségű energiát köt le s így erősen hátráltatja az ember haladását a fejlődés útján. Afrika, Ázsia, Közép-Kelet, de más elmaradt 'rszág 250 milliónyi 6 és 12 év közötti gyermeke, 'kiknek nincs lehetősége iskolát látogatni, vádolja az imperializmust. Egyetlen atombomba felrob­bantása több pénzt nyel el, mint amennyivel mindenki számára elegendő számú iskolát lehetne építeni. Betegségek Régi közmondás, Fogy a halál nem válogat és előtte mindenki egyenlő, de ez nem igaz. Az Indiában született csecsemő átlagban alig 32 /vre számíthat életében, míg a Szovjetunióban világra jött csecsemő bizton remélheti, hogy eléri 70. születésnapját. E kirívó különbség az átlagos életkorban, magában véve elképesztő. Vannak olyan gyarmati országok, ahol egy em­­,->er évi összkeresete nem éri el az 1700 Kcs-t. Ezért az itt született csecsemőknek kisebb a reménye a felcseperedésre. Ezekben az or­szágokban a rossz táplálkozás, a vitamin- és fehérjehiány következtében igen nagy a gyer­mekhalandóság és a különben nem komoly be­tegségek, mint pl. a bárányhimlő, a vörhenyláz vagy a csecsszopók bélhurutia az esetek 60%­­ában halálos kimenetelűek. Azokat a gyermekeket, akik az összezsúfolt lakásokban túlélték életük első éveit, további betegségek fenyegetik: a „kwashiorkór“, amelyet a fehérjehiány (a fehérje a tejben és húsban fordul elő szükséges mennyiségben) okoz, az angolkór . (csontlágyulás), amelyben az arab gyermekek 15%-a szenved, a beri-beri és a trachóma, mely vakságra is vezethet. Ázsia nagy városgócpontjaiban az emberek elképzel­hetetlen arányú összezsúfol tsága, az egészséges ivóvíz hiánya, a férgek és rovarok fertőzése mind elősegíti a legrettenetesebb betegségek terjedését: a tüdővésznek, a kolerának, a himlőnek és a maláriának, mely betegség jó néhánya már sak hírből ismeretes nálunk. Még ma is száz és száz milliók szenvednek maláriában, pedig a tudomány már ismeri e be­tegség gyógyítószereit. A betegség okozta kár határtalanul nagy, sokkal nagyobb annál az összegnél, amely szükséges lenne a mocsaras vidékek fertőtlenítésére. Hogy minden embernek emberi méltósága legyen s hogy az egész világ népének biztosítsuk a félelemnélküli életet, ezért harcol minden anya, minden nő az egész világon a teljes lefegy­verzésért. NŐI SORSOK \ V hogy gyermekeink sohase ismerjék meg a háború borzalmait, hogy vidáman növekedhessenek és maguk választ­hassák meg helyüket az életben, hogy egyszer s mindenkorra mentesüljenek a nél­külözésektől, nyomortól és bizonytalanságtól... Nyomor Indonéziában Éhség Kongóban Kizsákmányolás Afrikában 4

Next

/
Thumbnails
Contents