Dolgozó Nő, 1962 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1962-02-07 / 3. szám
яг Ar I Gyermekkorát, örömöt gyermekkorát idézi fel, amikor megírja a Nagyanyát; ez a könyv tanúbizonysága az írónő hitének, hogy a jó legyőzi az igazságtalanságot, tanúbizonysága a szülőföld, az egyszerű nép, az anyanyelv, a nép erkölcsei iránt érzett szeretetének, optimista társadalmi meggyőződésének. Amikor ez a regény megjelent, В ozena Nemcová tollából már sok kötetnyi elbeszélés és karcolat látott nyomtatott betűt. Ezeket az írásokat is átfütötte hitének, nem mindennapi tehetségének tüze, a polgári társadalom azonban könyveit érdektelenül fogadta, a kiadók tiszteletdíj helyett alamizsnákat vetettek oda a szerzőnek, de az írónő szivében lángoló tüzet semmi sem olthatta ki, semmi sem fojthatta el, s Bozena Némcová a népnek szánt műveiben túlnőtt önmagán. Életének utolsó hónapjaiban „Urozeny a neurozeny“ (Nemes és nem nemes) című regényének vázlatán dolgozott. Lényegében önéletrajznak szánta. A _ mű befejezetlen maradt. Az írónő egészségi állapota egyre rosszabbodott; időközben visszatért férjéhez, de viszályaik egyre inkább kiéleződtek, s Bozena Némcová végül minden hidat felégetett maga mögött, mely családjához fűzte. Ez volt az utolsó lázadása, utolsó erőfeszítése az új életért, utolsó reménykedése, hogy sikerül szabadon élnie. Korrektori állást kapott egy kiadónál, de nem tudott már dolgozni, nem volt hozzá ereje. Nem tehetett eleget Ígéretének, hogy befejezi megkezdett írását. Egy garasa sem volt, hogy tovább tengethesse életét. Az önálló, szabad írói életút végén megdöbbentő, kétségbeejtő kép rémit: az éhség. Száznegyvenkét esztendő múlt el Bozena Némcová születése óta. A világ, amellyel harcba szállt, az úri világ, a képmutató kispolgári világ azóta a történelem szemétdombjára került, de Bozena Némcovának az emberbe vetett hite, a nép bölcsességét sugárzó müvei, nemes és fennkölt gondolatai az emberségesebb világról ma is elevenen élnek, népünk magáénak fogadta őket és érzést ébresztőn jutnak el a ma felszabadult emberéhez. Fordította: TÓTH TIBOR Elhatároztam, hogy véget vetek ennek az egyoldalú rajongásnak, oktalan pazarlásnak. Két hétig kibírtam, de nagy erőfeszítésembe került. Hiányzott a szelvények kitöltésének, no meg a húzás napjának megszokott, édes izgalma. Visszatérni mégsem akartam a hűtlen kedveshez, elvégre férfiak volnánk, vagy mi a szösz? Ekkor támadt egy furcsa, de remek ötletem. Megalapítom a saját kezelésben lévő Sportkát! — Azonnal hozzá is kezdtem és lefektettem az alapszabályokat, amelyek az abszolút becsületes játékon kívül, többek között kimondják: hogy a tőke a tulajdonos részéről, még kölcsön címén sem csökkenthető!!!! Az első héten a 9,60 koronát gondosan betettem egy zárható pléh-dobozkába és egy füzetbe nagy gonddal beírtam azt a háromszor hat számot, amellyel játszani akartam. Vasárnap délután a kalapba tett 49 szám közül kihúztam a hat nyerőt (a teljes önkiszolgálás híve vagyok), de sajnos egyetlen találatom sem akadt. No, de oda se neki — gondoltam — ha mint játékos vesztettem is, mint a vállalkozás egyedüli részvényese nyertem, hiszen 9,60 alaptőkével rendelkezem. Azóta már három év telt el és én minden héten lelkiismeretesen beteszem a dobozba a 9,60-at, felírom a füzetbe a számokat és vasárnap húzok. Sajnos, eddig még csak egyetlen negyedik díjat szedtem ki magamnak. Ebből is látható, hogy abszolút becsületesen folytatom a játékot. De üsse kő! Jelen esetben a türelem rózsát terem, hiszen minél később csípem el az első díjat, annál nagyobb összeg üti a markomat és holt biztos, hogy nyerni fogok, mert ki, ha én nem? Nem igaz? És gondold el, milyen jó lesz akkor, ha nem kell felfednem kilétemet, megmaradhatok a titokzatosság homályában az újságírók, riporterek, de még a postás bácsi és kedves nejem előtt is. Nem rohannak meg a kedves rokonok, ismerősök, kölcsönkérő jóbarátok. Senki, mondom még kedves nejem sem sejti majd az örömteli eseményt. Jelenleg a saját kezelésben lévő Sportka tőke alapja már 1 479,60 korona és már csak húsz évig kell az elmúlt három évben tanúsított hűséggel és buzgalommal játszanom, hogy eltalálván az első díjat nem is tízezer, de 11 481,60 korona üsse a markomat! — Csak egy gondolat idegesít néha — komorodott el kissé az elbeszélő arca. Mi lesz, ha időközben drága nejem felfedezi a dobozkát és fittyet hányva az alapszabályra — még csak nem is kölcsönképpen — kiveszi a tőkét és elherdálja holmi tűsarkú cipőre, köcsög kalapra, vagy bundára ?! t! Vígh Rózsa 13
