Dolgozó Nő, 1961 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1961-06-28 / 13. szám
Rényi Magda: v rw ✓ .oá r^i Щашй фшшь 18 Bokrok alatt, fák tövében van neki a szálláskája, kerek-forma levele van, el is bújik jól alája. Lehajtja a fejecskéjét, szégyellös ám s nagyon szerény, lila pártát, fehér pártát hord a kicsiny virágfején. Illatos a párta mindig, tavaszidőn szellő fújja s hiába oly szerény virág az illata elárulja. VDÁjoqi) Zöld a szeme, nem lát mégse, kiskertünkben keressed. Ha kifejted, jó lesz bizony főzeléknek, levesnek. Sárgaszemű, mikor öreg, kamrácskánkban keressed, télidőben onnan hozd ki főzeléknek, levesnek. (•ps jog) Nem is állat, nem is ember, szikla mélyén bújik el, ha szólsz hozzá, beszél ő is ha énekelsz, énekel. (■öupgzssiA) Egyhelyben van s mégis mindig igyekszik, siet, szalad, papírhajót hord a hátán, hullámfodros, hosszú szalag. Vizében a fűzfaágak egész nyáron fejet mosnak, éjjelenként ő a tükre fényesszemű csillagoknak. Egyre siet, csobog, csacsog, rákot nevel s apró halat, itatja a szivárványt is ez a keskeny ezüstszalag. (•J/DJDd) Búsulok én nyáron sokat, nagyok az én gondjaim, nincsen soha levélruhám s fodros, puha lombjaim. A többi fán lomb a szoknya, minden levél zöld selyem, de én bodros sose vagyok, nekem tű a levelem. Akkor leszek vidám én csak. mikor télen hull a hó, s díszes szánján útnak indul Fagyországból Télapó. Feldíszít ő csudamódra, ágaimon fény ragyog, szeret engem minden gyerek tudjátok, hogy ki vagyok? (■ojoAuaj) I Hikor Nagyék ablakán beköszöntött az első napsugár, Annát már felöltözve találta. Dús szőke haját lazán egy copfba fonta. Még egyszer megnézte magát a tükörben... A szemöldökétől a halántédott egy keskeny piros csík káig húzói Kisné körmeneK a nyoma. Szinte automatikusan végezte a dolgát. Habár elhatározta magát, most mégis újra meg újra ezernyi kétsége támadt... Hátha Péter másképp gondolkozik. Kellene vele beszélni, csak úgy lehetne dönteni véglegesen . . . Igen, de hol? Hogy kerüljön most az emberek elé. De hát mi rosszat tett ő? — kergetőztek agyában a gondolatok. Miközben megrakta a tüzet s a kávét feltette főzni. Az anyja merően nézte a lányát, de nem szólt, csak tekintetével simogatta, leikével becézte a lányát. — Drága kis bogaram, hogy megtiporták a szívét. Ha tehetné, vagy összezúzná, de ha kell térden állva is megkéri azt a farkas anyát. Nem tudni, hogy Kisné rossz asszony-e, vagy csak buta. Ö is szívesen panaszkodik szent Antalnak, ha dögölnek a tyúkok, vagy ha nem esik az eső. Igaz, ettől ugyan nem szűnik meg sem a dögvéáz, s az eső sem ered meg, csak könnyebben alszik tőle. De azért ő azt, akit a gyermeke szeret, nem bántaná meg még akkor sem, ha szent Antal kívánná. De hát hogyan is kívánhatna tőle ilyet. Az apa, mintha reggelire várna, cigarettafüstbe burkolózva hallgatott, s ő is Annát amikor visszaszólt — ő is ott van, hát igazítsd helyre, amit lehet. Kisné azt hitte eleinte, hogy most már minden rendbe jött. De valahogyan mégis keserű volt számára ez az úgynevezett győzelem, s többször felvetődött benne ez a báli kép. — Hm, hogy meg volt rémülve az a lány. Hát igaz, csúnyának nem csúnya... Hogy nézett rá Péter, mint egy szentképre. . . töprengett. — A lány még most is olyan szép és büszke, hiába hordja az arcán az ő körmeinek nyomait. A szégyen sem ártott neki sokat. Régen egy lány hónapokig ki sem mozdult volna az utcára, ha ilyesmi megesik vele. Ez meg, mintha semmi sem történt volna, úgy jár az utcán. Most szombaton is dalt küldött neki a szövetkezet vezetősége, mert hiába, az igaz, hogy nagyon jó munkás. Milyen érdekesek az emberek. Akik azelőtt igazat adtak neki, most ha szóba áll velük, egyszerre sietős dolguk akad. Szóval: nekik sem tetszik, amit tett. A végén neki kell szégyellnie magát. Itt van az ura. Ez az ember semmibe bele nem szólt. Csak az újság, a könyv meg a cigaretta érdekelte, s tegnap még a főztjét sem ette meg. Csak annyit szólt: — Jóllakattál te már engem. Szóval: csak ő az oka, csak ő... Pedig hát a család hírnevét akarta megvédeni, így tették ezt a régi családanyák is, hogy ne jöjjön a házba méltatlan. De hát Anna csakugyan méltatlan-e? De katolikus . . . Neki van igaza, s akkor miért nem ad neki senki sem igazat HOGY ANNA ÉS PÉTER BOLDOG LEGYEN figyelte. - Megjegyeztek, báránykám?. . . Valamikor így bántak el a szép szegénylányokkal a gazdag anyák. Ezek meg most. De mivel van többjük Kiséknek, mint nekünk? Pedig a legény az nem olyan Most kiváncsi vagyok, mit tesz? Egyszerre csak kopogtatnak. A szövetkezet elnöke nyitott ajtót. — Jó reggelt — köszönt mosolyogva. — Ma sürgősen rostálni kell, Anna menjen a raktárba. Anna csak állva itta meg a kávéját és kabátot véve máris indult. — Menj, kedves, suttogta az anyja, a munka sok mindenre. írt ad. Péter már kilenc órára felszántotta a dűlőt, amikor az országúton megállította a motorját az agronómus. — Jó reggelt Péter, - nézegette kedvtelve a frissen szántott dűlőt. - Ezután melyiket szántsam? - kérdezte Péter, miközben lekapcsolta az ekét. — dani. A raktárba menj, vetőmagot kell hor- Hogyan, hiszen most olyan jól szántódik a föld — vetette ellen a fiú. — A vetőmag is fontos, ezért máris menj oda - szólt rosszul palástolt szigorúsággal az agronómus. S már a pöfögő gépen ült, — Jó napot, Kis néni - zavarta meg gondolataiban Kovácsné. — Isten hozta, kedves, ragyogott fel Kisné arca a vendég láttán. Majd mindjárt egy kis izgalom lopódzott a szívébe. Vajon miért jött? Nagyon szerették Kovácsnét, mert mint kerületük küldötte sok ügyes-bajos dolgukban segítségükre volt. Sok szép napot is értek meg vele. Ha pl. kirándulásról volt szó, mindig ő szervezte, mert ő a nőbizottság elnöknője. Sokszor hívta a gyűlésekre is. Igaz, ő nem ment el, de ha most hívná, mindjárt elígérkezne, mert valahogy félt éttől a beszélgetéstől. Pedig erre a beszélgetésre úgyis sor került. Anna és Péter esküvőjén ott volt az egész falu. A szülők sem hiányoztak. Mert hát lehet-e ellenkezni, amikor maguk a tanács tagjai hívták meg őket. És állhat-e valaki két fiatal ember boldogságának útjába, akiknek mindenki szívből kívánja, hogy boldogok legyenek — fejezte be beszédét a HNB elnöke. S valóban nem volt még ilyen esküvő a faluban, amelynek így örült volna mindenki. Hiszen ki nem akarta volna, hogy Anna és Péter boldogok legyenek!? Kedves olvasóink, következő szamunkban közöljük az ankét értékelését és a nyertesek névsorát.
