Dolgozó Nő, 1961 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1961-02-22 / 4. szám
Nem mindennapi beszélgetésre gyűltek össze január végén Uhrovce község lakói. Elvtársiasan elosztották a feladatokat, amelyek a község pártszervezete megalakulása 40. évfordulójának megünneplésével kapcsolatban várnak reájuk, s nem hagyták említés nélkül azokat a munkasikereket sem, amelyeket hazánk, s maga Uhrovce község az utóbbi években elért. A jobb életért való törekvés, a további gazdasági felvirágoztatás — elsősorban a helyi EFSZ megszilárdítása útján — kifejezésre jut a HNB mellett működő nőbizottság vállalásában Is, melyet rendkívüli ülések alkalmából tettek: A CSKP megalakulása 40. évfordulójának tiszteletére a rétek és legelők rendbehozásánál 50 órát, az új iskola előtti tér munkálatainál 50 órát, a ,,Z“-akció keretén belül építendő kultúrház munkálatainál további 400 órát dolgoznak le. Uhrovce lakosai azonban nemcsak ezekről az örömteli tényekről beszéltek. Nagy érdeklődést tanúsítottak a 40 európai ország női küldötteinek prágai találkozója iránt, hisz figyelmüket nem kerülte el az a sajnálatos valóság, hogy Nyugat-Németországban még vannak erők, amelyek ismét mát nemzetek szabadságát veszélyeztetik. Hogy az a fasizmus, amelyet egyszer már saját bőrükön éreztek, sajnos, még erőteljes. Melóvá elvtársnő, az iskola igazgatónője fejezte ezt ki találóan: „Jól emlékszem még 1944. november 4-e reggelére. Szörnyűséges volt. 24 000 német fasiszta lepte el kis községünket, hogy az embereket kihajtsák néhány tisztjét. Az ügy magában véve nem lett volna olyan rendkívüli, ha nem a több mint három évtizede zsarnokoskodó Salazar fasiszta kormánya ellen irányult volna a felkelés. A fasiszta diktátor ez idő alatt az ellenzék legkisebb megmozdulását Is még mindig vérbe fojtotta. Portugáliában a legreakciósabb rendszerek egyikét teremtette meg, Európában szinte a középkort konzerválta. A hivatalos adatok szerint az ország kilencmillió lakosának 80 százaléka kunyhókban él, egy lakószobára átlagosan tizennégy személy jut. A népesség 44 százaléka analfabéta és évenként mintegy harmincezren választják a kivándorlást a nyomorúságos életkörülmények elkerülésére. A parasztság 70 százalékának egyáltalában nincs földje. A mezőgazdasági termelési viszonyok jobbára kétféle tulajdon kategóriát ismernek: a faekével megmunkált törpebirtokokat, és az átlag 20 000 hektár nagyságú egyházi és nemesi földeket. A Santa N.’aria hajó, mely egyébként nevét a nyílt tengeren Santa Libertad-ra (Szent Szabadság) változtatta, Brazíliában kötött ki, hogy a fasisztaellenes felkelők innen folytassák munkájukat a zsarnoki rendszer ellen. Sajnos, a kongói helyzet még mindig nem oldódott meg, sőt, még tovább bonyolódott. A törvényes miniszterelnököt fogva tartó Csőmbe katangai szeparatista idegenlégiót szervezett, melyben belga tisztek vezetésével francia, olasz és nyugatnémet börtöntöltelékek kaptak helyet. A belga tisztek közül többen egykor a Waffen SS tagjai voltak, vagy más kollaboráns szervezetben működtek. Az idegenlégió megszervezése azt bizonyítja, hogy a bennszülöttekből toborzott zsoldosok megbízhatatlanokká váltak a gyarmati hatalom számára, másodszor, hogy az ENSZ-haderőkkel végrehajtandó új gyarmatosítás is kudarcot vallott, harmadszar pedig azt, hogy maguk a gyarmatosító hatalmak közti marakodást sem sikerült elsimítani. Az idegenlégió és az idegenlégiós szellem felett azonban már eljárt az idő. A jövő nem a csalód, haza, hit és eszmény nélküli gyilkoló gépekké züllesztett zsoldosoké. A kongói nép egyszer leszámol az idegenlégiósokkal és szervezőikkel is. S. Gy. uanonaikból■ Mezítláb, akár félig öltözötten terelték őket gyalog Bánovcere, köztük kíméletlenül a gyermekeket és nőket is............Viharos, nehéz esztendők után végre megértük a várva várt napot, a felszabadítást. Ránk várt a feladat, hogy eltüntessük a fasizmus pusztításának nyomait. A kiégett házak vádoltak, a holtak intettek bennünket: „Ne feledjetek, legyetek éberek!" Lakosságunk, gyászolva elvesztett kedveseit, hozzálátott községünk újjáépítéséhez- önsegéllyel rendbehozta a tönkretett gazdaságot. Felépítette és kibővítette a Béke-üzemet. A gróf földjét azok között osztottuk szét, akik dolgoztak rajta. A munkából a nők is kivették részüket. Mindenütt, ahol arra szükség volt, ott volt segítő kezük, részeseivé váltak az új élet építésének, gyógyították a háború okozta sebeket. Ma már magunk mögött hagytuk a háború, félelem és nyomorúság éveit. Uhrovce szebb, mint valaha. EFSZ-ünk, új, modern iskolánk, a szép családi házak sora, a HNB által irányított termelés, csipkeverő, oz új kultúrház terve mindaz legjobb bizonyitéka annak, mire képes a nép, ha a sajátján, magának dolgozik. Talán úgy tűnik, felesleges is már emlegetni a régi dolgokat, a felkelést, a háborút. Amíg azonban a revansizmus, a fasizmus megnyilvánul, amíg olyan emberek élnek, akiknek igyekezete a világbéke és biztonság megdöntésére irányul, igenis, emlékeznünk kell községünk eseményeire is, áldozataira. Hogy ne feledjünk! Hosszú csend honolt a teremben Melóvá elvtársnő szavai nyomán. Fojtott csend, melyben életre kelnek az emlékek. Nem, igazán senki sem emlékezik szívesen vissza az 1944-es sorsdöntő, borzalmas napokra, de a szó mégis kikívánkozik. Az ezüstszálakkal átszőtt hajú Chút'ková elvtársnő jelentkezik. Azokról az időkről beszél, amikor a hős község lakosai minden veszély ellenére sem riadtak vissza attól, hogy a nép érdekeiért síkraszálljanak. Helyzetünk annál nehezebb volt, hogy Tiso ebben a járásban paposkodott. Elenka leányom, aki akkor 18 éves volt, ezt mondogatta: Áldozatok nélkül nem születik meg szabadságunk, édesanyám!" Az elsők között volt, akik az igazság harcosainak sorába álltak. Aztán teljesen összelőve láttam őt viszont. Fél évig azt sem tudtam, él-e, hal-e. A legszörnyűbb számomra mégis az volt, amikor Margitkát és Katkát, két kisleányomat 1945-ben a tömegsírban láttam viszont. Pedig ők igazán senkit sem bántottak, gyermekek voltak még... Svorcová elvtársnő (Omastinából):... emlékezni is rossz arra a napra, amikor a férjemet és fiamat a tömegsírban találtam meg. Nem voltak ők az egyedüliek, akik községünk lakosai közül elpusztultak. A németek 43 férfit hurcoltak el, tizenketten sosem tértek vissza. Akik pedig a koncentrációs tábort megjárták, sosem lesznek már egészségesek... Lahky elvtárs: — Huszonegy éves voltam, amikor a fasiszták elhurcoltak. Megjártam о brugi, ulmi, manheimi koncentrációs táborokat. Falunkból 18-on voltunk ott, négyet szemünk láttára akasztottak fel... Sosem szabad elfelednünk, hogy a fasizmus arca elrémítő... £erftuSková elvtársnő:... fiam valahol Ciimany környékén pusztult el. Máig sem tudom, melyik tömegsírban találnák rá csontjaira... §imková elvtársnő:... sosem feledhetem el Hrebílek elvtársat. Láttam, hogyan vonszolták öt a fasiszták. Összeverve, véresen. Aztán megölték ... Uhrovce község lakosai tehát nem felejtettek. Az 1944—1945-ös évek örökre emlékezetükben maradnak. Megerősödött bennük az az elhatározás, hogy megvédik mindazt, amit a pusztulás helyén saját kezükkel építettek. Ezt az elhatározást fejezte ki az a határozat is, melyet ezen a gyűlésen elfogadtak. Azon a gyűlésen, amelyet a nők nemzetközi, a revansizmus és fasizmus elleni harc jegyében történő találkozására való előkészület keretében hívtak össze s melyen résztvett és felszólalt Funk elvtársnő, a Csehszlovákiai Nők Szlovákiai Bizottságának küldötte is. Foto: LISICKf
