Dolgozó Nő, 1961 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1961-03-22 / 6. szám
ilK^iíy * ^ /у /тГТ/J Élt egyszer egy, a szamaru nemzetségből származó nanaj ember, akit Lónak hívtak. Volt neki egy Ajoga nevű lánya, aki nagyon szép volt és akit mindenki szeretett. Valaki egyszer azt mondta, hogy La lányának hetedhét országban nincs párja. Ajoga ettől beképzelt, büszke és munkakerülő lett. Egyszer így szólt hozzá édesanyja: Hozzál vizet, Ajoga!- És mi lesz, ha a vízbe esem? - felelte Ajoga.- Fogózz meg a bokorban! - tanácsolta édesanyja.- A bokor kiszakadhat!- Válassz ki olyat, amelyik biztosan elbír. Összeszurkálja a kezemet Húzz kesztyűt! — Hogyisne, hogy elszakadjon — ellenkezik Ajoga, közben le nem veszi szemét a rézmosdótálról, amelyben nézi magát: — Milyen szép vagyok — gondolja. — Megvarrod a kesztyűt! — biztatta az anyja. — Eltörik a tű! Vastag tűvel varrjad! - szólt közbe apja. Megszűröm az ujjam! - ellenkezett Ajoga. — Húzz az ujjadra erős bőrgyűszűt!- Atszúrja a tű a gyűszűt - mondja a lányka és meg se moccan. Ekkor felajánlkozott a szomszéd kislány- Én elmegyek vízért! Ajoga édesanyja tésztát gyúrt és cseresznyés eperrel kalácsot sütött. Amint meglátta ezt Ajoga, rögtön kért:- Adj kalácsot, anyuka!- Forró, még megégetnéd magad válaszolta édesanyja.- Felhúzom a kesztyűmet - ajánlotta Ajoga. Nedves az.- Megszárítom a napon.- összezsugorodik a bőre.- Kifeszítem!- Megfájdul a kezed. Minek fáradnál úgy, megárt a szépségednek. Inkább annak a kislánynak adok a kalácsból, aki nem félti úgy a kezét. Ajoga megsértődött és a folyóhoz futott. A szomszéd kislány leült a partra és majszolta a kalácsot.- Ajoga, szívesen adok a kalácsból kínálta a kislány. Ez aztán végképp kihozta Ajogát a béketűrésből. Hogy ő, a nagy szépség olyan kalácsot egyen, amelyikbe már más beleharapott. Úgy hadonászott a kezével, hogy azok szárnyakká változtak, Felröppent, belepottyant a folyóba és libává változott. Úszott a vízen és gágogott: - De szép vagyok, gagaga! De szép vagyok! Úszkált, úszkált, anyanyelvét is elfelejtette, csak a nevét jegyezte meg. Azóta, ha valakit meglát, folyton gágogja: - Aj-oga-ga-ga! 18 Szűcs Béla fordítása E gy tavaszi napon kezdődött. Anna sötétkék kosztümjében ment felfelé a falu utcáján. Óvatosan kerülgette bordó cipőjével a sarat. Lopva meg-megnézte tükörképét az esősvíz-tavacskában. Elégedett volt önmagával. - Vajon mit szólnak majd a lányok, tetszeni fog nekik új ruhám? Talán egy kicsit irigykednek is majd. Mert hát annak ellenére, hogy Anna két piros arcának, dióbarna csillogó szemének, sudár termetének nem volt párja a faluban és a minap töltötte be 18. évét, még csak a barátnői kedvéért cicomázta magát. Már majd a felső hídra ért, amikor motorkerékpár berregést hallott. Félreállt, nehogy a sár felfröccsenjen ruhájára. De a motoros lecsendesítette a motort és ráköszönt.- Jó napot, Annuska! Anna először összerezzent, aztán, mint akit megbűvöltek, állt mozdulatlanul, s szája lassan suttogta: - Jó napot, Péter. A fiú amint nézte hetykén a lányt, véletlenül elzárta a gázt a motorról, köhögött egyet és elcsendesedett. Erre aztán mindketten nagy zavarba jöttek. A fiú erőteljesen rugdalni kezdte a pedált, a lány pedig, mint akinek sietős a dolga, meglódult és, mint akit kergetnek, egyenesen bement az ángyáékhoz, akikről tudta, hogy nincsenek itthon. Amint becsukta a kaput maga mögött, korholni kezdte önmagát. - Ejnye, de buta voltam. Csak álltam és bámultam. Még azt hiszi hogy, pedig hát nem újság ő nekem. Mindennap láthatom, ahogy elmegy előttünk a traktoron. Most meg ... mint valami úrfi.. . azt mondja, hogy jó napot Annuska. Egyszerre érezte, hogy most már nem érdekli, mit szólnak a lányok a ruhájához. Rá-Mintha csak összebeszélt volna az egész rokonság, az egész gyülekezet, mindegyik megszólította Pétert. — Péter, térj észre, ne kergesd sírba anyádat! - Péter nem vette komolyan a dolgot, elvégre ő szabad ember, anyját szereti, s eddig úgy tudta, ő is szereti fiát. Reméli, csak megbékél. így volt ez Annáéknál is. Apja ugyan nem a más vallás, hanem az ellen harcolt, hogy szép, jó, dolgos lánya olyan családba kerüljön, ahol őt nem akarják. A két fiatal igyekezett minden szót elengedni a füle mellett és bíztak rendületlenül, hogy az ő szerelmükre is kitavaszodik egyszer. A farsangi bálon Anna fehér szilonruhájában olyan volt, mint a tündér. Péter egész este csak vele táncolt. Már éjfél felé járt az idő, amikor Kisné berohant a terembe, s egyenesen a táncoló pár felé tartott. Péter, amint meglátta anyját, rosszat sejtett és a kijárat felé táncoltatta Annát. A bajt azonban nem tudta kikerülni. Az^anyja valami különös vadsággal nekiugrott fia kedvesének és tépte ruháját, tömör hajfonatát, hiába volt Péter közbelépése. - Csábítod-e még az én fiamat? El akarod tőlem rabolni? Keress magadhoz valót, de ne egy reformátust. — Szólt a zene, kevesen figyeltek a jelenetre, de pár perc múlva mindenki tudta az esetet. Aki tudta, tovább mondta, szörnyű színezetet adva a dolognak. így tudta meg Anna anyja is. Annát odahaza találta, amint a heverőre dűlve zokogott. — Miért is vagyok én ilyen szerencsétlen? - jajveszékelt az anyja. — Mondtam neki, hányszor mondtam neki. — Az apja vetett véget a szidásnak, aki a látottakból-hallottakból megítélte, mi is történt. HOGY ANNA ÉS PÉTER BOLDOG LEGYEN érősen hazafelé indult. A kapuban állókat megszólította, köszönt, kérdezett, mosolygott. Olyan volt, mint a hamvas virág, amely illatával üzen a méheknek: - Nézzétek csak, kinyíltam, szép vagyok, S az emberek ezt észre is vették, mondották is egymásnak. Nézzétek csak Nagy Annust, hogy kifejlődött, milyen szép sudár lány lett belőle. A szeme szinte gyújt. Ennek sem fogja sokáig szorítani fejét a párta. E találkozás után Kis Péternek is meg kellett állnia egy cigarettára. Mert gondolta, így mindjárt elrendeződnek a gondolatai. — Ejnye, de helyre való kis fruska. Ezt mindennap látni a csoportban, nem henyél. Nem is volna bolondság ilyen szép asszony mellett leélni az életet. Ej, majd meglátjuk. Nemsokára már csak a vak nem látta, hogy Péter és Anna egymásnak teremtődött volna, ha .. . Milyen szép pár lenne belőlük - jegyezték meg sokan, amikor együtt táncoltak. A szülők is beleegyeztek volna, ha... S ez a ha szerelmükkel együtt beköltözött életükbe és csak fájdalmat okozott. Ez a ha pedig nem volt más, csak annyi, hogy Annus katolikus, Péter pedig református volt.- Csak nem akarsz katolikus lányt elvenni? Szégyent akarsz hozni a családra, ránk, akiknek a neve még az úrasztaia abroszába is be van szőve — korholta Pétert az anyja. — Vedd tudomásul, lányom, hogy az a fiú, akinek ilyen anyja van, sohasem lépheti át házam küszöbét. Te pedig ne bőgj, férjhez mész, s ha nem, akkor is van miből élned. Dolgozol, keresel a szövetkezetben. A szavak egyszerűek voltak, de nagyon ke mények. Annában mintha elvágták volna a sírást. Száját összeszorította s merően a szoba sötét csendjébe nézett, miközben lázasan gondolkozott. Pétert hiába hívta szóval haza az anyja, nekivágott az útnak és ment, szinte futott, hogy utolérje vágtázó gondolatait. Már a hajnal bíbor fénye is felragyogott, mire rendezte gondolatait s amikor eszébe jutott, hogy hétfő van és ő megígérte, hogy elkezdi a tavaszi szántást. — Igen — tette hozzá félhangosan, kicsit fájón de bizakodóan, miközben felhúzta kék kezes-lábasát. - Újból és másképpen kell hozzálátni a dologhoz. Kedves fiatal Olvasóink! Ezen kis történet hősei élnek. Történetünknek csak az első felét irtuk meg. Kérjük, szóljanak hozzá, mit tettek volna a két fiatal helyében, hogyan rendezték volna el, hogy Anna és Péter boldog legyen. A legjobb válaszokat könyvjutalomban részesítjük. A kis történet befejezését júniusi számunkban közöljük.
