Dolgozó Nő, 1961 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1961-07-12 / 14. szám
EZ A »BETEGSÉG« NEM »MAGÁNÜGY«! Mátráméról mindenki csak a legnagyobb elismeréssel beszél. Olvasott, művelt asszony, akinek a figyelmét semmi sem kerüli el, legyen az politika, kultúra, vagy technika. Amilyen sokoldalú az érdeklődése - és ennek következteben a könyvszekrénye is -, annyira egyhangú házi gyógyszerladikója: az ugyanis kizárólag fájdalomcsillapítókat tartalmaz NEM VAGYOK HAJLANDÓ TŰRNI 30 000 FAJTA BETEGSÉG ,,Nem azért élünk a mában, hogy a fájdalom ellen ne védekezhessünk" — és a legkisebb fejfájásnál már nyúl is a gyógyszerládikó után, amelyben mindig akad különféle pirula, por, vagy csöpp, amely bántalmait ideig-óráig csillapítja is. A fájdalmat nem is tanácsos elfojtani. A fájdalom ugyanis bizonyos tekintetben riadójel, mely a szervezetben fellépő rendellenességekre figyelmeztet — s arra, hogy okvetlenül orvoshoz, nem pedig fájdalomcsillapítóhoz kell fordulnunk. Ennyit tartanak nyilván az orvosi tankönyvek. Maguknak az orvosoknak is sok esetben nehéz fejtörést jelent megállapítani a helyes diagnózist, hiszen vannak különféle betegségek, melyeknek a tünetei látszólag azonosak. Teljesen lehetetlen tehát, hogy egy laikus saját maga írhassa elő magának azokat a szereket, amelyek őt meggyógyíthatnák. A SZÉGYENÉRZÉS CSAK KIFOGAS A nők általában sokkal könnyebben nyúlnak fájdalomcsillapító után és szoknak rá a gyógyszerek használatára, mint a férfiak. Szégyenük magukat orvosi vizsgálatnak alávetni — inkább fájdalomcsillapítóval szeretnék magukat meggyógyítani. A nőgyógyászok szerint ez csak kifogás. Nem szeméremről van itt szó, hanem ismét csak félelemről. Talán túl sokat hallunk mostanában a nők rákos megbetegedéseiről, s nem mindig a leghelyesebb fogalmazásban. Talán maguk a nők értelmeznek helytelenül egy-egy cikket, illetve •ádióelőadást, de tény az, hogy a legcsekélyebb rendellenesség, a legkisebb fájdalom is már a legsötétebb jövő képét vetíti eléjük. És itt ismét csak egy tanácsot lehet adni: el kell feledkezni mindenféle „szégyenérzésről'' és el kell menni a legközelebbi nőgyógyászhoz. Ott „terem" ugyanis rendszerint a leghatásosabb fájdalomcsillapító szer: nem minden női szervben előforduló rendellenesség utal rákos megbetegedésre! Igaz, a régi közmondás itt is helyénvaló: „Jobb félni, mint megijedni!" A JÓSZOMSZÉDI TANÁCS Biztosan halálosan megsértenénk azt a beteget, aki saját maga Íratja elő orvosával gyógyszereit, ha babonásnak és elmaradottnak mondanánk, mivel a tudomány helyett inkább „jószomszédi" tanácsokra hajlik. Feltétlenül hevesen tiltakozna állításunk ellen, miközben felsorolná a gyógyszeripar mindama legutóbbi készítményeit, amelyek rendelkezésére állnak. Persze, ezeket a gyógyszereket igazán csak orvos írhatja elő. A kérdés csupán az, hogy kinek?! Vajon neki, vagy eredetileg valaki másnak, aki aztán a „bevált" gyógyszer hírét a nagyharangra bízta! Tény az, hogy itt egy új — az orvosi könyvekben eddig legalább is nem említett — betegséggel, a gyógyszergyűjtési és szedési kórral állunk szemben. Ezek a „gyűjtők" csupán a legdrágább és legújabb gyógyszerekre specializálják magukat, hiszen a patikaszámla nem az ő pénztárcájukat terheli. Egy-egy szenvedélyes gyógyszergyűjtő házipatikájának tartalmát néha csupán három számjegyű összeggel lehet kifejezni. Persze, a „leltár" jórésze időről-időre a szemétládában hagyja el a házat, hiszen ma már mindenki tudja, hogy a régi gyógyszer elveszti hatását. Ezért hát — ki vele, majd ismét felír az orvos valami újat! ÍRJA fel doktor űr Nem kell ahhoz orvosnak lenni, amúgy is tudjuk: senkit sem gyógyított meg az olyan orvosság, melyet nem a kellő helyen alkalmaztak. Es senki sem gyógyult még meg csak azért, mert külföldi gyógyszereket szerzett magának. Sőt, igen sok fölösleges kellemetlenségtől óvhatná meg magát a beteg, ha orvosától nem kívánná, hogy a maga szerezte külföldi „csodapreparátumokkal“ gyógyítsa, s megelégedne azzal, amit itthon gyártanak. Úgy látszik, nagyon kevesen tudják még nálunk, hogy a csehszlovák gyógyszerek világviszonylatban is igen előkelő helyet foglalnak el. Drága szenvedély, veszedelmes kórság a gyógyszergyűjtés. Ha elsősorban csupán saját egészségünk sínyli is meg káros hatásait, arra még talán azt mondhatná valaki, hogy az magánügy. De az, hogy a mások mániáját nemzetgazdaságunk és ezzel a mi pénztárcánk is megsínyli, az már bizony közügy. Mindannyiunkra nézve sérelmes közös ügy! <ES> Szokatlan szerep. Josephine Baker, a híres amerikai néger táncosnő új szerepkörben mutatkozott be a párizsi „Téli cirkuszban", ahol mint elefántszelidítőnő lépett a közönség elé. Az előadást néhány híres francia művész rendezte jótékonysági célokra. Hazájuk kiöregedett színészein akartak ugyanis segíteni. E hírt több nyugateurópai polgári lop kultúrrovatának köszönhetjük. Meg vagyunk azonban győződve, hogyha a főszereplőnő vállalkozása nem lett volna olyan „szenzációs", a nyomorgó francia művészek sorsát bizonyosan nem találták volna elég érdekesnek ahhoz, hogy hírt adjanak róla. A „Csoda" véget ért, A franciaországi Digne nevű városka melletti Entrevaux község kocsmárosa nemrégen bevallotta, hogy nyolc éven át az orruknál fogva vezette hívő katolikus vendégeit. Azzal áltatta őket ugyanis, hogy a birtokában levő szent Anna A TÚLSÓ PARTRÓL faszobrocskája vérzett, amikor az egyik ujja letörött... Természetes, hogy a „csoda" folytán a kiváncsi és az alacsony szellemi színvonalon álló vendégek elözönlötték a vállalkozó szellemű kocsmáros vendégfogadóját. Ki tudja, vajon mi vette most rá, hogy bevallja hazugságát? Tatán az utóbbi időben megcsappant forgalma, s új reklámra volt szüksége. Talán azzal számolt, hogy az idei nyári idényben ismét felkeresik egykori vendégei, akiket sikerült bolonddá tennie, s miközben alaposan megmossák a fejét, izgalmukban esetleg egykét pohárka italt le is hajtanak? Hiába, a 12 kapitalista reklám útjai valóben kiszámíthatatlanok I... Üj betegség? „Televíziós könyök" — ez az új betegség neve, melyet így kaliforniai orvos vélt felfedezni páciensei között. Az a véleménye, hogy a könyölc környékén levő idegek nagy megerőltetés tek vannak kitéve, miközben a televíziót figyelő hosszú Ideig támaszkodik könyökével a székkarra... Egy bizonyos, hogy ezzel a zetegséggel nemigen találkozhat a kaliforniai on<os az Amerikai Egyesült Államok köülbelül ötmilliót kitevő munkanélkülijei között, akik az utóbbi időben összetett kezekkel ülnek otthon, vagy gyárkapuk és munkaközvetítő hivatalok között lengenek, akár a hinta ... Érdekes volna megtudni, vajon van-e olyan amerikai orvos, oki ennek a „televíziós könyöknél" jóval komolyabb betegségnek is meg meri állapítani az okait? <«>
