Dolgozó Nő, 1960 (9. évfolyam, 1-24. szám)
1960-02-01 / 3. szám
Az emberek hallották, hogy messzemessze van valahol egy ország, ahol az emberek tökéletes boldogságban élnek. Közösen dolgoznak és közösen élvezik munkájuk gyümölcsét, nem akarnak háborút és velük sem háborúskodik senki. Élt egy faluban három fiútestvér. Ők is nagyon szerettek volna a boldogság országába jutni, hát útrakeltek és elindultak Napkelet felé. Tudták, nem lesz könnyű a dolguk, számtalon akadály állja útjukat, s a boldogság országának határát csak az lépheti át, aki nemcsak erejével és bátorságával vívja ki a győzelmet, hanem jóságból, szorgalomból és szerénységből is leteszi a nagy vizsgát. Először egy hatalmas kőhegyen kellett átvergődniök. Nagyon nehéz volt, mert ha három métert kúsztak előre, kettőt visszacsúsztak. Meredek volt a hegy és alattomos: amikor már azt hitték, hogy felérkeztek a csúcsra, akkor látták, hogy még a derekánál sincsenek. Égette őket a nap, egy forrást, egy zöld levelet sem találtak sehol. Végre a tizenhetedik napon, a két idősebb nagy nehezen átkelt a kőhegyen, a harmadik, a legfiatalabb azonban megállt, hogy megpihenjen. A legnagyobb és a középső testvér azt hitték, legyőzték az első akadályt, mehetnek tovább. De bizony tévedtek. „Aki elhagyja gyengébb társát, az nem juthat tovább a boldogság országa felé vezető úton" — hirdette előttük egy tábla és egyszerre földbegyökerezett a lábuk, be kellett várniok a legfiatalabbat. Amikor megint együtt voltak, tovább bandukolgattak. Egyszer csak megtámadta őket az ötfejű sárkány. Szörnyű viaskodás kezdődött, kénköves tüzet okádott az ötfejű sárkány mind az öt feje. Itt a második fiú nagyon kitett magáért, három fejet levágott az ötből, az első és a harmadik pedig egyet-egyet. Hogy- örültek mind a hárman, amikor előttük feküdt végre a fejnélküli sárkány!- Nekem köszönhetitek, hogy végeztünk ezzel a fenevaddal. Hiszen én egymagám három fejét vágtam le, ti pedig csak egyetegyet! - dicsekedett a középső testvér. Érzik a fiúk, hogy megint földbegyökerezik a lábuk, az úton pedig megpillantanak egy táblát: „Aki gőgös és büszke, sohasem jut el a boldogság országába! Aki dicsekszik, maradjon kívül." Elszégyellte magát a második fiú, és megfogadta, hogy többé nem dicsekszik. Alig mentek valamicskét, a hétfejű sárkány állta útjukat. Ez még rettenetesebb volt, mint az ötfejű. Derekasan viaskodtak valamennyien. A legnagyobb testvér azonban ellankadt, s azt gondolta: „Testvéreim úgy harcolnak, mintha vasból lenne a karjuk. Én pihenek egy kicsit, hiszen küzdenek ők helyettem is." Egy percre kiállt a sorból, de abban a szempillantásban a másik kettő karja is elnehezedett. Amint föltekintett, megint egy táblát látott az út túloldalán: „Aki lusta és társára hagyja a munka nehezét, sohasem jut el a boldogság országába." Észbekapott a fiú, újra nekirontott a szörnyetegnek és hosszú harc után közös erővel le is vágták mind a hét fejét. Eszükbe sem jutott tovább, hogy különkülön akarják átlépni a boldogság országának határát. K. R. KÉP SZÖVEG NÉLKÜL 18 Tél, tél... Tél, tél, fúj a szél, fosztott tollú pitinkéi, ám ki ilyet töm dunnába, reszket annak keze, lába. Hó, hó, hófehér pihe rajban földet ér, megfogtam a markomban s láddsza, cseppé vált nyomban. Szán, szán, sikló szán, osztozkodnak a hosszán, de a dombnak felfele, csak gazdája jön vele. Jég, jég, sima jég, egy lépésnyi is elég talpat nyúzni, sikárkózni, miért nem tanulsz korcsolyázni? Tűz, tűz, esti tűz, szelet, fagyot messzi űz, lengő lángja táncol egyre s álom hull a két szemedre. Cs. D.