Dolgozó Nő, 1961 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1961-03-08 / 5. szám
Az Alte Friedrichsfelde temető kapuján belépve gyászos méltósággal összeszorúl a szív, a lépések meglassulnak és a szavak tompítva törnek az ajakra. Ez a hatás fokozódik, amikor ennek a régi berlini temetőnek jobb oldalára érünk. Széles lépcsőkön lassan lépkedve, egyszerre megállást parancsol a hatás. A feljárat két oldalától köralakban az őszi napsütésben emléktáblák sorakoznak egymás mellett, amelyeket futórózsák és borostyánlevelek ölelnek körül és előttük minden vázában friss virág. A kör közepén virágágyakból magasba nyúló emlékoszlop, ezzel a felírással: „Die Toten mahnen uns!" <a holtak figyelmeztetnek). Az oszlophoz támaszkodva lejtősen, hosszában fekete márványlapok fekszenek, amelyeken aranybetűkkel bevésve a következő nevek olvashatók: Wilhelm Pieck, Ernest Thälmann, Rosa Luxemburg, Karl Liebknecht, John Schehr, Franz Mehring, Rudolf Breitschneid, Wilhelm Sylt, Franz Künstler. A lapos sírkövek lábánál a késő őszi napok ellenére friss, piros szegfűk. Egyszerre úgy érzed, mintha a német munkásmozgalom leghősiesebb lapjait forgatnád. Együtt nyugszanak itt, a régi szocialisták temetőjében mindazok, akik Németország haladásáért, a békéért, a szocialista eszme győzelméért a legtöbbet tettek és életüket adták. Azok közül, akik ebben a pantheonban nyugszanak, egyetlen egy élte meg nagy életharcának és eszméjének győzelmét: Wilhelm Pieck. A szabad Német Demokratikus Köztársaság első elnöke régi fegyver- és harcostársai között pihen, akikkel előkészítették azt, amit a német fasizmus térdre kényszerítése után a német nép megvalósított. Létezhet ennél emberileg magasabb, tiszteletreméltóbb élcsapat?... És közöttük egyetlen asszony, Rosa Luxemburg, aki 1871. március 5-én, a tavasz fakadásának hajnalán született és ebben az esztendőben lenne 90 éves. Egy lengyel kisváros szülöttje, ahol már a gyermekkori benyomásai mintha meghatározták volna életútját: harcolni minden elnyomás elleni Nemzetgazdaságtant akart tanulni és erre csak külföldön volt lehetősége. Tanulmányai elvezették a modern társadalom fejlődése törvényeinek felismeréséhez. Rosa Luxemburg már a múlt század végén azon harcosok első soraiban állt, akik az imperializmus időszakában a munkásosztály jogaiért harcoltak. Rosa Luxemburg végkövetkeztetései és tanuságtétele Lenin zseniális tanai és azok gyakorlati megvalósítása mögött elmaradtak, de mégis Nyugat- Európa egyik legjobb marxistája volt és halhatatlan érdemeket szerzett munkájával. A munkásmozgalomba való bekapcsolódása után Németországban élt. És ez a széles látókörű asszony — valóban német lett. Úgy ismerte a német történelmet, mint kevesen, és a német nép kultúrértékeit talán senki sem becsülte jobban, mint ő. Minden tudása, egész szíve és ereje népe javát szolgálta. A legelszántabb harcot vívta minden reakció ellen, ami a német népre nehezedett. Legfőbb feladatát abban látta, hogy utat törjön a német munkásosztály szabad fejlődésének. Mérhetetlen gyűlölete a hatalmas ellenség, a militarizmus, az imperialista háború közelgő veszélye ellen olyan lángoló tevékenységben nyilvánult meg, hogy az akkori sajtó a „véres Rosa" névvel gúnyolta és az államügyészt tüzelték ellene. Amikor az első világháború kitört, a tobzódó sovinizmus közepette ez a bátor aszszony nem kapitulált a német imperializmus előtt, sőt, Karl Liebknechttel a német nép Ы и Ш u j щ I N megrontói ellen tovább folytatta az elkeseredett harcot. - Egy háború ellenes beszédéért bezárták, majd röviden szabadlábra helyezése után cí wronkei és később a breslaui fogház rabja lett. Azonban Rosa Luxemburgot nem lehetett elhallgattatni. A rácsok mögül is röpcédulák, felhívások kerültek о nép közé, amelyekben élesen és meggyőzően ostorozta a háború bűnöseit és a háború befejezésére ösztönözte a népet. A börtönből sűrű levelezést folytatott, különösen Karl Liebknecht feleségével. Ezek a levelek bizonyítják, hogy ellenségei milyen eltorzult képet adtak erről a nemes, finom érzésű asszonyról. A nép iránti forró szeretetből fakadt mérhetetlen gyűlölete az elnyomók iránt. Érzékeny lelke a kizsákmányolták minden szenvedését saját szenvedésének érezte. A legfontosabb politikai munkában is késett, ha egy síró gyermekkel találkozott, hogy anyai érzéssel és segítséggel megvigasztalja. Ezt a harcban kemény aszszonyt, aki barátai, harcostársai sorsáért aggódik, a madárcsicsergésr-a virágok, a tavasz levegője versírásra ihleti. A háborús bűnösök és akik az első világháború hasznát bezsebelték, százezer márka vérdíjért, 1919. január 15-én a Nagy Szocialista Forradalom győzelme után — egy elállatiasodott katonatiszt kezével agyonverették Rosa Luxemburgot, mert az élő Rosa Luxemburgot a maguk részére még mindig veszélyesnek tartották. Az ő és Karl Liebknecht halála lángoló jeladás volt a német nép számára, amely a jövőbe mutatott, de ezt, sajnos, a német nép nem értette meg. Ebből származott a német nép későbbi szerencsétlensége. A szabad demokratikus Németország, aho! a nép és a harcos szocialista humanizmus uralkodik, ez az, amiért Rosa Luxemburg élt dolgozott, szenvedett és meghalt. A „Régi Szocialisták Temetője“ mutatja, hogy ma a szabad német nép megértette Rosa Luxemburg életútját. Sírjánál nem hervad el a virág, ide zarándokolnak öregek, fiatalok, hogy erőt merítsenek további nagy munkájukhoz, Németország békés úton való egyesítéséhez, a szocializmus győzelméhez egész Németországban. Túri Mária Komendovd és Maloveckd elvtársnők, a petrialkal Szolgálatok Házának dolgozói vállalják a negyedéves terv határidő előtti teljesítését és ezzel a tervezett bevétel 1500 koronával történő túlteljesítését. Egész évben úgy dolgoznak majd, hogy ne forduljon elő egyetlen egy reklamáció sem.
