Dolgozó Nő, 1962 (11. évfolyam, 1-26. szám)

1962-10-03 / 20. szám

twitT r s A Povazská Bystrica-i hegyek felől hűvös szél fúdogál. A koseci Május 1. EFSZ föld­jén alig látni embert. Csak a traktorok fo­rognak nagy buzgalommal és az ekék hasítják a kemény földet. A tarlón az új istállótrágya-szórógép próbálgatja erejét. De mégis mozog valaki. Egy törékeny, kis alak lépegeit a földön. Itt felkapasz­kodik egy traktorra, amott felugrik a vető­gépre, majd megvizsgálja jól szóródik-e a mag. Nagy dolog ez számára, hiszen most lesz egy éve, hogy ide került. S be akarja bizonyítani, hogy ez a munka is sikerül. Száraz a föld és az idősebb emberek­nek az volt a véleménye, várni kell az eső­re. De hogyan győzték volna egyszerre ezt a munkát, hiszen ilyen hatalmas területet nem lehet csak úgy, akárhogy betilalmazni. Ő pedig az iskolában azt tanulta: Lehető­leg betartani az agrotechnikai határidőt. A mag ugyanis éppen olyan biztonság­ban van a földben, mint a legjobb raktár­ban s az első esőcseppek hatására csírá­zásnak indulhat. Milyen nagy dicsőség azután az* agro­­nómus számára, ha jó a termés. Mert bi­zony ebben a szövetkezetben ő az agro­­nómus, Horská Irénke, aki törékeny alak­kal, de töretlen akarattal kezdi bebizonyí­tani, mit jelent a mezőgazdaságban a szakképzett fiatal munkaerő-Már jócskán esteledik, de az agronómus elvtársnő mégsem igyekszik hazafelé. Vár. Várja a második váltást, mert ilyen időben két műszakban kell dolgozniok a gépek­nek. A szorgalmasabba már' itt is van, azonban két traktoristalányt nem váltottak fel. El-elmosolyodik, ha arra gondol, ho­gyan mentegetődznek majd. Felelősségtel­jes állás ez az övé. Itt nőtt fel ezen a kör­nyéken s kicsi korában a legmerészebb ál­mában sem gondolt rá, hogy az ő irányí­tása mellett folyik majd a gazdálkodás... — Mi leszel Irénke, ha megnősz? — kér­dezték tőle gyakran. Ű határozottan kijelentette: „Orvosnő RAGADÓS ARIS A magvetés a fiatal agronómuslány leg­komolyabb. legszebb munkája. Ebben semmivel sem különbözik az öreg szántó­vetőktől. Az éjszaka olyan sötét volt, hogy az ember még az orra hegyét sem lát­hatta. Ragadás Arisztidet ez a körülmény azonban nem gátolta ,,munkájá­ban,” mert a szövetkezeti szénakazlakhoz még a legnagyobb sötétben is odatalált. Ez nem is csoda, hisz két év alatt már jó néhányszor megtette ezt az utat. Nappal egy traktorossal pótkocsin takarmányt hordott erre a szét­szórton levő istállókba. Az állatállomány összpontosítása óta pedig gyalog járt el a kazlakhoz. Amint láthatjuk, Arisztid viszonyában bizonyos minőségi változás állott be. Azelőtt Arisztid pótkocsin és nappal járta az utat, most meg korom­sötétben és gyalogosan, gumikerekű taligát húzva maga után. Azelőtt sem osztotta szét az egész takarmányt, egy részét a házatáján felejtette. Most az egész szénát haza taligázza éjnek idején a saját tarka tehenei számára. De ne vágjunk elébe az eseményeknek. Azzal kezdtük, hogy az éjszaka sötét volt és Arisztid a kazlak felé vette útját. — Csak ne essen az eső, mert megázik a szénám — sóhajtott fel belesza­golva a levegőbe, amikor a kazal tövébe húzta a kis kétkerekűt. (Csodálatos, hogy akkor, amikor neki kellett begyűjteni, sosem aggódott, hogy megázik a széna). Egy pillanatig mozdulatlanná meredt, hallgatózott. A lucernakazal másik vége felől gyanús neszt hallott. Valaki közeledett feléje. — Állj! — sziszegett fojtott hangon Arisztid, s a sötét alak engedelmes­kedett. — Mit keresel itt — rivallt rá. (Bizonyára elsőbbségi jogánál fogva.) És Te? — válaszolt kérdéssel az ismeretlen. — Ha hiszed, ha nem, én kirándulni jöttem ide — kuncogott Arisztid, majd hozzátette. Azért megegyezhetünk... Sötét van, nem ismerjük egymást, és mások sem ismernek meg minket. A sötét alak tiltakozott — én megismertem a hangodat és te is tudod, hogy ki vagyok. Ragadós be akarta szüntetni a felesleges vitát, amikor a közelben egy új jövevény szólalt meg. — Mi az ördögnek kell úgy ordítani, lopni lehet hal­kabban is. Még feizavarjátok az alvó éjjeliőröket. Arisztid tért magához először a meglepetéstől, s korholni- kezdte az új jövevényt: — Csak te ne taníts minket. Szedjél a szénából annyit, amennyi jólesik s nekünk hagyjál békét. — A jövevény szót fogadott. Odalopakodott a másik kazalhoz s annyi szénát szedett, amennyit el tudott vinni. Az emlékezetes eset óta néhány hét telt el. Időközben új vezetőség került a szövetkezet élére. Az új elnök, az agronómus és az állattenyésztési csoport vezetője megdöbbenve állapították meg, hogy a takarmánykészlet nagyobb mértékben fogy, mint azt a kiutalási lapok mutatják. Az állattenyésztési csoport vezetője megállapította, hogy néhány állatgondozó még a legnagyobb melegben is nagykabátban jár. kelleténél nagyobb csizmát hord s dolguk végeztével igen nehéz léptekkel bandukolnak haza. Az új vezetőség kiszámí-10

Next

/
Thumbnails
Contents