Dolgozó Nő, 1961 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1961-02-22 / 4. szám
"о» *л СП ф "ф I е Ф !- Kérem, ne haragudjék, hogy olyan sokáig igénybe vettem - fordultam vissza az ajtábál. - Ha valamiben esetleg segítségére lehetnék... - tettem hozzá búcsúzául kissé határozatlanul. Az orvosra már türelmetlenül várakoztak betegei, s nem akartam tovább feltartani őket. A doktor azonban visszatessékelt még (ráasztala mellé néhány szóra. - Kérem - fordult hozzám ha segíteni akar, vegye talán pártfogásba Katát... Gyógyult beteg a klinikán Katónak már nincs szüksége orvosra, azonban mégis a bratislavai Egyetemi Klinika gyermekpszichiótriai osztályán maradt. Nincs hova mennie, nincsenek rokonai — csak szülei vannak ... Az orvosok pedig nem küldhetik otthonába a kis pácienst, mert éppen ez az „otthon" juttatta őt a kórházba. Kató már évek óta félelemmel ébredt, s ez az érzése a nap folyamán rendszeresen növekedett. Ugyanis apja csak a kocsmán keresztül találta meg a haza vezető utat. Minek részletezzem a mindennapos otthoni jeleneteket — pokollá tette velük családja életét. A leányka, aki egyébként igen jó tanuló, a gyermekpszichiátriára került, szerencsére csupán neurózissal. Hamar rendbejött, de az otthonába való visszatérés azzal a veszéllyel jár, hogy betegsége esetleg ismét kiújulhat, s ki tudja, nem lenne-e súlyosabb lefolyású. Kató számára helyet kellene tehát szorítani valamelyik leányotthonban. Alkohol és megint csak alkohol Ugyanebben az épületben van a klinika pszichiátriai osztálya, ahol mindig van néhány ágy, amelyet ama felnőttek számára tartanak fenn, akik saját elhatározásukból, vagy hatósági végzés alapján vetik alá magukat alkoholellenes elvonókúrának. Nem is olyan régen töltött itt néhány hetet J. K. Az ötven éves férfit sikertelen öngyilkossági kísérlet után hozták be a mentők, majd felgyógyulása után a belgyógyászatról erre az osztályra utalták be utánkezelésre. Bár J. K. - legalábbis minden jel arra mutatott — valóban maga sem akart meghalni, de tény, hogy nagyon el volt keseredve. Autoritása, melyet húsz éven át sikerült megteremtenie, úgy családján belül, mint szélesebb környezetében — egy szép napon semmivé vált. J. K. meg volt róla győződve, hogy felesége és gyermekei egyaránt elismerik a felsőbbséget. És egyszerre csak idegenektől kellett megtudnia, hogy legidősebb leánya esküvőre készül a közeli napokban . . . A leány azért titkolózott az apja előtt, mert félt, hogy az — szokása szerint — leissza magát és a vendégek jelenlétében botrányt csinál. Egyik gyermek a másik után hagyta el a közös családi otthont, s mind olyan körülmények között, hogy az apjuk — ha egyáltalán még maradt valami erkölcsi mértéke - csak megvetésüket érezhette ki távozásukból. J.-család emellett még szerencsésnek tarthatja magát, mert a családfő iszákossága nem hagyott helyrehozhatatlan nyomokat gyermekei életében. Ugyanis az iszákossóg legsúlyosabb áldozatai azok, akik annak ellenére, hogy jómaguk még sohasem kóstoltak egy csöppnyi bort sem, mégis a szesznek köszönhetik tragédiájukat. Részeges szülők ártatlan áldozataira gondolok. Egyesek süketnémák, mások szellemileg alacsonyabbrendűek, némelyek testalkatuk fogyatékosságában szenvedik az alkohol átkait. Ha megkérdeznénk bizonyos intézetek és iskolák vezetőit, vajon kis neveltjeik közül hányán kerültek ki iszákos csalódból, bizonyosan megdöbbennénk. Marika története Egy másik csoportba azok a gyermekek sorolhatók, akik ugyan minden testi és lelki hiba nélkül jöttek a világra, azonban otthoni körülményeik - az egyik, vagy mindkét szülő részegeskedése — folytán kerülnek a leglehetetlenebb helyzetekbe. Marikával egy bratislavai gyermekotthonban ismerkedtem meg. Rögtön feltűnt nekem a 13-éves pirospozsgás, ragyogó szemű, jól fejlett kislány. Marika éppen a városból tért vissza és igen élénken, értelmesen válaszolgatott kérdéseimre. Habár tudtam, hogy az intézet vezetőinek az a véleménye, hogy neveltjeiknek előlege- i i к bizalmukat, bevallom, mégis meglepett, hogy a kislányt egyedül engedték el a városba. Megtudtam: ebben az esetben nem kell tartani semmi bajtól, mert Marika csak mint vendég tartózkodik még néhány napig az intézetben. A kislányt édesanyja születésétől kezdve a legnagyobb szeretette! vette körül. A férj keveset törődött családjával. Ivott, sőt más nók társaságát sem vetette meg. Mig a kislány aprócska volt, vele sem sokat törődött, de ahogy fejlődött, nőtt Marika, úgy növekedett a férfi figyelme és szeretete is iránta. Egy szép napon aztán valaki figyelmeztette az asszonyt, hogy jó lesz vigyázni, mert nem fog jól végződni az a nagy „apai" szeretet. .. Szegény asszony; azután már egy percre sem merte maga melől elengedni a leányt, amikor is a férjét, aki sofőr volt, valami forgalmi baleset előidézése miatt lecsukták. Néhány héttel szabadulása előtt az asszonyt meg kellett operálni — s hogy a leányka ne találkozhassék apjával, bekerült a gyermekotthonba. Ez az eset is rendbejött végül — az asszony elvált a férjétől, az pedig - amint nemrégen megtudtam - vidékre költözött. ,Az én fiam nem olyan . . ."? „Miért engedi, hogy 14-éves fia az apjával járjon kocsmázni?" - kérdeztem egy asszonyt, akinek a gyerek miatt gyűlt meg a baja a közrendészeti szervekkel. „Ugyan, hát mit gondol, megárt ez a féldeci rum, amit a kölyök megiszik?! Aki dolgozik, annak kell, hogy igyon is!" — „magyarázta" nekem. Sajnos, nem megy ritkaság számba, hogy a söntésekben, vendéglők asztalánál kiskorú legénykék szürcsölgetik az italt, sőt egészen apró emberkék is — szüleik poharából! „Csak igyon a fiú, hiszen ez vörösbor, az pedig vérré válik Nem vérré, méreggé válik minden csepp ital a gyermek szervezetében, még a leggyengébb sör is! És aki azt hiszi, hogy betegségre, gondra, kedvetlenségre orvosság az ital, enyhén mondva — téved. Káros álszemérem Olga nagyon szép asszony. Magas, karcsú alakja után nem egy férfi fordul meg. Szépen öltözködik — telik rá a fizetéséből, hiszen egyetemet végzett. Mondom, szép asszony, csak hosszabb ideig nem szabad együtt maradni vele. Van ugyanis a szemében valami furcsa, nevetésében valami idegesítő, magatartásában valami zavaró - Olga asszony iszik. Régen, lánykora óta iszik. Nem voltak gondjai, hát ivott, s később, mikor a nagyobb felelősséggel több gond is járt, megint csak ivott. Eleinte csak otthon, titokban, de később aztán merészebb lett, társaságba, kávéházba is az ital vonzotta. A család rájött, de orvoshoz nem küldték, szégyellték ... És ő tudta ezt, tovább ivott, és a család tovább titkolózott. A gyermekét nagyszülei nevelik, mert nem lehet rábízni. Amikor egyszer ittasan megbotránkozást keltett munkahelyén, kimaradt az állásából. „Ideggyöngeség" — mondta a család. „Betegség" — mondta a férje. Szégyellik elvonókúrára küldeni A család tehet róla Bármelyik esetet boncolgattam is az említettek közül, vagy más hasonló eseteket, melyekkel találkoztam, arra a meggyőződésre jutottam, hogy egyedül az alkoholista közvetlen környezetétől függ, vajon e káros szenvedélyt eltitkolják-e, vagy pedig kellő módon meggátolják annak elharapozásót. Sem a szomszédoknak, sem a hatóságoknak nincs ugyanis joguk beavatkozni egy-egy család veszekedésébe, sőt verekedésébe sem, hacsak valaki nem kéri segítségüket. Ez helyes is. Törvényeink biztosítják minden egyes család jogát a magánéletre. A társadalom, a hatóságok szintén csak akkor küldhetnek valakit elvonókúrára, gyógykezelésre saját beleegyezése n é I к ü I, ha viselkedésével közbotrányt okoz. Sajnos, az ilyen egyén otthoni viselt dolgai rendszerint titokban szoktak maradni, mert hiszen - „a részegség szégyen". Pedig nem „szégyen". Az iszákossóg betegség, melyet gyógyítani LEHET és KELL! S. E.
