Dolgozó Nő, 1961 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1961-03-08 / 5. szám
MiTM X. évfolyam * 1961. március 8*5. sz. * Ára 70 f. NEMZETKÖZI NŐNAP 1961 Ügy mondták, az asszony gyenge kis jószág, fegyvere a könny, a bánat, a jóság, magasabb célra nem rendeltetett. Jó volt robotra, s fiatal teste kellett c csókhoz bor mellé este, aztán elfonnyadt, ha már szeretett. Senki sem védte és nem fogta kézen, nem tanította, hogy előre nézzen, méhében gyermek, nyakában iga. A mosókonyhák gőzébe zárva csapott le rá a háború lángja, a zsarnokoknak legnagyobbika. Elvitte az apját, férjét és fiát, úgy maradt mint a tar, dermedt téli ág, csak rongyos vackán sirt fel a gyerek - . És az az asszony, a gyenge jószág, kinek fegyvere a könny s a jóság, nem roskadt össze a romok felett. Ki fogott csákányt? Kiben volt erő? Ki mentette, ami még menthető, hogy sziklából is vizet fakasszon? Az, aki gyenge, de mindenre képes, ha szívéből fakadt gyermeke éhes, a béke hőse, az örök asszony. A múltat mi már eltemettük. Vége. Új horizontot kaptunk a helyébe, jogát a szónak és jogát a tettnek. Emberré lettél, asszonytestvérem, átléptél átkos, sok ezredéven, de jaj azoknak, akik felednek. Mert jaj azoknak, akik félreállnak és tele bendővel élnek a mának, tompult agyukkal felejtik a bút, a holtokat, az üszköt, a sebet, szétrombolt otthont, véres testeket, c szörnyek szülöttét - a háborút. És jaj annak, ki ölbe tett kézzel nézi, amíg más a tűzben vész el - a távolban még nyögnek a golyók bitófák lengnek, folynak a tincsek, sínylik a börtönt és a bilincset □ szabadságról s jogról ólmodók. De ezerszer jaj, akik a holnap békés sorsáért ma nem harcolnak, rettenetes nagy azok vétke! Saját gyermeke bús sírját ássa, kinek nem kín a másik sírása és nem szerelme a világbéke! Egy igaz harc van, vértelen csatán sorfalat állni egymás oldalán és kiáltani: Én nem akarom! Egy hang, az elvész, száz hang se semmi, de ha milliók tömege zengi, mely meg nem torpan, nincs oly hatalom. Asszonytestvérem, ugye azt kérded, a harc után vaj' mi lesz a béred? Semmi és minden ... hogy munkából menet mosolygó arcok köszöntenek, köszöntik a Békét! Hogy a mag, amely megbújt a rögben, biztos, hogy ékes kalászba szökken. Köszönti a Békét! Hogy fiad, ki a főiskolát járja nem lesz vak és meglesz mindkét lába. Köszönti a Békét! Hogy soha többé nem lesznek romok, se megbélyegzett, sose boldogok, hogy házigazdánk, a bőkezű Élet a földkerekség minden emberének a cukorborsót majd egyformán méri Hosszú lesz a harc - de megéri! Simkó Margit
