Dolgozó Nő, 1962 (11. évfolyam, 1-26. szám)

1962-02-07 / 3. szám

* & z о-вИмаг nui ш ш ш а, :Q ш N1 ‘О 2 О Gyönyörű ünnepségnek voltunk szemtanúi decemberben Búíon. A kultúrhái: zsúfolásig megtelt emberekkel, ott volt a falu apraja, nagyja. A HN8 rendezte meg az arany- és ezüstlakodalmasok jubi­leumát. Három arany- és nyolc ezüstlakodalmas párt ünnepelt a falu népe, akik magas életkoruk ellenére még ma is példás szövet­kezeti tagok és becsülettel kiveszik részüket harmadik ötéves tervünk építéséből. Az ünnepséget Dékány elvtárs nyitotta meg, majd Marcsa elvtárs, a MNB elnöke üdvözölte a jelenle­vőket. Utána a kilencéves iskola pionírjai szerepeitek, majd a CSISZ és a Csemadok gazdag kultúrmű­sora következett. Ezt követően a pionír-szervezet virágokkal hal­mozta el azünnepeífceket és ezzelaz ünnepség első része befejeződött. A nőbizottság segítségével ízletes vacsorát készítettünk, nem hi­ányzott a jó zamatos bor sem. A 78 éves Szegi bácsi, aki aranyla­kodalmát ünnepelte, a nótázásbán felvehette volna a versenyt bár­melyik fiatallal. A jó hangulat egyr« fokozódott* a zenészek sem várattak sokáig magukra. Az ünnepeltek olyan jól érezték ma­gukat, hogy csak a késő éjszakai órákban kezdtek távozásra gon­dolni. Ahogy végignéztem az ünneplő tömegen, akaratlanul is eszembe jutott, mennyire más most az éle­tünk. Jó érzés volt iiyen szép estét együtt tölteni olyan emberekkel, akiknek arcáról az öröm sugárzott és akik arról beszéltek, hogy az 5 fiatal korukban ilyen megbe­csülésről és gondoskodásról álmod­ni sem lehetett. Szabó Terézia, Búé. Asszonyok szövetkezete Miért az asszonyoké? Azért, mert a hrhovi szövetkezet dolgo­zóinak 80 százaléka asszony. Számuk a csúcsmunkák idején a 85 százalékot is meghaladja — mondja Körtvély János zootechni­­kus. Az asszonyok, lányok munkájá­nak köszönhető, hogy a közös vagyon a szövetkezet fennállása óta öt és fél millió koronára gya­rapodott. A tej-, tojás-, cukorrépa, sot a hústermelés csaknem eg'é^T-.etp., az ő munkájukon alapszik. A sertéshizlaldában a falu rtép­­szerű Rózsa nénije és S^ánísz)^ Ilona végzi az etetést. A hízók ai elkerített kutricákban súlycsoport tok szerint vannak elosztva. A szái­­lítócsillén gördül a moslék, s lassan elcsendesedik a faiánk sertésfalka. Rend, tisztaság mindenütt. —- Nem szív a levezetőcsatorna — panaszkodnak az asszonyok a zootechnikusnak. — Mert hanya­gok a férfiak, nem hordják ki időben az emésztőgödörből a trágyalevet. A, tehénistáüóban Dobos Mária éppen az utolsó liter tejet önti a hagy kannába a habzó tej közé. — Még kézzel végzik ezt a nehéz munkát? — Sajnos. Csak négy liter a fejes* átlag, nem szerelhetjük fel a gépe­ket. Mines elég takarmányunk. — Hiszen nagykiterjedésö rét­jeik, legelőik vannak. — igen, de a szövetkezet kiadta „részbe" kaszálni. A sarjának több mint a felét haxahordták a Izövétk ezetesek a háztájiba, saját tehenüknek! jfen tehát még hiba a hrhovi földmüvessxövetlcezetben. Az asz­­sxahyok látják is, s azt is tudják, hogyan kellene orvosolni. De saj­­iMos, a vezetőségnek csak Lengyel Lujza a tagja. Surkus János agronómut, meg a többiek pedig nemcsak ny ár­­időben, a munkák szervezésénél vennék nagy hasznát az asszonyi segítségnek, he nem most, a tervek készítésénél is. Itt van mindjárt a talaj termő­­képességének fokozása. Megtár­gyalhatnák a trágyázás, a kevés­hozamú rétek és legelők felszán­tásának kérdését, az új munka­módszerek, gépek használatát — s talán könnyebben megoldódna a takarmányalap — ezzel össze­függően a magasabb tejhozam kérdése, a fejőgépek használatának lehetősége. Az asszonyok szövet­kezetében több szó illeti az asszo­nyokat, hogy még jobbak lehesse­nek az eredmények és négy év alatt teljesíthessék a harmadik ötéves tervet; R. D. Hrhov rampl Lukács ápoló a hátsó folyosón is meghallotta, hogy valaki halkan ko­pogtat a vasajtón. Azonnal eltolta a nehéz reteszt. Az ajtóban ott állt a férj, kopott fekete télikabátjában, hóna alatt aktatáskájával, vörös, kiadatlan szeme fáradtan húzódott össze a lámpafényben. Borzosan, gyűrötten ült az asszony a prices szélén, egy vonása sem változott, mikor meg­látta belépő férjét. Az leült mellé, kinyitotta táskáját és egyenként szedegette ki belőle a fehér­neműt, harisnyát, magassarkú piros cipőt — és feleségét öltöztetni kezdte. Égy szó szemre­hányás sem hagyta el ajkát, egy görbe pillantása sem volt az asszony felé, csak szomorú volt, nagyon szomorú. A prices, melyről az asszony lassan felemel­kedett, egy bratislavai bérház pincéjében van. Egyelőre ez az iszákosok szobája — így nevezte el a néphumor. Hivatalos neve gyűjtőállomás, de helyesen talán a kijózanodás szobájának is nevezhetnénk. Ide hozzák azokat a részegeket, akik megfeledkezve emberi mivoltukról, nyilvános helyen közbotrányt okoznak, vagy pedig már arra is képtelenek, s valamelyik kapu alján, vagy út közepén talál rájuk egy jótét lélek, aki a hatóság segítségével ide szállítja, hogy mámorát kialudja. S ha szükséges, a két ügyeletes őr személyében, — akiket minden este felváltva küld be a Lámáé mellett lévő alkoholelvonó intézet főorvosa, Dr. Michal Turéek, — ápolót is talál itt, baráti szóra másnapos macskajajában, sőt vigasztalóra is, hogy az iszákosságból ki lehet gyógyulni. Jó iskola ez a kijózanodó részegnek! Ez az asszony, akit éppen itt találunk, nem először alussza itt ki mámorát. Sajnos nem is az egyetlen, aki,,asszony létére” részegeskedik. Bár a csehszlovák statisztika szerint minden száz férfira csak hét nő esik, akiket idült alkoholistának tartanak, bizony ez is elég ahhoz, hogy társadal­mi szerveink és elsősorban mi magunk, asszo­nyok, is foglalkozzunk a problémával. Mert csok rajtunk múlik, hogy a hét százalék egy nemzedék múlva teljesen elenyésszék. Igen, egy asszonynak sem kellene az ital rabjává válnia, annak sem, akivel itt találkoztunk, ha... Fekete Joli már kicsiny korától kezdve otthon érezte magát a korcsmák táján. Először csak kis kancsóval küldték a szülei sörért, s mig rákerült a sor, de sokat is mulatott a részegek beszédén! Bizony, ő nem félt tőlük, mint a többi lány, neki tetszett hősködésük, daloigatásuk, sőt közönséges beszédmódjuk sem riasztotta vissza. Mikor aztán is ki akarjon gyógyulni! Mert csak Így lehet rajta segíteni. Igaz, néha egy évig is eltart a kúra. Szerencsésebb esetben azonban három hónap is elegendő. Mert annak ellenére, hogy az orvostu­domány ma gyógyszerekkel, pszichoterápiával, sőt munkával is igyekszik leszoktatni az italos embert szenvedélyéről, csodaszer nincs! Nem szanatórium az iszákosok szobája, vastag ajtóival, szűk kis celláival olyan leverően hat a józan emberre, hogy maga is megkívánja a feledést... Lehajtott fejjel, elgondolkozva járom a lucskos utcákat, már nyakig sáros vagyok, melegre vágyom és — akaratlanul is benyitok egy borkimérés ajtaján. Négy óra van, munkából jönnek az emberek, „telt ház" van. ,,Kiskorúakat egy pohárral“ kezdődött szülei szórakozni mentek és magukkal vitték, nehogy otthon valami baja történjen, neki is jutott mindig еду-két korty. Ha ettől fejecskéjében a gondolatok összezavarodtak és butaságokat beszélt, még nevettek is rajta. ,,Fiúnak kellett volna születned, úgy bírod az italt" — veregette meg apja a vállacskáit... Felnőtt a kislány, de nem tudott magának társaságot keríteni. Csendes és félszeg volt. Húzódoztak tőle, ő pedig félt az emberektől. De ez nagyon fájt neki. Egyszer aztán valami társaságban erősen kínálgattdk. ivott és egyszerre csak azt vette észre, hogy csak úgy sürög-forog körülötte a sok udvarló. Másodszor, harmad­szor is ivott, az alkohol útján akarta elintézni számláját az élettel, attól kapott bátorságot, az után nyúlt, ha valami nem úgy ment, ahogy azt szerette volna. Eleinte a férjének is tetszett, hogy különben csendes asszonykájának egy csepp bortól csak úgy ragyog a szeme! Mire rájött, hogy ez nemcsak hangulatkeltő, hanem szenvedély, már késő volt. Betegség az alkoholizmus? Mondjuk — igen. Arról, hogy valaki állandóan iszik, ebben az állapotában már valóban nem is tehet. De hogy ide jutott, annak csak maga az oka. És ezért ne higgyünk a Fekete Jolánoknak, ne higgyünk az alkoholistáknak, hogy ők arról nem tehetnek", hogy „nekik muszáj"! Fekete Jolán mögött már bezárult a vasajtó, de nem ő az egyetlen női „látogató" az iszákosok szobájában. Tavaly 131 nő aludta ott ki mámorát. Nem voltak mindannyian javíthatatlan alkoholis­ták, viszont volt közöttük olyan is, aki vissza­visszatérő „vendég" volt ott. Például egy idősebb asszony, saját édes lánya és fia kíséretében. De ma az alkohol rabjain is lehet segíteni. Csak egy kell hozzá: erős akarat. Hogy az iszákos maga 18 nem szolgálunk ki" — szól a felírás a fali táblán. S további figyelmeztetések, előírások... De őzt. ügye, senki sem tiltja meg a „gondos" apának, hogy kisfiának ne adjon „kóstolóba” egy kor­tyot... De vájjon éri milyen jogán figyelmeztes­sem, hogy Fekete Jolán is így kezdte? Egy másik asztalnál négy váraljai őslakos szórakozik, poharazgat... Bizonyosan a „régi szép időket", a régi jó borokét emlegetik. De sokat is megihattak hosszú életükben! Felém koccintanak, kedvesen mutatnak asztaluknál egy üres székre. Csak nehezen török utal magamnak feléjük, mert aktatáskák gátolnak. Egy víg asztaltársaság barikádozta el magát velük. Három fiú, két lány — összesen sem idősebbek száz évnél. Vidámak, kedvesek, hangosak, talán egy kissé hangosabbak is a kelleténél. A lányok arca olyan rózsás, mint poharukban a vörös bor. Töltene az egyik fiú, de a lányok már betakarják a poharak száját. Igyatok — tolja félre kezüket a fiú muszáj! Muszáj? Felvillan előttem a kép: Két diáklányt vitt be a minap egy rendőrautó az iszákosok szobájába. Társaságuk itatta le a tapasztalatlanokat, majd magatehetetlenül az utcán hagyta őket az éj­szakában. Hát muszáj? Nem muszáj — nem szabad1 Csak az akarat legyen meg, mely e mondat után a felkiáltójelet valóra is váltja. Soős Erzsébet

Next

/
Thumbnails
Contents