Dolgozó Nő, 1961 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1961-06-28 / 13. szám
I ©fcM,IFS. ]fl tatra í Szimfónia. Vltava. A legnagyobb, legnemzetibb, a legtöbbet megénekelt cseh folyam. Magasan a Sumava hegységben fakad, útja a leírhatatlanul szép völgyeken keresztül a Labehoz és vele együtt az Északi-tengerhez vezet. A hatalmas folyó olyan helyeket érint, melyek jelentősége mérhetetlen a cseh nép történelmében, amely éppen ezért a regék és mondák sorát szőtte köré. A Vltava a legnehezebb időkben a megpróbáltatott nép hitének és reményének jelképévé vált. Partjain a magas, meredek sziklák a cseh nép történelmének őrzői, az épen maradt, értékes várak és kastélyok a harcok, győzelmek és vereségek hírnökei, a középkori városok a művészi és kulturális felemelkedés tanúi. — Mi lenne Csehország a Vltava nélkül? — kérdi válaszképpen a prágai Smetana Múzeum idős tanárnője, amikor afelől érdeklődöm, milyen motívumok inspirálták Smetanát a „Vltava" szimfonikus költemény szerzésére. — Csehország fő folyója, élő ütőere, amely az ország $zívét, Prágát is átszeli - mondja lassan, lágyan az idős asszony. - Vizét sokszor festette vörösre a vér. . . Ilyennek látta ötszáz évvel ezelőtt B. Smetana is, a cseh zene gyöngyszemében, a ,,Mó Vlasí" szimfonikus -ciklusban. Nem túlzott, amikor emberi élethez hasonlítva megszemélyesítette a folyamot. Változnak az idők, változnak a folyók is. A mai Vltava mór nemcsak az a romantikus folyam, melynek Srhetana varázslatos vallomását ajánlotta. Köztársaságunk legnagyobb vízierőműve, az orlíki tó emelkedett, nyugodt szintjén a lenyugvó nap utolsó, narancsszínű és lágypiros sugarai fürdenek. Az új élettel párhuzamosan új szép-4 Ég és föld között lÜ.i séggel gazdagodott a vidék. Kis „tengerek“, ismeretlen partok és csendéletek tárulnak fei a századokon át zabolátlan folyó vízilépcsőinél, a tavak vizét kajakok szelik . . . A vltavai kaszkádrendszer tizenhárom vízierőművet képez. Hét erőmű már termeli a legolcsóbb villamosáramot. Csupán Őrlik évi 40 ezer tonna szenet és ezerötszáz bányász munkáját takarítja meg. Századokon keresztül űzte könyörtelen játékát a Vltava az emberi életekkel és szerény kis vagyonkájukkal. A folyó hajózhatóságával ugyan ki törődött volna? A későbbi időszakban aztán fát, sót úsztattak rajta, malomkerekek használták fel erejét, míg végül 60 évvel ezelőtt az első villanygyárat létesítették rajta. Villamos áram. Tulajdonképpen itt nem is volt rá szükség. A nyomorúságos partvidéki viskókban petróleummal világítottak. Nem volt itt sem üzem, sem nagybirtok. A rétek silányak, a föld terméketlen. Az emberek halásztak és orvul vadásztak. Nem lépték át a dombokat, asszonyért sem mentek más határba. Három-négy név ismétlődött az egész völgyben. A rosszul táplált beteg gyermekek az állatokkal egy sorban nevelkedtek. Nagy volt a Vltava vidékén a nyomor. De szépségét az sem csökkentette. És ugyan ki törődött az elhagyatottan élő néppel? Vetrov község krónikáját lapozva fellelhetjük: „1920. október 10-én a szomszédos községet, Dőlni Hbity-t meglátogatta T. G. Masaryk elnök úr. Községünk nevében Hlinovsky tanító üdvözölte a vendéget: »üdvözlöm elnök úr, a szegény Vltava menti falu, Vetrov lakóinak nevében, akiket községünkkel együtt kimondottan tönkretett a tavaszi árvíz.«“ A köztársasági elnök érdeklődéssel hallgatta végig a panaszokat — s mély részvétét fejezte ki 2d’akovban, nem messze Vetrov községtől, ahol 1928-ban a „lakosság nyomorának enyhítésére" 15 kg szalonnát és 400 kg lisztet osztottak szét, ma a világon egyedülálló acélból készült ívhidat építenek az < > О O' Э О */> < > О X о о X о о ц.
