Dolgozó Nő, 1961 (10. évfolyam, 1-26. szám)

1961-06-28 / 13. szám

„Az egész haladó emberiség jelentős győzelme az ENSZ közgyűlése által nemrég elfogadott Kiáltvány, amely függetlenséget biztosít a gyarmati országoknak és népeknek. Ám az, ami jelenleg Algériában, Kongóban, Laoszban, a Karibtenger térségében történik, azt bizonyítja, hogy a gyarmattartók még egyáltalán nem tették le a fegyvert. Amikor megtagadják a népektől az önrendelkezési jogot és a nemzeti függetlenséget, igyekeznek megint azt bebizonyítani hogy a gyarmati népek, úgymond még nem elég érettek, hogy maguk kormányozzák országukat. Sok jelenleg független ázsiai és afrika ország tapasztalata bizonyítja hogy ez hazugság. És ha sok év tizedeken keresztül a gyarmat tartó hatalmak, például Kongó ban, nem adtak lehetőséget a helyi lakosságnak arra, hogy kinevelje a tudományok minden ágában és az államigazgatásban a saját szakembereit, ez csak új érv arra, hogy haladéktalanul fel kell szabadítani

UHURU ÉLETE SZEBB LESZ

Levél Basutoföldről

Kedves asszonytársaim! Akácvirágzás idején írom ezt a levelet. Az én hazám nagyon messzire van az Önökétől, ahogy mondani szokták, hetedhét országon is túl. Önöknél tél van, nálunk perzsel a nyár, s amikor hozzánk beköszönt a tavasz, Önöknél már hull a sárga, őszi lomb.

Basutoföldön, Afrika legdélibb csücskében lakom. Kicsiny országunk a Délafrikai Unió szívében fekszik, ahol — mint tudják, — szabadon garázdálkodnak a fajelmélet megszállottjai.

Népem több mint egy évszázada nyögi a gyarmatosítók igáját. Az országnak, amelyben kb. egymillió ember él, mindössze tizenkét kórháza és húsz orvosa van. S milyenek a gyáraik? — kérdezhetik Önök. Nálunk nincsenek gyárak. Fenn a hegyekben gyémántbányák vannak, ahol afrikai munkások dolgoznak éhezve, fázva, és nyomorúságos éhbérért termelik a csillogó drágakövet mister Scottnak.

S hogy van-e más munkalehetőség? Nincs. Ezért aztán, ha a Délafrikai Unióból ..toborzók” jönnek hozzánk, a mi férfiaink kénytelenek az Unióban munkát vállalni, bár jól tudják, hogy sok súlyos megaláztatás, sértő bánásmód vár ott rájuk. Az afrikai

munkások, ha hazájukban akarnak munkához jutni, gyakran aljas spekulánsoknak esnek áldozatul: verejtékük árán szerzett kis pénzüket adják oda, hogy protekciót kapjanak tőlük, de végül rá kell döbbenniük, hogy rútul becsapták őket. Hát ilyen naivak az afrikai emberek? — kérdezhetnék erre. Szó sincs róla. Nem naivságuk, hanem kilátástalan helyzetük, a kétségbeesés készteti őket erre a lépésre. Vezetőink semmit sem tesznek annak érdekében, hogy fejlődésnek induljon országunk önálló gazdasági élete.

S vajon hogyan élnek azok, akik dolgoznak? Erről talán beszéljenek a számok.

Egy európai tanító, akinek az osztályában átlagosan nyolc gyerek tanul, 60 font sterlinget kap havonta. Az afrikai tanító, akinek hatvan gyerek van az osztályában, az ötödrészét, ha pedig még nő is az illető, a tizedét kapja.

Nehogy azt higgyék, hogy a megkülönböztetés csak az iskolában tapasztalható. Nézzük például a hivatalnokokat. Az afrikaiak tizenöt font sterlinget kapnak havonta, míg a fehérek — ugyanazért a munkáért — tízszer annyit. Arról nem is beszélve, hogy a fehéreknek külön pénzügyi alap áll rendelkezésükre, amelyből

pótlékot kapnak gyermekeik tanítására, utazásra, szórakozásra és közlekedési költségekre.

Mindenütt, minden területen megtalálható ez a megkülönböztetés. Mafetengeb, ahol lakom, van egy fehér-klub. Egyszer három afrikai fiatalember közeledett az épület bejáratához, hogy ott egy kereskedővel beszéljenek, de azonnal letartóztatták és a börtönbe vetették őket. S mindezt miért? Mert fekete a bőrük. Ugyanezért nem tanulhatnak együtt a fehérekkel a mi gyermekeink.

Ha Önök közül bárki eljut valaha is Basutoföldre és elmegy a fehér-kórházba, megláthatja, hogy ez nem marad el egyetlen európai kórház mögött sem. De mennyire más a helyzet a néger-kórházban! Itt a betegek nem részesülnek megfelelő orvosi ellátásban, nincs gyógyszer, a legelemibb kórházi felszerelés is hiányzik, rossz az étel, piszkosak a takarók.

Ha egy néger megbetegszik, az orvos nem hajlandó kimenni lakására. Betegszállító autó nincs. Többnyire a beteg■ rokonai fabrikálnak össze hordágyat, s azon viszik el a beteget az orvoshoz, nem egyszer több mérföldnyi távolságra. Ott aztán órákat várhatnak, amíg az orvos megvizsgálja a beteget, ha egyáltalán