Dolgozó Nő, 1961 (10. évfolyam, 1-26. szám)

1961-01-25 / 2. szám

RÉNYI MAGDA:

lapsj fúruljárt

Valahol, nem is nagyon messze, csak a dús lombú kiserdő szélén, volt egyszer egy ágbogas bükkfa. A bükkfa tövében, tágas lakáskában tapsifüles nyuszi lakott, aki mindennap elfutott az erdő mélye felé. Száraz füvecskét, porhanyós fakérget, eleséget keresni. Egy téli napon azonban, amikor éppen útnaK indult, vonítás ütötte meg a fülét. Nyaka közé kapta hát a bice-boca lábát és olyan gyorsan futott a hangok felé, hogy csak úgy porzott utána a hó. Oda is ért menten az erdei csermely partjára, ahol egy fűzbokor alatt két lompos farkú vörös róka éppen javában locsogott-fecsegett:

— Hallotta-e, néném, hogy Fagyapó már útban van ide mifelénk? — nyihogta az egyik.- Hallottam bizony, hogyne hallottam volna, édes egy hugám. Ma éjjel úgy befagyasztja ezt a csermelyt itt, la, hogy 7 singnyi vastag lesz rajta a jég. Nem is olvad el többé soha. Még nyáron sem. Ki nem merít belőle egy cseppedet csepp vizet senki, amíg csak világ lesz a világ és tyúkocskák fognak kapirgálni az udvarokon. Pípet is kapunk a szomjúságtól mindanynyian — sápítozta a másik. Tapsi meglapult egy hóbucka mögött s a rossz hír hallatára ugyancsak szaladgálni kezdett benne az ijedelem. 'Szinte földbe gyökerezett a lába s ott ücsörgött még akkor is, amikor a rókák már eliramodtak. Ekkor azonban újra zajt hallott: a fűzbokorra három cserregő, tereferélő, pletykás szarka röppent. — Tudjátok-e

komámasszonyok, hogy holnap reggelre úgy megpirosodik a nap, mint a csipkebogyó ősszel? — kérdezte berzenkedve az egyik.

— Hogy tudom-e? Persze, hogy tudom. És tudok még mást is, Azt, hogy a piros napgolyóbis holnap esteiig az utolsó cseppig elolvasztja a havat, kiszárítja a felhőt, földet, patakot. Egy makula viz nem sok, de annyi sem lesz sehol a kerek világon. Holló néném mesélte tegnapelőtt — cserregte a másik.

— Igaz, én is hallottam. Nekem a mindentudó bagoly újságolta, aki ott lakik a mi utcánkban a harmadik fán - rikoltotta nagy csőrcsattogtatva a harmadik is, s amikor befejezte a mondókáját, társaival együtt elrepült.

A tapsifüles pislogva bámult a szarkák után s aztán uccu neki, vesd el magad, hazaszaladt. A konyhájából kihozott 2 száraz tökhéjból eszkábált vödröt és — mint akinek a háza ég - futott, rohant a vödrökkel a csermelyhez. Színig töltötte vízzel mindkettőt és hétrétgörnyedve visszacipelte a szállására. Aztán előkerített volamelyik kuckóból egy csomó száraz kukoricaszárat és amilyen gyorsan csak bírta szusszal, seperni, dömöckölni kezdte a havat befelé a lakása ajtaján. A fáradságtól nekivizesedett az üstöké, lekonyult a füle, bajsza, de meg nem állt volna három zsák káposztáért sem. Csak akkor fújta ki magát, amikor már úgy tele volt hóval a konyha, szoba, kamra, hogy ő maga is csak alig- alig fért be az ajtón.

— Rajtam ugyan nem fog ki sem Fagyapó, sem a tüzes napgolyóbis. Lesz itt csermelyvíz, meg hóié elég — makogta holtfpradtan a konyhája szögletében kucurogva. Fagyapó pedig — hogy történt, hogy nem - be sem kukkantott a kiserdőbe. Ezúttal a legkisebb leányát küldte maga helyett s annak a keze nyomán csak imitt-amott úszkált a csermely vizén egy-egy jégdarabka. És a napgolyónak sem jutott eszébe megpirosodni. Rendes téli, sápadt képével kelt fel másnap és nem szárított ki sem eget, sem földet, sem csermelyt. Az őzikék, cinkék meg mókusok mindennap odajártak a patakpartra és nagyokat kortyolva oltották szomjukat. A tapsifüles azonban nem ihatott a friss vízből. A temérdek összegyűjtögetett hó olvadni kezdett a konyhájában — szobájában s ő csülökig-derékig vízben őrizgette a folydogáló hólevet. Visszatartani azonban nem tudta. A vízzé vált hó belecsorongált az ajtaja előtt tátongó gödörbe és tavacskaként ott hullámzik most is. S mert a nyúlok mindmáig sem tudnak úszni, ki nem mozdulhat egy tapodtat sem. Átázott bundával, szomorúan cuppog a locs-pocsban. Ha megszomjazfk, fintorogva lefetyeli a tökhéjvödrökből a langyos, rossz ízű, állott vizet és olyanokat prüszköl hozzá, hogy elhallatszik héthatárba is. Tapsifüies mint mindenki, aki pletykára hallgat — póruljárt!

Két lány problémája

Tisztelt Szerkesztőség!

Dolgozó Nő legutóbbi számában olvastam a fiatalokhoz intézett felhívásukat, melyben kérnek bennünket, hogy szóljunk hozzá az ankétban felvetett problémához.

Sok falusi fiatalnak helytelen elképzelései vannak a városi fiatalok életéről, ezért elhatároztam, hogy beszámolok az én életemről — ugyanis én városban élek. Az egyik általános műveltséget nyújtó bratislavai iskola XI. osztályába járok. Már négy éve tagja vagyok a CSISZ-nek. Szorgalmasan dolgozom a CSISZ-osztálytanácsában és iskolai szervezetében. Eléggé fontos funkciót töltök be. A politikai nevelés felelőse vagyok. Ezenkívül, ha kötelességeimet elvégeztem, olvasok, moziba, színházba járok. Nagyon bánt, ha hallom, hogy a falusi fiatalok azt hiszik, hogy nekik több a gondjuk, munkájuk, mint a városiaknak és nem szórakozhatnak annyit mint mi.

Szerintem ez nem így van.

A falusi fiataloknak ugyanannyi örömük,

gondjuk van, mint nekünk, városiaknak. Hiszen a falvakon is vannak CSISZ-szervezetek, hol aktív munkát lehet kifejteni, vannak testnevelési egyesületek és egyéb tömegszervezetek. A mi szocialista hazánkban egyre kisebb a falu és a város közötti különbség. A falvakon modern lakásokat, kultúrotthonokat építenek, sportpályákat létesítenek stb. Ha nem is egyenlő mértékben fejlődnek, de idővel minden falu modernné, a városhoz hasonlóvá válik.

Ez sok tekintetben tőletek, falusi fiataloktól függ. Lehetőségetek van rá, hogy megszervezzétek falvaitokban a sportéletet, hiszen szebb, jobb környezet áll rendelkezésetekre, mint nekünk. A falu semmivel sem marad le a város mögött, ha fiataljai tehetségük, képességeik latbavetésével megteremtik a szórakozás, a kulturális élet kibontakoztatásának lehetőségeit.

Ezzel be is fejezem, s további munkátokhoz sok sikert kívánok:

Kedves Margit és Ica!

Klein Éva

Örülök, hogy a Dolgozó Nő hasábjain elmondho' tóm véleményemet a vonaton folytatott beszélgetésekkel kapcsolatban.

Én is falusi lány vagyok. Higgyétek el, hogy jogosan mondom, amit mondok. A szövetkezetben dolgozom. Fejőnö vagyok, de nem reszketős, bütykös, a fejéstől eres kezű. Géppel, fehér köpenyben fejek. Ha munkaidő után kilépek az istállóból, vagyok olyan elegáns, mint a városi lányok. De nem

18

is erről akarok írni, hiszen munkahelyetekre, munkátokra nektek sincs semmi panaszotok.

Azt akarom elmondani, annak ellenére, hogy én is hasonló körülmények között, falun élek, mint ti, mégsem unatkozom. El sem kívánkozom innen, pedig az én falum igazán messze van Bratislavától is, meg Komárom sincs a szomszédban, hogy átugorhassak néha-néha színházba. A MATESZ évente csak kétszer-háromszor látogat el a mi vidékünkre, Bodrogközbe. Kassa is elég messze esik tőlünk. Hogy mit csinálunk, mivel szórakozunk?

Van rádiór.k, televíziós készülékünk, mint nektek. Szívesen nézzük a jó filmeket és egyáltalán nem bánt minket, hogy két héttel később látjuk egyiketmásikat, mint a prágaiak, vagy a bratislavaiak, hiszen nem is ez a lényeges. Néha kirándulunk Kassára, színházba megyünk. De — mondhatjátok, mindezt megtesszük mi is, mégis unatkozunk. — Hát figyeljetek ide: Tagja vagyok a CSISZ-nek, mely többek között komposztot készít és brigádokat szervez. Azért mondom, hogy többek között, mert nemcsak ezt csináljuk. Most tanuljuk a Sógorság-komaság című vígjátékot, amellyel az alkotó versenyen akarunk részt venni. A csehszlovák-szovjet barátság hónapjában minden héten rendeztünk egy-egy kultúrestét a CSEMADOK-kal és a nőbizottsággal karöltve. Már október végétől járunk a „Tanulunk a pártról" körbe.

Nőbizottságunk olvasókörébe is járok. Most olvassuk közösen Galina Nyikolajevna „Útközben" című regényét, melyben a ma asszonyának problémáival foglalkozik. Ha befejeztük, vitát rendezünk róla. Már előre várom, mert és is hozzá akarok szólni.

Kedves ismeretlen Margit és Ica! Bocsássátok meg, hogy eddig ahelyett, hogy véleményt mondtam volna nézetetekről, saját életemről, szórakozásomról írtam. — Vagy talán ebben már benne van a véleményem, tanácsom is? Hiszen ha figyelmesen olvastátok, amit írtam, rájöhettetek, hogy aki mindezt szorgalmasan, örömmel csinálja, az nemcsak nem unatkozik, de tanul és szórakozik is.

Szabó Júlia, CSISZ-tag