Dolgozó Nő, 1960 (9. évfolyam, 1-24. szám)

1960-02-15 / 4. szám

RAGYOGJANAK

!. A Samoti Állami Gazdaság.

2. Proksáné, a samoti asszonyok vezetője.

3. Kucman Ilonka friss szalmát visz a jószág alá.

4. Mulatság lesz, tisztítják a kultúrotthon ablakát.

5. Most nincs idő, éhes a jószág.

Foto: Pranbi

Fürgén kapdosom a lábam, fülemet csípi a tél hidege, a szél majd betaszít az árokba.

— Samot? Két kilométer — mondják a úszori állomáson és rámutatnak a hóbuckás útra.

Két kilométer - 25 perc, de én már fél órája haladok és még a bekötőutat sem értem el. Kabátomat cibálja a szél, köpdösöm a számba verődő havat. Nincs kedvem tovább kutyagolni az úton. Balra a széles földeken túl integetnek a Samoti Állami Gazdaság pirostetős új házai.

— Irány a torony! — S nekivágok a földeknek.

A szürkére csúfolt hó alól kidugták fejüket a szántóföld fekete

rögei. Lehordta róluk a havat az örökké fúvó, süvítő csallóközi szél s betemette vele az utakat, rejtett mélyedéseket. Elszórva a végtelenbe nyújtózó síkon barna szalmakazlak ücsörögnek a hóban, körülöttük lomha nyulak kergetőznek, bukfenceznek a télben.

Samot azelőtt káptalani uradalom volt. Ma állami gazdaság. Negyven család lakik itt, dolgozik és átformálja a régi major képét. Van kultúrházuk, iskolájuk, televíziós készülékük és könyvtáruk. A házakba bevezették a vízvezetéket. - Ennyit mond szűkszavúan Proksáné, a samoti asszonyok vezetője. Kíváncsi szemével méreget, még nem tudja, hányadán áll velem, elmonahut-e mindent. Mert akad itt baj is, amit különösen most, télen érezne*. A nagyobb gyerekek Tejfalura járnak iskolába, mégpedig gyalog.

— Nincs autóbusz?

— Kértünk, de nem adnak. Ugyanis nincs aki Búcsúháza és Samot között rendbetegye az utat. Csak háromszáz méter az egész. De nem csinálják.

— És a nemzeti bizottság?

— Tejfalun van. Ide ritkán jönnek. — S egymás után sorolja, hogy a samotiakat senki sem képviseli a Tejfalusi Helyi Nemzeti Bizottságban. Magukra hagyják őket, különösen ilyenkor, télen.

— És az asszonyok?

— Mind itt dolgozunk. Csak hozzám jönnek, ha valamit akarnak. De azért nem ijedünk meg, megcsináljuk mi a magunkét. A pártszervezet és az üzemi bizottság segít ügyeink elintézésében.

Nevető szemével hunyorog a körülöttünk álló emberekre, asszonyokra. Mind bejöttek az irodába, s most egymásnak adják a szót. Mindenkinek van valami mondanivalója.

— A fiatalok? Tőlünk egy se megy el. Ittmaradnak. Van nekik mindenük. Tanulhatnak, szórakozhatnak.

Kilépünk a kapuhoz könyöklő irodaépületből. A gazdasági udvar közepén nagyfejű víztorony gubbaszt magas állványok közé szorítva. Dél van. Mindenhol emberek sürögnek, mozgolódnak. Szalmát hoznak, trágyát visznek a földekre, gyerekek csörömpölnek kékmázú kannájukkal, viszik haza a friss tejet.

Hátul az utolsó istállóban, a tisztára kefélt növendékállatok közt végre ráakadunk Kucman Ilonkára. Kipirult arccal megrakott takar-2