Dolgozó Nő, 1961 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1961-02-22 / 4. szám
=о "ф 5» '5 ■ ММ ■ ■■I 'S ■1 Hosszú-e a boldogsághoz vezető út?- A nyomortól vajon hosszú-e a boldogsághoz vezető út? - egy pedagógusnak tette fel e kérdést egy szövetkezi tag iskolás fia. Naiv gyermeki kérdés, de mégis elgondolkoztató. Vajon egyáltalában elhinné-e a ma gyermeke, amikor számára a bőség szaruja gazdagon önti az élet javait, hogy még alig egy emberöltővel ezelőtt voltak gyermekmilliók, akik hiába könyörögtek a mindennapi kenyérért. Köpönczei elvtárs, a párt régi, kipróbált harcosa egy hosszú estébe nyúló beszélgetésünk során mesélte, hogy tizenhét éves korában, az akkor tízéves Dofinsky Máriával részt vett a zólyomi „Vörös napon" s az utat gyalog tették meg. A tízéves lánygyerek büszkén, teli hittel, vitte a vörös zászlót. A vörös zászló mindig ott lobogott a menet élén s a gyerek kezéből még a csendőrszurony sem tudta kiparancsolni. Százhúsz kilométer volt az út Ipolytól Zólyomig. A több napra szóló elemózsia éppen csak annyi volt, ami a kiskendőbe belefért. Az elnyomatástól, a rabságtól, az éhségtől, a sztrájkoktól, a szabad életért dúló harcoktól vajon hosszú-e a boldogsághoz vezető út? Ezt kérdezi a szocialista világ gyermeke, aki már az anyák és apák szenvedése által megváltott új világban értetlenül hallgatja a tegnap történetét, mert számára az élet sokkal egyszerűbb. Ezért fontos a harcos múlt felelevenítése, ezért szükséges, hogy az évfordulók napján ne csak röpke percet szenteljünk az emlékezésnek, de újból s meg-megismételve vegyük számba annak a beláthatatlanu! hosszú és áldozatvállalásokkal telített útnak legapróbb részleteit is, melyet a párt legjobbjai a negyven esztendő alatt megjártak, hogy gyermeink eljussanak a mához. A krompachyi, duchcovi, kosúti sortüzeken át vezetett a mához az út, s a harcos proletár oldalán ott állt az anya, a szerető, a gyermek. Ezekben a napokban emlékezünk a krompachyi mártírokra. Negyven évvel ezelőtt dördült el a gyilkos sortűz, hogy a rimamurányi urak kedvében járjon a masaryki demokrácia csendőrőrmestere - igy emlékezik vissza a szörnyű februári napra Smidt Ferenc. A nyomortól vajon hosszú-e a boldogsághoz vezető út? Az élő tanú igy emlékezik erre vissza:- Az éhség már kibírhatatlan volt. A rimamurányi társaság vezetősége megkezdte a tárgyalásokat a vitkovicei vasgyár tulajdonosaival, hogy Krompachyban leállítják a gyárat. A vítkoviceiek negyvenmillió korona lelépési dijat Ígértek. Az asszonyok kezdték a tiltakozást. Asszonyküldöttség ment február 21-én Podhradsky mérnökhöz, hogy tiltakozzék a lisztfejadag csökkentése miatt. Az asszonyok kétségbeesve, izgatottan vonultak az igazgatóság épülete elé, de tisztességes tárgyalás helyett puskatussal küldték a csendőröket az asszonyok ellen. Megszólalt a gyári sziréna s az emberek asszonyaik segítségére futottak. A sor elején Heinisch Gyula, Bátor Pál, Semenák János, Gont Sztano haladt. A férfiakkal szemben már nem a puskatust használta a csendörség, de a hazáit hozó golyót. A gyilkos sortűz sokakat lekaszált: négy fiatal elvtárs halálát okozta, tizennyolcat súlyosan megsebesíteti. Tragikus, de győzelmes nap volt ez a február huszonegyediké. Egyesítette a munkások harcát az urak ellen. A temetésen már tízezrek állták körül a koporsókat, tízezrek búcsúztak a harcban elesett elvtársakták A lexikon bejegyzése a század elején ezt állapítja meg e szepességi községről: „Krompachy vidékén jelentékeny bányászat folyik, a kohómű a zsakaroci határhoz közel eső bányákban termelt vaspátérceket dolgozza fel. Az ércek pörkölésére hét pörkölő kemence és a nyersvas olvasztására két nagyolvasztó szolgál. A munkások száma háromszáz. Krompachy környékét szegény nép lakja." A nyomortól vajon hosszú-e a boldogsághoz vezető út? A sortűz óta negyven esztendő telt el, s a proletár szabadság napjának eljöttétől több mint tizenöt esztendő. A nyomortanyák helyén nap aranyozta munkáslakások épültejc. Az üzemben ma háromezer munkás dolgozik, s gyermekeik az újonnan épült iskolák padjaiban művelődnek, hogy felnőve majd még szebbé tegyék a krompachyi dolgozók életét. Asszonyok, férfiak együtt építik az új várost, együtt menetelnek az ötágú csillag alatt, amely immár negyven esztendeje szolgál világitó fáklyául Krompachyban és szerte az országban, vezetve, irányítva a kommunizmus felé menetelő szocialista haza népeit. N. J. A szovjet-amerikai viszony várható alakulása érthetően a leginkább foglalkoztatja a közvélemény érdeklődését. Ezen nincs mit csodálni, hisz a szocialista, illetőleg kapitalista világrendszer két legerősebb hatalmának egymás közti viszonyától függ nagy mértékben a világpolitikai helyzet alakulása. Amikor a szovjet kormány az elmúlt napokban közzétette, hogy szabadon bocsátja az RB-47-es jelzésű amerikai kémrepülö pilótáit, egy angol liberális lap azt írta, hogy ez a legjobb hir a világ számára. A Szovjetunió ismét megmutatta, mennyire következetesen kívánja kiépíteni az Egyesült Államokkal a jogi kapcsolatokat. Miközben a világközvélemény feszült figyelemmel kíséri a diplomáciai eseményeket, a Szovjetunió és az Egyesült Államok kapcsolataiban várható javulást, nyugtalankodnak azok, akik az amerikai hadi ipari részvényekkel spekulálnak. A New York-i tőzsdén, a hideg háború kilátásainak romlásával kapcsolatban csökkent a repülőgép- és rakétagyártó társaságok részvényeinek árfolyamai Hogy a tőzsde milyen érzékenyen reagál minden eseményre, azt abból látjuk a legjobban, hogy ezt a csökkenést közvetlenül az RB-41-es repülőgép két pilótájának szabadonbocsátása váltotta ki. Az Egyesült Államokban a legreckciósabb körök egyébként élesen támadják Kennedyt, ezért, mert a szovjet-amerikai viszony javulását helyezte kilátásba. Ebből is látni, milyen erősen dolgoznak egyes körök a szovjet-amerikai viszony normalizásása ellen. Változatlan ellenben az a fontos tény, hogy az amerikai közvélemény túlnyomó többsége örömmel és megkönnyebbüléssel fogadta annak kilátásait, hogy a két nagyhatalom viszonyában javulás következhet be. Erre mutat például a Gallup közvélemény kutató intézet most közzétett jelentése, mely szerint a közvélemény nagy része helyeselné Kennedy és Hruscsov közeli találkozását. A Szovjetunió és az Egyesült Államok békés gazdasági versenyében egyébként az Egyesült Államok helyzete nem mondható rózsásnak. Kennedy elnök kongresszusi üzenetében szó szerint a következő vallomást tette: „A nagy gazdasági válság óta még sohasem volt annyi csőd az üzleti életben. 1951. óta a farmerek jövedelme 25 százalékkal esett vissza. Ha nem számítjuk 1958. egy rövid időszakát, akkor a munkanélküli segélyben részesülő munkanélküliek száma országunk történelmében most a legmagasabb. A kb. öt és fél millió amerikai munkanélküli közül több mint egymillió már négy hónapnál hosszab idő óta keres munkát. Az Egyesült Államok az utolsók között foglal helyet a gazdasági élet fejlődésének ütemét tekintve. A szakértők pedig aggasztó egyöntetűséggel a gazdasági élet további lanyhulását és a munkanélküliség csupán jelentéktelen csökkenését jövendölik 1961-re és 1962-re." A történelem nem egy esetet jegyzett már fel, hogy egy-egy hajó legénysége fellázadt annak az országnak a rendje ellen, melynek lobogója alatt a vizeket szelte. Például a cári Oroszországban komoly forradalmi esemény volt a Potyemkin cirkáló legénységének felkelése. Számos matrózlázadás azonban feledésbe ment. Valószínű, hogy az elmúlt napok egyik legérdekesebb tengerészlázadása ismét bekerül a történelembe. Egy portugál tengerjáró, a Santa Maria esetéről van szó. Magáról a felkelésről csupán annyit, hogy a 21 000 tonnás óceánjáró hajót Galvao kapitány antifasiszta csoportja vette a kezébe, bebörtönözte a hajó eddigi parancsnokát és
