Dolgozó Nő, 1960 (9. évfolyam, 1-24. szám)
1960-02-01 / 3. szám
A biedermeier világ mesterkélten kényeskedő, álerkölcsös világában, amikor az asszonyok a fakanál és a pelenka között, férjük gondolatát lesve élték életük napjait s a költők ezi a kiszolgáltatottságot álcázva édeskés stílussal lányocskákról, csillagocskákról és kezecskékről énekeltek, megjelenik egy asszony és vétót emel a nők kiszolgáltatottsága ellen. Bozena Némcová ez a bátor, harcos asszony, aki a nép élő nyelvén, egyszerű őszinteséggel, bátran kimondotta azt, amit addig a cseh irodalomban még senki sem mert szavakba foglalni. Némcová életműve valóságos merénylet. Merénylet a kispolgárok nyugodt és mesterkélten kiépített idillikus élete ellen. De a cseh irodalom első igazán modern asszonya életével fizetett ezért a merényletéért. 1820. február 4-én született. Gyermekkorát Ratiboricben töltötte, ahol a kedvesen mesélő nagymama a lángoló hazaszeretet eszméjét igyekezett beültetni a fogékony gyermeki lélekbe. A felnőtt Barunka a benne élő hazaszeretetet már nem szavakkal, hanem munkájával akarta bebizonyítani. A férjével Prágába kerülő fiatalasszony érdeklődéssel kapcsolódott bele az 1840-es évek cseh irodalmi életébe. Hazafias verseket ír. Kezdetben dicsérik, de a dicsérő szavak mögött már ott lappangónak a később szinte fortiszszimóig erősödő ellenségeskedés és rosszakarat bevezető akkordjai. Hisz Némcová irodalmi fellépése merész, minden addig megszokottat felforgató cselekedetnek számított abban a társadalomban, amelyben a nő csak kiszolgálója volt a férfinek. A kis család nemsokára Domazlicébe költözött. Némcová kijárt a környező falvakba, megismerkedett a nép nyomorúságos életével s felismerte, hogy a gazdag „hazafiak" érzéketlenül nézik a nép nyomorát és tudatlanságát. Egyre erősebben tudatosította azt az új meggyőződését, hogy a nemzet jövőjét nem о kivételezett egyének jómódja, hanem a legegyszerűbb néptömegek sorsa határozza meg. Itt világosodott meg előtte, hogy a felszabadulásért harcolni kell, harcolni a nép oldalán. Az 1848-as események felvillanyozták, de megértette a nép csalódását. Az új szabadság nem teljesítette a nép régi óhaját. A földművesek nem kaptak földet, a munkásoknak sem jutott több munka és több kenyér. A forradalom leverése után sem adta fel a harcot. Az abszolutizmus legsötétebb éveiben jelent meg első nagy munkája, a Nagyanyó, amelyben semmit sem törődve a rendőri terror féktelen tombolásával, kiáltotta a cseh olvasók felé, hogy a társadalom fejlődésének legfontosabb tényezője az egyszerű, elnyomott, nyomorban élő nép. A forradalmi eseményekbe Némcová férje is bekapcsolódott. Haladó, nemzeti érzésekkel átitatott cikkeket és felhívásokat közölt az újságokban. Büntetésből Magyarországra helyezték. Felesége Prágában maradt, hogy jobban nevelhesse gyermekeiket, de többször meglátogatta őt. így jött Miskolcra (1851) és Balassagyarmatra (1852 és 1853) s közben meglátogatta Szlovákia több városát is. Megismerte az alföldi magyar nép és a hegyes vidékek szlovák lakosságának mérhetetlen nyomorát. TtémemC Megszerette a népmeséket regeio sziovuk szegénységet és a nemzeti szabadságért küzdő haladó szlovák értelmiséget. Ez a néppel érző harcos asszony felismerte a cseh és a szlovák nép jövendő lehetőségeit és azt az utat, amelyen haladva elérhetik a számukra legkedvezőbb eredményeket. Elítélte a cseh burzsoázia gőgös és lenéző magatartását és a szlovákság leglelkesebb csehországi agitátora lett. Kiadta a szlovák népmesék gyűjteményét, mert azt remélte, hogy ezzel is hozzájárulhat a csehek és a szlovákok közötti távolság áthidalásához. De így értelmezte Némcová irodalmi tevékenységét az osztrák rendőrség is. Az 1855-ös szlovákiai tartózkodása után Bratislavában letartóztatták. „Sokan kinevetnek és szlovákizmussal vádolnak, — írta egyik ismerősének, — De ez nem haszonlesés, nem túlzás, hanem őszinte szeretet. Megismertem a szlovákokat. . . mérhetetlen kincseket rejtenek magukban, amit senki sem vett még észre . . . Sokan azt mondják, hogy nekik van szükségük miránk... de ez csak az urak véleménye, Nekünk meg kell ismerkednünk, szeretettel támogatnunk kell egymást és együtt kell harcolnunk a közös célok megvalósításáért." A megalkuvást nem ismerő bátor asszonyt rendőri felügyelet alá helyezték. Családjáról is neki kellett gondoskodnia, mert férjét elbocsátották. Hősies küzdelmet kezdett a megélhetésért és családja mindennapi kenyeréért. „Olyan vagyok mint egy koldus . . . Igaz, sok barátom van, de mikor nyomorgok, akkor egyet sem találok, hacsak nem azokat, akik még nálamnál is nyomorultabbak . . ." irta testvérének. Élete végén adatokat kezdett gyűjteni a gyári munkások helyzetéről. A gyárakban robotoló emberekben kora átlagemberétől eltekintve nem a társadalom alját, a megvetettek söpredékét látta, hanem az eljövendő évtizedek bátor harcosait, győzteseit. Munkája befejezetlenül maradt. De az igazságot mindenki előtt kérlelhetetlenül kimondó asszonyt még korán bekövetkezett halála sem némíthatta el. Itt maradtak leírt gondolatai, amelyek harci indulót doboltak az elnyomottak igazságáért küzdők számára és bátran hirdették, hogy igen, eljön az az idő, amikor „ ... az ember barátja lesz az embernek, amikor az emberségért, az igazi emberi érzések megmutatásáért megbecsülés és elismerés lesz a bér és nem gúny, megvetés, éhség és nyomor." VADKERTY KATALIN A Csehszlovákiai Nők Szlovákiai Bizottságának irodalmi pályázatán második díjjal kitüntetett költemény. GÁLY OLGA: Tíz másikért Annyit futottam - nem futok ma. Annyit jajongtam halkan szólok. Annyit remegtem nyíltan, titkon, s most mint a tapló szikrát szórok. Szikrákat szórok csendben égek. öröm ér, bánat? Halkan szólok. Értő fülekre hogy találjak, mert megraboltak vad kalózok. Kit megraboltak vad kalózok a maradékot gonddal mérem. Az életet a gyász helyett tíz másikért kell végigéijem. Tíz másikért az életet mindig vállalni s mindig győzni. Amíg birom. S ha nem bírom csak az élet fog megelőzni 13