Dolgozó Nő, 1961 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1961-02-22 / 4. szám
W >111114111 . Szárazföld — fut végig a kiáltás a hajón és néhány óra múlva a kikötő nyüzsgő élete, színes forgataga várja a tengerészeket. Lassan haladnak, nézelődnek, ismerkednek Casablancával. Az egyik csoport a rakodó munkások mellett áll meg. Elnézik, milyen könnyen kapja fel a daru a hatalmas csomagokat, milyen ügyesen feszítik fel az emberek a ládákat. Egyszerű, jellegzetes formájú vasnyitó-kulccsal dolgoznak, - Ez a nyitó! Milyen ismerős - nézi megdöbbent arckifejezéssel egyikük. Egy pillanatra a sötét fenyvesek védelmében meghúzódó gyár villan fel képzeletében, de aztán elveti a gondolatot. — Bolondság! Mindenben a hazait látom már — morogja, de azért nem mozdul. — Menjetek csak, majd utolérlek — veti oda társainak és még közelebb kerül a munkásokhoz. Magyaráz, mutogat, míg végül megértik. — Hogy honnan való? Valami kis európai országból. MADE IN CZECHOSLOVAKIA - betűzik. Szinte megijednek, amikor a feldúlt arcú ember kikapja kezükből a szerszámot, de aztán megnyugodva látják, hogy csak tartja, forgatja a kezében, félhangosan mond valamit, aztán hirtelen elhatározással az egyik ládára dobja és elrohan, hátra sem néz. Hátha utoléri még társait. Legalább ezeket. Mert akiket hűtlenül, meggondolatlanul elhagyott otthon, azokat már soha el nem éri. Túl messze jutott tőlük. S nagyot haladtak azok is. Előre, a becsületes munka útján. Stóst nemcsak gyönyörű fenyvesei és magaslati fürdője teszi nevezetessé. A főúton haladó utas felfigyel a völgy csendjét zavaró épületre, a Sandrik-üzemre, amely teljes valóját csak a belépőnek tárja fel. A nehéz kohómunkát, a formázást, csiszolást, köszörülést és fémezést, egyszóval az egész munkafolyamatot úgy végzik ebben a gyárban, hogy gyártmányaikat szívesen látják a Szovjetunióban és Törökországban egyaránt, és a stósi lódanyitókat jól ismerik Afrika kikötőiben is. Manikűrkészleteket és ollókat, pedikűrkészleteket, körömvágókat, kis-, nagy- és zsebkéseket, húsvágó bárdákat és vadászbicskákat, húsvillát és hústűzdelőtűt juttatnak üzleteinkbe. Egyszerű, de szükséges dolgokat. Az abesszíniái császár is tartós és szép evőeszközzel akarja ellátni fia háztartását — az 500 darab kést Stóson készítik számára. Az exportüzemek tudják legjobban, milyen nyugodt érzés külföldi reklamáció nélkül dolgozni. A stósi Sandrikban sem kaptak egyetlen egy kifogásoló levelet sem évek óta, de ez nem a véletlenen múlik. A rendszeres ellenőrzés, a dolgozók öntudatos munkájának eredménye ez. A gyárban, ahol a dolgozóknak több mint a fele nő, már az önellenőrzés érvényesül. A munkásbérek átszervezése óta rájöttek, hogy minek is nekik a mühelyellenőr, aki tulajdonképpen nem végez produktív munkát. Bevezették tehát az önellenőrzést. A végső ellenőrzés úgy is megtalálja az esetleges hibát, de hogy a baj ne a végén derüljön ki, senki sem dolgozik tovább a hibás félkészárun. Természe-Г Ш k*J*L*) \\шш |U A Kelet-szlovákiai Vasmüvekből kapott légikalapács és a iiari sajtolágép nagyban megkönnyíti a munka kezdeti szakaszát. Kandráő Tibor pártelnök már az új gépnél dolgozik. tes, hogy a legnagyobb hangsúly a dolgozók lelkiismeretes helytállásán, munkájához való jó viszonyán van. Ha pedig új dolgozó kerül a gyárba, azt sem hagyják magára. Közös érdekük, hogy minél előbb elsajátítsa az egész munkafolyamatot, hogy beleilleszkedjék a termelés menetébe. Ezért vállalnak felettük védnökséget a régi dolgozók. Regina Macuriková, a német nemzetiségű fiatal leány sem érezte magát sokáig elhagyatottnak, amikor tavaly novemberben munkába lépett. Neumanné, a gyár régi dolgo-Regina és védnöko, Neumanné zója vette „szárnyai" alá s bár Neumanné magyar nemzetiségű, a jóakarat meg a segíteni akarás nemcsak a nyelvi nehézségeken, de még a csiszolókő zaján is túljut. Stóson ugyanis három nemzetiség él és dolgozik együtt. Szlovákok, magyarok és mániák. Milyen nemzetiség az utóbbi? Medzev vidékének német lakossága, jellegzetes tájszólással. Ök ugyan megértik a németeket, de azok őket nehezen. A fontos azonban az, hogy ez a három nemzetiség megérti itt egymást, az életben és munkában egyaránt. Közösen örülnek minden új gépnek, amely a gyárba kerül és megkönnyíti' a munkát, méltányolják a rendes női és férfi öltözőket, mosdókat. Az ivóvízre sem panaszkodtak, de hát tűrhető-e egy gyárban, hogy ne legyen ivóvizük? Ha a gyártelepen végképp nem akad megfelelő vizforrás, más úton kell gondoskodni az ivóvízellátásról. Hiba és kár volna, ha ezt a zavaró körülményt még a harmadik ötéves tervben sem oldanák meg az elvtársak. Regina tehát védnököt kapott. Csiszolja a manikűrollókat, már szinte várja, hogy Neumanné bíztatóan rámosolyogva megálljon mellette, megdicsérje munkáját. A tízórai szünetekben meg mint valami mesét, hallgatja a stósi kések históriáját. A Szlovák Érchegység tövében elterülő Bódva völgyében jól ismerték a hosszú szoknyás, vastag gyapjúharisnyás mánta asszonyokat. Ha megjelentek a faluban, felhangzott kiáltásuk: Kést vegyenek, kést! A gyermekek csodálkozva vették őket körül, a gazdasszonyok meg készítették a csupor gabonát. Ha jól ment az alku, a kötényekből elfogytak a kések, a hátukon mind nehezebb lett a búzával telt puttony. Ezek a mánta kézművesek voltak azok, akik — szolgálatukba állítva a patakot — az elismert minőségű, híres stósi késeket készítették. Majd csoportokba tömörültek, de így sem bizonyultak erősnek a konkurrenciával szemben. Mint ők a patakot, őket három gazdag család állította a maga szolgálatába. Uralmuknak az 1948-as év, az államosítás vetett véget. A régi késcsinálók és gyermekeik szabad munkába kezdtek. 1951-ben felépült az új üzem s ezek az emberek, a terméketlen vidék lakói tudják, mit jelent számukra. A „kést vegyenek" múltat már csak azok a levelek idézik fel, melyekben bel- és külföldi cégek udvarias megrendelése áll: „kérjük a megbeszélt mennyiségű és minőségű árut elküldeni." S ha lehet, még jobban ügyelnek a minőségre. Elvégre a hírnév kötelez. Újvári Magda Foto: Kedro 8
