Dolgozó Nő, 1961 (10. évfolyam, 1-26. szám)

1961-02-08 / 3. szám

V СО СУ :

Bihari Klára

Kiss Bori tizenhat éves múlt éppen, amikor falujából feljött Pestre. Ő volt a legkisebb,. a hetedik odahaza. A két év alatt, ami az iskola befejezésétől tizenhat éves koráig eltelt, kijárt apjával, anyjával, testvéreivel a határba, a hajdani grófi birtokból kihasított földjükre. Cipőt, ruhát minden évben újat kapott, és félrehúzott szájjal, vállát fel-felhúzva hallgatta az anyját, ha visszaemlékezett hajdani lánykoróra, és panaszos hangján arról beszélt, hogy ő mindig mezítláb járt, télen meg papucsban vagy a bátyja levetett rossz cipőjében, és ha fázott, kendőt kötött magára, kabátról még csak nem is álmodhatott. Bori tompa közönnyel vagy fölényesen, hitetlenkedve hallgatta, mint a kisgyerek, ha úgy sejti, hogy be akarják csapni. Egyszerűen nem fogta fel, mi az a nincs, és szeme nem látott bele abba a sötét mélységbe, amiből anyja, apja ki kapaszkodott. A család fokozatos, de lassú anyagi gyarapodása türelmetlenséget ébresztett benne. Maga sem tudta, mire vágyott, de szeretett volna elmerülni valami édes, jóleső melegségben, valami megnevezhetetlen, könnyű, habos és illatos puhaságban, aminek számára nem volt neve.

Az otthon eltöltött második év végén szülei úgy határoztak, hogy elküldik Pestre, mert sokan vannak a földhöz. Tanuljon szakmát, keressen pénzt, és gyűjtsön kelengyét magának. A legidősebb lány, aki egy fővárosi munkáshoz ment férjhez, s egy nagyüzemben dolgozott, elvállalta, hogy magához veszi.

Bori boldogan készült az útra. Szépen kimosta, kivasalta kis kartonruhóit, szalagjait, amivel vállig érő, szőke haját hátul összefogta, megfestette kifakult kötött kabátját és zsineggel átkötött csomagjaival izgatottan és egész testében égő kíváncsisággal megérkezett Budapestre. Néhány nap múlva egy textilgyárba került és három hét elteltével már önálló orsózónő lett belőle. Amíg a hosszú gépsor előtt járt le-fel, és fürge ujjakkal kötözte a szálakat, lázas öröm fűtötte s ugyanakkor valami lenéző megvetés is: lám, ezek a pestiek milyen könnyen keresik a pénzt! Mennyivel nehezebb a marokszedésnél, krumplikapálásnál hajladozni, mint sétálni a gép előtt. Friss fiatalsága fel sem vette a harmincfokos, párával telített hőséget, a láthatatlan, szüntelenül szállongó, tüdőre tapadó kis bolyhoknak csak enyhe, játékos csiklandozását érezte arcán, orrán, homlokán. Kék szeme mohón figyelt mindenfelé. Sokan feszülő szoknyában dolgoztak itt, kar alatt, nyaknál kivágott blúzban s olyan cipőben, amilyen az ő lábán még vasárnap sem volt soha. Hajuk fényes csigákban bújt elő a kendő alól és verejtéktől selymesen, halvány gyöngyszínben fénylő arcukból pirosán virított ki a rúzzsal szeszélyesen körülrajzolt száj. Bori, mint a legtöbb nő a műhelyben, vásott kartonruhában dolgozott, de ho azokra a lányokra nézett, akik itt is kiváltak a többiek közül, restellni kezdte a maga nyűtt kis rongyát, szétlapült cipőjét, parasztosan hátrakefélt haját. Az öltözőben sóváran, kínzó vággyal nézett ,szét, tágra nyílt szemmel meredt a szép ruhákra, selyemhárisnyákra, kecses kis cipőkre, amelyek hullámzóvá varázsolták a járást, ütemesen ringatták a lányok csípőjét és mozgásuk mintha valamennyi fiú figyelmét felébresztette volna.

A hozzá hasonló fiatal lányok csodálatos átalakuláson mentek keresztül itt, a vidám és izgatott nyüzsgéssel teli helyiségben. A verejtéket lemosta a víz, és üdén, ápolton, divatos vagy éppen kihívó külsővel léptek ki a gyárkapun. Bori az ilyeneket csodálta legjobban. Sóvárgása, amely eddig tudatlanul s tájékozatlanul, kielégítetlenül szenvedett, most anyagot kapott, képzelete mór nem küszködött, ha képekkel próbálta csillapítani ezt a kínzó szomjúságot. Az idős mesterek, tapasztalt asszonyok tanácsokkal látták el, a gyár maga is sokféle szórakozást kínált.

Bartalis János műhelyfőnök, aki megszokta, hogy mindenkiért, akit rábíztak, ő' a felelős, s akit apai aggodalom és kiapadhatatlan együttérzés fűzött a műhelybeliekhez, hosszú évek óta gyakorolt szokása szerint Borival is elbeszélgetett. Kikérdezte családja körülményei felől, megtudakolta, hol, kinél lakik, mennyit fizet a szobáért, és körülményesen elmagyarázta, mire kell egy faluról felkerült, tapasztalatlan süldőlánynak a nagyvárosban vigyáznia.

De Bori zúgó, szédülő feje nem őrizte meg az intelem szavait, semmi más nem foglalkoztatta, mint az a sóvár, gyötrelmes, kínzóan erős szomjúság, amely mintha századok mélységéből, nemzedékek leikéből tört volna elő, hogy benne összpontosuljon s égjen, mint a tűz. Szégyellni kezdte külsejét, lehajtott fejjel kapkodta magára mosakodás után vastag vászoningét,• falusias ízléssel megvarrt ruháját, megalázottan baktatott az udvaron az összefogózkodó, magassarkú cipőkben imbolygó lányok között, akiket a szüntelen vetélykedés arra hajtott, hogy legszebb holmijukban jöjjenek munkába.

Bori valósággal megmárpsodott, amikor első fizetését kézhez kapta. Alig lépett ki a gyárkapun, tüstént elszaladt a fodrászhoz. Hetekig nem tudott betelni annak az aranyosan csillogó, tömött és mégis szálanként külön göndörödő hajsátornak a látványával, amelyet a fodrász varázsolt szalaggal összefogott, vékony kis varkocsa helyébe. Ha elment egy tükör előtt, megtorpant, akár a megigézett, fejét jobbra-balra forgatta és mosolygott, ragyogva a boldogságtól, s mégis mesterkélten, mintha utánozna valakit. Rúzst is vásárolt meg fekete ceruzát és kék szeme nemsokára sötét szemöldökök félholdja alól csillogott elő, különös módon megvilágosodva, rejtélyesen. Új ruhát is akart, de csak tanácstalanul őrizgette a pénzét s nem tudta, hogyan jusson hozzá. Arra nem is gondolt, hogy üzletben vásárolja meg, mert ő éppen azokat a kék, sárga, pi14

rospettyes, tarka, tapadás vagy bőven hullámzó csodákat akarta, amelyeket a körülötte dolgozó lányok öltöttek magukra, ha lemosakodtak a zuhany alatt.

Valamelyik délután az öltözőben meghallotta, amikor egy szép, fekete lány odaszólt a barátnőjének.

— Szívesen eladnám a rózsaszínű ruhámat, meguntam, már sokszor volt rajtam.

Bori odasettenkedett a beszélőkhöz és pirosra gyúlt arccal, zihálva mondta, mintha messziről futott volna, hogy a kellő pillanatban ideérjen:

— Én megnézném, ha holnap behozná.

Másnap már az új ruhában ment haza.

A vékony anyag megfeszült a csípőjén s minden lépésnél érezte a táncos ütemet, amelyre a szűk szoknya késztette. Sűrű, kibontott haja kellemesen és izgatón érintette meg fedetlenül maradt vállát, s ez a jóleső érzés arra késztette, hogy győzelmes mosollyal nézzen mindenre, mindenkire, sötét szemöldökei alól. Örömét az is fokozta, hogy a fekete lány nemcsak szép ruháját, hanem piros pulóverét is eladta neki. Ezek a csinos, de már használt holmik többet jelentettek számára, mint az újak a fénylő kirakatüvegek mögött. Ezekben bűvös erőt érzett, mert hozzájuk tapadt sóvórgó vágya, s nemcsak hasonlítottak azokhoz a ruhadarabokhoz, amelyekben az irigyelt lányok oly meghökkentően úriasnak és kívánatosnak látszottak, hanem éppen azok, ugyanazok voltak. A pénzéből így Csak annyi maradt, hogy nővérének a szoba bérét és a gyárban az ebédjegyet kifizesse. De nem bánta, lázas igyekezettel dolgozott, hogy a következő hónapban többet keressen.

Néhány nap múlva Ráczné, egy sovány, mindig izgatott asszony, akinek csontos, pirosfoltos arcáról hangosan hirdette magát a boldogtalanság, odament hozzá:

— A múlt héten vettem egy pár magassarkú cipőt, de nem tudom hordani. Ha megvennéd, olcsón odaadnám, elsején majd kifizeted.

Bori munkaidő alatt suttyomban felpróbálta a keskeny lábbelit, s bár oldalt nyomta a kisujját, mégis megvette, mert mohó vágy kínozta, hogy munka után már új cipőt húzhasson fel az új ruhához. Diadalmasan ringó járással ment haza, rúzsos ajkán szüntelen mosoly fénylett, akaratereje legyőzte a sajgó fájdalmat, s elragadtatással élvezte, felemelt kifeszült lábfejének aprózott, kényes lépteit.

Ezután áramlani kezdett hozzá a sok drága holmi. Pókháló harisnya, selyemblúz, szövetkosztűm, esőkabát. Valakitől még egy bársonynadrágot is vett, egy asszony pedig, aki kioktatta arra, hogy a szép ruhák alatt szép fehérneműt keil viselnie, habkönnyű nadrágocskákat, kombinéket és hálóingeket adott el neki. Amikor otthon először vette fel az áttetsző hálóinget, amelyben meztelenebbnek tetszett, mint az üzemi mosdó zuhanya alatt, szinte elakadt a lélegzete.