Dolgozó Nő, 1962 (11. évfolyam, 1-26. szám)

1962-09-19 / 19. szám

% I % ÍJ Pártunk, Csehszlovákia Kommunista Pártjának XII. kongresszusa egyre inkább közeledik és nem véletlen, hogy a pártkongresszus idejének közeledése fokozott aktivitást vált ki társadalmi életünk minden szakaszán. Nem beszélve a szocialista munkaversenyről, mely egyre több és több munkacsoport jelentkezését mutatja a szo­cializmus építésének frontján hazánk további gazdasági fellendítéséért, — de egyre nagyobb aktivitás mutatkozik a politikai élet, az ideológiai nevelés síkján is. Az utolsó időben pártszervezeteink megtárgyalták az új alapszabály-tervezetet, hogy minden párttagnak mód­ja legyen a kongresszus előtt megismerni, kiegészíteni, változást javasolni a pártunk központi bizottsága által kiadott alapszabály-tervezeten. A megváltozott viszonyok között, hogy hazánkban győzött a szocializmus, — mint ezt 1960-ban elfogadott alkotmányunk is leszögezi -, szükségessé vált, hogy pártunk a megváltozott viszo­nyoknak megfelelően nemcsak módosított, de teljesen új alapszabályokat fogadjon el. Ez az új alapszabályzat világosan meghatározza a párt, — mint a kormánypárt­vezető szerepét szocialista köztársaságunkban, kihang­súlyozza a demokratikus centralizmus s egyben a párt­­demokrácia érvényesítésének lényegét. Meghatározza a párttag jogát és kötelességét. Az új alapszabály-tervezet részletesen foglalkozik az alapszervezetek ellenőrzési jo­gával, sőt kötelességével az üzem, az EFSZ, a kísérleti intézetek stb. gazdálkodása terén. Az alapszabályzat tervezetéről lefolytatott vitában élénk visszhangot és nagy helyeslést váltott ki az c szakasz, amely a pártos kritika elnyomóit szigorúan elítéli, sőt lehetővé teszi a pártból való kizárásukat is, tehát a legszigorúbb párt­­büntetés alkalmazását. Az új alapszabály-tervezet nagy súlyt fektet a tagság ideológioi nevelésére, a pártosság­ra való nevelésre. Uj dolog az alapszabály-tervezetben, hogy egy külön szakasz foglalkozik az ifjúsági szövet­séggel, mely végeredményben nagy részben hivatott a párt utánpótlását biztosítani. A XI. pártkongresszus le­szögezte a pártszervezetek felelősségét, közvetlen irányí­tási szerepét az ifjúsági szövetségben, íme az új alap­szabály-tervezet ezf még elmélyíti, mikor a párt alap­­szabályzatába foglalja az ifjúsági szövetséggel való kapcsolatunkat. Az alapszabályzatról folytatott vita nagy ideológiai iskolát jelentett párttagságunk számára és valószínűleg tagságunk sok egészséges javaslatát érvényre juttatja pártunk XII. kongresszusán. А(Ж Ш И0ШШ Pártszervezeteink, társadalmi szervezeteink ma májgfl kongresszus előtti toVfibbi anyagot vitatják meg, melyet pártunk központi bizottsága „Szociálisa társadalmunk további 'fejlődésének távlatairól" «címmel a napisajtó­ban is nyilvánosságra hpzott. Ma,, mikor a cikk íródik, a vita éppen csak, hogy Utcíul efrol a gazdag-' anyag­ról. E távlati terv behatóan foglalkozik a csehszlovák népgazdaság továbbfejlesztését biztosító alapvető fel­adatok kitűzésével, egészeit 1970-ig Behatóan foglalko­zik az ideológia területét; érintő alapvető feladatokkal. Részletezi a beruházási építkezések, a műszaki fe; tés, az Irányító és szervező m unka, a dolgozók életsz ín­vonala emelésének kérdését Pártunk. XI. kongresszus célul tűzte ki, hogy 1970-ig mezwazdtíságu.«kat az ipái színvonalára kell emelni. Az új távlati tjfeezt továbbra is megerősíti, ezen a téren továbbra is programunk ma­rad a XI. pártkongresszus hatarozöta. A távlati terv életünk minden szqkügzával Sjjoglalko­­zik. Nehéz volna idézni mindazt, a gondosa« előkészített és vitára bocsátott anyog tartalmaz. Szük­ségesnek tartom azonban a dolgozó nők lapjában meg­említeni és kihangsúlyozni azt a tényt, hogy pártunk nemcsak hegy nem feledkezik meg a dolgozó nőkről,*o nők egyenjogúságának érvényesítéséről, de *ezt különös' gonddal segíti elő. Vannak, akik a női egyenjogúság, „emancipáció'' kér­dését egy kispolgári pozícióból szemlélve úgy képzelik el, mintha az abban csúcsosodna ki, hogy ezenjúl már a női egyenjogúság sérelmét jelenti az, ha a Meség fokozottabb mértékben gondoskodik a háztartásról! mint a férj, vagy ha inget vasal és edényt mosogat Azt hi­szem, nálunk ma már kevés háztartás akad, ahol a férj, — még ilyen dolgokban is — ne volna hajlandó segíteni a dolgozó, alkalmazásban levő feleségének. Az e^^n­­jogúság mérlege azonban mégsem ezen kell hogy ki­egyenlítődjék. Pártunk központi bizottságának vitára bo­csátott anyaga éppen azért értékes ebből a szempont­ból, mert javaslataiban a dolgozó nő sajátságos, tehát éppen őt magát érintő problémákra van tekintettel. Az anyáknak a gyermek iránti gondoskodás tökéletesítése szempontjából az anyasági szabadság meghosszabbításá­val járó előnyt javasolja. Fontolóvá teszi a javaslat az anyasági szabadság félévre, sőt később hosszab időre való meghosszabbítását. Javasolja, hogy a nőknél a nyug­díj korhatára a felnevelt gyermekek számához igazod­jék, hogy a 4, illetve többgyermekes anya már 54 éves korában, a 3 gyermekes 55 éves, a 2 gyermekes 56 éves, az egy gyermekes 57 éves és a gyermektelen nő 58 éves korában mehessen nyugdíjba. Minden nőnél, mind a nyugdíjjogosultság, mind pedig a nyugdíj mér­téke szempontjából beszámítanák a gyermekekről — 3 éves életkorig — történő gondoskodást. Ugyancsak a dolgozó nőkről való gondoskodást tükrözi vissza az a javaslat is, hogy törekedni fogunk a gyermekek szük­ségleteinek előnyben részesített biztosítására, a gyerme­kekről gondoskodó társadalmi intézmények mint pl. az iskolai napközi otthonok, az ifjúsági klubok fejlesztésére, ezek munkájának tökéletesítésére, a gyermekekről egész napon át gondoskodó iskolák építésére stb. Ügy gondo­lom, itt van a női emancipáció lényege, a női egyen­jogúság lényege, nem pedig a sokszor formális külső­ségekben az „ugyanúgy jogom von" állandó hánytor­­gatá sóban. Pártunk távlati terve lényegében életünk minden sza­kaszával foglalkozik. Dolgozó népünk további, részletes javaslatokkal egészítheti ki ezt a vitára bocsátott anya­got. Szükséges, hogy a nők i,s minél több, egészséges javaslattal járuljanak hozzá a távlati tervhez, hogy pár­tunk XII. kongresszusa határozati javaslatában törvény­erőre emelkedjen, hogy úgy mondjam mindnyájunk szá­mára kötelező legyen pártunk vezetésével e szép és gazdag tervet megvalósítani szocialista életünkben. LÖRINCZ GYULA 3

Next

/
Thumbnails
Contents