Dolgozó Nő, 1962 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1962-08-22 / 17. szám
Nagy József rajza nopkóné, az öreg Ágnes fellélegzett, K amikor Knapp, az SS-katona elhagyta a házát. Csak most ütközött ki rajta a fáradtság. Már hetek óta alig hunyta be a szemét. Elsőnek kelt fel, utolsónak feküdt, és még éjszaka is, mikor mindenki aludt, hallgatózott, fülelt, nem történik-e valami gonosz dolog. Ha pedig napközben bárki betért hozzájuk, felkelt az asztaltól vagy a munka mellől és mindenkivel ő kezdett beszélni. Pedig hát náluk bizony elég ember megfordult. A szürke német uniformis viselői egymás kezébe adták a kilincset, főként mióta ez a Knapp megszállt náluk. A jelenléte ólomsúllyal nehezedett rá. Maga se tudta, miért. Pedig Knapp illedelmesen viselkedett, nem к Ivánt különleges szolgálatokat. Ágnes mindkét fiával. Adómmal és Martinnal mindig igyekezett diskurálni, Katával, Adam csinos feleségével szemben udvariasan kimért volt, Kata fiának, a kis Tónkénak pedig egyre-másra még cukrot is hozott. Ügyelt a tisztaságra, nem ivott, nem ordítozott senkire — és az öreg Ágnes egész idő alatt mégse tudott megszabadulni a szorongástól. Valahányszor Knapp nyikorgó csizmáiban átment a szobájukon, Ágnes mindig résen állt, hogy megvédje az övéit, mint csirkéit a kotlós. Ha Knapp megállt, hogy еду-két szót mondjon, Ágnes kifeszítette beesett mellét és az övéi elé lépett, mintha támadást várna. A németek, akik előzőleg laktak náluk, nyersebb viselkedésnek voltak, mégsem érezte velük szemben azt, amit Knapp hideg képe láttán. ,,Hálistennek, hogy elment," sóhajtotta megkönnyebbülten. xxx Hirtelen megriadt. Mi az ott, a fogason nem messze a két kalaptól? Ágnes szeme a rémülettől kerekre tágult. Martin kalapja mellett valami idegen holmi lógott, hosszú, fémből való, fenyegető. Német gépfegyverszalag. Knapp SS-katonából mégis itt maradt valami. Nem ment el egészen. Ágnes teljesen felébredt, a hideg borzongatta. Egy heves mozdulattal felkelt. Fiai, akik az asztalnál ülve cigarettáztak, látták a mozdulatát. Mi ijeszthette meg úgy a mamát? Ah — Knapp gépfegyverszalagja! Mind a ketten felugrottak az asztal mellől. Martin termett elsőnek a fogas mellett. Leakasztotta a szalagot és füttyentett. Tudja ő, mit kezdjen az ilyen zsákmánnyal! Adam a fejére tette elformátlanodott kalapját. — Add ide — dünnyögi —, ne világítson itt a szemünkbe. Martin elhúzódott és a háta mögé rejtette a szalagot. — Megálljunk — mondja —, mit akarsz? Knapp nincs messze. Utolérem. Elment az eszed? — Add ide, ne maradjon a házban. Martin a fivére vállára tette a kezét. — Adam — mondja —, ez több mint száz töltény itt. Ami, mondjuk, öt-hat találat. Adam lerázta a válláról Martin kezét, mint ahogy az ember valami kellemetlen igazságot hárít el magától. •У Ф А f VÍERA MARKOVlCOVÁ-ZÁTURECKÁ Я Ш Р&Ж 4 f W (részletek) Ikről van szó, az enyémről — Bolond! Itt a bőrű meg a tiedről. Martin gúnyosan nézte a bátyját. — Két élet öt, hat vagy akár tíz ellenében. He? — Nekem csak egy életem van. Add ide a szalagot!- Tudok neki jobb helyet a Knapp vállánál! —■ Arról én semmit sem akarok tudni. — Adatn fülét is befogta. — Hiszen nem is mondom meg neked. Adam látta, hogy szóval semmit sem ér el. Csendesen ette a méreg, el akarta kapni az öccse vállát. Martin hátrált előle és gyors, pontos mozdulatokkal székeket állított az útjába. így jutott el az asztal körül az ajtóig, de oda közben már elért az anyja. — Megállj — tartotta vissza a fiát —, talán csak nem nappal? — Nem. Most csak eldugom. Engedjetek. Ágnes úgy állt az ajtóban, mint valami szobor. Martin nem mehetett ki. Adam kiköpött. — Maradtál volna ott köztük és ne hordanád nekem haza a bajt! Feleségem van meg gyerekem. Martin szeme megvillant. — Mindenkinek egyformán kedves az élete. De azért... — De azért egyenest a kitátott torkukba mész. Te tégy, amit akarsz, de hogy az egész család... Adam nem fejezte be, rávetette magát az öccsére. Összeakaszkodtak. Az öreg Ágnes közibük ugrott. Egyszeriben nagyon erősnek érezte magát. — Elég! Nem megy el a szalaggal sem az egyik, sem a másik. Martin, akaszd vissza ahonnan vetted. Nem futunk a német után. Azt nem. Ha emlékszik rá, hová akasztotta, estig érte jön és a helyén találja. Ha nem jBn, a szalag a tiéd. Martin. Egyik fiú sem felelt semmit. Az anyjuk fölényes bölcsessége egyaránt lefékezte Adam félelmét és Martin lelkesedését, xxx — Menjetek a dolgotokra! — parancsolt rá a fiaira. Ádam és Martin szó nélkül kimentek az udvarra, egy görbe pillantást vetve egymásra meg az anyjukra is. Ágnes magára maradt a konyhában. A gépfegyverszalag, mint valami kígyó, kellemetlenül csillogott a délutáni napsütésben. De szívesen elvetette volna a gondját. Pedig módjában lenne. Elég volna idehivni Adamot. Meg is próbálta, de a szája valahogy nem adott hangot. Újból leült a padkára, de tudta, hogy már nem alszik el. A fiaira gondolt. Adam és Martin... két külön világ. Adam szélesvállú, zömök. Martin magas, karcsú, akár a jegenye. Adam viselte gondját az egész gazdaságnak, reggeltől estig robotolt. Martin fejében a gazdaságon kívül száz más dolog talált helyet. Kevesebbet dolgozott, de pontosabban, gyorsabban, gazdaságosabban. Nehézkesebb bátyja ezt nem tudta megbocsátani neki. Nem szenvedhették egymást. Régebben még, amikor a viszály kiéleződőben volt köztük, Martin elment hazulról. A podbrezovai vasműveknél dolgozott. A felkelés első napjaiban már vonult is. Egyike volt azoknak, akikTelgártnál ellátták a fasiszták baját. Könnyebben megsebesült, de továbbra is az első vonalban maradt. Amikor a felkelő katonaság a hegyekbe vonult, egy esős éjszakán bekopogtatott az anyja ablakán. Sötétedett. A gépfegyverszalag most úgy függött a fogason, mint valami gonosz hurok, emberfogásra való pányva. Csakugyan, villant meg Ágnes fejében, ki tudja, nem kelepce ez vajon? Nem szándékosan hagyta-e itt Knapp? Hát persze! Idehívja Adamot. El kell vinnie a gépfegyverszalagot a német parancsnokságra. 12 Agnes kiáltani akart. Ehelyett csak felnyögött. A szomszéd szobából felhangzott Adam feleségének, Katának csoszogó lépte. Szép asszony volt, telt, fehér. És lusta. Főképp gondolkozni lusta. Ágnes ezért nem szenvedhette. — Mi az, mama? Ágnes nem felelt. Sápadt volt, a szeme mereven a padlót nézte. — Hívjam Adamot? — kérdezte elnyújtott hangon Kata. Ágnesnak szóra nyílik az ajka. Azt akarja mondani: ,,igen”. Miért, miért, hogy mégis ,,nem" jött ki a száján...? Nem szereti Martint eléggé? Az utolsó csepp vérét is odaadná érte. Hát akkor mért mondott nemet? Van valami, amit jobban szeret, mint Martint? Van vagy nincs? És mi az, amit jobban szeret nála? A menye elment kellemetlen csoszogó járásával. Most kinyílt az atjó és az udvarról beszaladt Kata fia, Tonkó. Hatéves, sötéthajú kis fickó, gödrös állú meg arcú. Ágnes unokája. Tonkó, a dédelgetett unoka, Ágnes öröme és boldogsága! Ágnes szedi ki a buktát a kredencből és egyet átad Tonkónak. A legnagyobbat, egy jól megcukrozottat. Tonkó tömi magába, majd belefúl. Az álla, a gödrös kis álla csupa lekvár. — Nagymama — mondja Tonkó tele szájjal —, nagymama, ha nagy leszek, megyek partizánnak. — És miért partizánnak, Tonkó? — kérdi Ágnes. — Hm — gondolkodik Tonkó. — Ma háborúsdit akartunk játszani és nem lehetett. Mindenki partizán akart lenni, senki se német. Azzal futott is ki. Cyerékek, gyerekek! Úgy gondolkoztok, mint az egész falu. Ágnes elmosolyodott, félelme elszállt. Igen, Tonkó, partizánok leszünk, nem SS-ek! Odapillantott a fogasra. Lám, a gépfegyverszalag most már halott tárgyként függött rajta. Nem rémítette többé. Úgy lesz, Martin elviszi oda, ahol szükség van rá. Leakasztotta. Katának és Tonkónak nem kell róla tudnia. Bedugta a dunna alá. xxx Ágnes ezen az éjszakán nem aludt. Esőcseppek doboltak a háztetőn. Hallgatta, amint Martin cipőt húz és a hátizsákját készíti. Az egész falu összeállt élelmiszert adni neki. Ágnes maga nyomta a kezébe a gépfegyverszalagot. Martin elnevette magát. Lesz nagy öröm a veremben! Már korábban zsákmányoltak egy német gépfegyvert és nem volt elég töltényük, pedig szerettek volna áttörni a másik völgybe a nagyabb csapategységekhez. Itt forró volt a talaj. Ez a szalag most nagyot segít rajtuk. Martin vigyázva csomagolta az ennivalót meg a szalagot, előbb papírosba, aztán vízhatlan vászonba. A zsákja tömött volt és nehéz. Ágnes szerette volna kikisérni a kertek alá, hogy elbúcsúzzon tőle, de tudta, hogy a fia ezt nem szereti. Martin könnyű léptekkel kiment az udvarra. Csendesen betette az ajtót, zajtalanul átment az udvaron a szérűskert felé. xxx Az ajtó halkan kinyílt. Martin itt van újra. Ágnes szólítja, Martin összeharapott foggal káromkodik egyet. Nem jutott keresztül. Mindenütt csupa őrjárat, az őrségek valóságos láncolata. Csak a savanyúvlzforrásig tudott elkúszni. Az iszákját jobbra, a kő alá helyezte el. Titkos rejtekhelye még gyerekkorából. Holnap megpróbál átjutni. Ledobta magáról a sáros ruhát. Egy ideig forgolódott az ágyban, csendben mérgelődve. Aztán egyszerre elaludt.
