Dolgozó Nő, 1960 (9. évfolyam, 1-24. szám)

1960-12-15 / 24. szám

ас О 'ID N «л hm О N ID С ю N и ы N О X UTÓDOKRA GONDOLUNK MIT MOND A LAKÓ? Hat évig szorongott családunk egy tipizált faházban. Kis konyhánk és egy szobánk volt, meg egy nagyobb helyiségünk, ahol szaba­dabban mozoghattunk. Várva vártuk a ki­­_ utalást egy tágasabb, világosabb és jobb beosztású lakásra. Végre megkaptuk. Csak néhány hónapig örülhettünk neki, mert áthelyezés folytán Bratislavába kellett költöznünk. Itt ismét új, modern lakást kaptunk. Csehszlovákia Kommunista Pártját és kormányunkat hála illeti az­ért, hogy az ország egész területén új lakásokat építenek a dolgo­zók számára. Példáért sehol sem kell messze menni. Elég megtekin­teni például Kosicén a kórház környékét, vagy pedig a Komensky utcát. És minden városnak, gyártelepnek és falunak van ilyen helye, ohol új negyedek, utcák épültek. Ily nagyméretű építkezést, mint amilyen jelenleg folyik, hazánk lakói még nem láttak. És milyenek az új lakások? Egészségesek, tágasak, világosak, jól berendezettek. Természetes, hogy az ilyen iramú építkezésnél akadnak kisebb hibák is, amelyeket ha közös erővel sikerül eltávolítanunk, kifogástalanok­nak mondhatjuk az új lakásokat. Az ország-szerte folyó vitához szeretnék egypár szerény tanáccsal hozzájárulni. Az új lakásokban azokon a helyeken, ahol a falak a szomszéd lakásokkal azonosak — igen gyenge a hang szigetelése. így főleg a többgyermekes csaladok zavarják egymás nyugalmát. Ezt az épít­kezési hibát eltávolíthátnánk, ha a határos falakon olcsó habbeton­szigetelést alkalmaznánk. Ez a szigetelés könnyű, nem terheli a konstrukciót és a hangokat igen jól felfogja. Továbbá jó lenne, ha a beruházók jóval igényesebbek lennének az építkezési vállalatokkal szemben. Ezek ugyanis arra törekszenek, hogy minél előbb átadják a nyers épületeket. Ennek következménye, hogy a földszintekre tervezett üzlethelyiségek hosszú ideig bevége­­zetlenek maradnak. Az első emeleti lakások hidegek, mert a befe­jezetlen helységeken keresztül beárad a hideg levegő. A lakók mél­tán zúgolódnak. Elégedetlenségüket legtöbb esetben fokozza, hogy az új épületek környéke, sőt egész utcák hosszú ideig nincsenek elrendezve. Ha a nemzeti bizottságok választókerületeikben szem előtt fogják tartani ezt a fogyatékosságot, bizonyára sikerül ezt eltá­volítani. A nemzeti bizottságoknak azzal is törődniök kell, hogy az új há­zakra minél előbb tegyék fel az utca elnevezését feltüntető táblát és a házszámot. Nem úgy, mint pl. Bratislavában a Kosická utcán. A lakásokban már több mint egy éve laknak és a lakók még máig sem tudják, hogy lakásuk a Dullovo térhez, vagy a Kosická utcához tartozik-e. A házakat csak az építkezési rövidítések jelzik. (A-, B-, C-blokk.) Még egy zavaró csekélység: Az új lakásokban rendszerint már régen laknak, de a redőnyö­ket csak jóval később szerelik fel. Ha úgy három-négy hónap múlva fel is szerelik őket, az öröm csak rövid ideig tart. Néhány felhú­zás után elromlanák. Gyenge a rugózatuk, labilis a konstrukciójuk és nem bírják el saját terhüket. Hogy miért, arra a legjobban az az üzem válaszolhatna, melyből kikerülnek. A felsorolt hibák csekélyek. De mégis naponta érintenek, hatnak ránk. Ha tervezőink, építészeink és kommunális üzemeink csak egy kissé komolyabban teljesítik feladataikat, szép új lakásainkban az élet meg kellemesebb lesz, ahogy azt számunkra a CSKP és kor­mányunk határozatai feladatul tűzték ki. Ruzena Sirokayová MIRŐL BESZÉLT A LAKÓTELEP? Senki se gondolja, hogy valamilyen titokzatos erő folytán megszó­lalt az az ezer lakás, amely egy év alatt jelent meg a bratislavai Hostinského lakótelepen. Hogy számot adtak arról, milyen hatalmas irammal emelkednek a házak Bratislava azon részén, ahol nemré­gen még a szénporos fuvarosok pattogtatták ostorukat a széntelep előtt várakozva. A lakótelep valóban szót kért — mondanivalóját azonban lakói szájába helyezte. Az ezer új lakás legalább négyezer új lakót, és ugyanennyi ta­pasztalatot jelent, A bratislavai Hostinského lakótelep új lakosainak — van, aki már egyéves öreg lakónak számít s vannak, akik néhány hete kapták kézhez a lakáskulcsot — remek alkalma nyílt minden problémát fel­vetni november második felében, amikor a Figaro-gyár ebédlőjében nyilvános vitára gyűltek össze. A téma a lakás volt. Több száz em­ber hallgatta végig Mlkvy elvtársnak, az újváros képviselőjének bevezetőjét, melyben kifejtette, mire irányul a lakásról tartott or­szágos vita, milyen szerep vár benne magára a lakosságra. Nem állíthatjuk, hogy a vitafelszólalók követelményei igényesek, teljesíthetetlenek lettek volna. Többsége a régi lakásból modern, új lakásba költöző lakástulajdonos örömét világította meg. Akad­tak azonban olyan megállapítások is, hogy sokan még nem tudnak élni az új lakásban. Régi szokás szerint a konyhába szorulnak, saj­nálják a lakószobákat használni. A legtöbb megjegyzés a helyiségek elosztására irányult. Tursonov mérnök kifejtette a lakótelep tervezőinek álláspontját. A szobákat kényelmesebbre, nagyobbakra tervezték az eddigieknél. A fürdőszobát és a WC-t a háló- és a lakószoba mögé építették azzal a célzattal, hogy a hálószobában alvók ne zavarják például a lakószoba vendé­gét. Ügy vélték, helyesen tették ezt. A következő felszólaló, Szabó­­né azonban a lakók, többségének nevében kijelehtette, hogy a für­dőszobának és a WC-nek nincs helye a lakóhelyiségek mögött, nyíl­janak azok mindig az előszobából. Zeman elvtárs a két- és fél-, nagyobb családok számára a három- és többszobás lakásmegoldást ajánlotta. így valósítható meg, hogy minden családtag saját helyiséggel rendelkezzék. Singhoferné a fürdőszobák eddigi rossz szellőztetését bírálta, amely nem képes elvezetni a nedvességet és elősegíti a lakáspenész kialakulását. Sokan nyilatkoztak kritikailag a felelőtlen iparmunkákról, az ab­lakok, az ajtók tömítéséről, a lakótelep rendezetlen környezetéről. Az a tény, hogy a vitán ott voltak a körzeti nemzeti bizottság kép­viselői, Krausová mérnöknő, a KNB képviselője, a lakótelep képvise­lői és mérnökei, lehetővé tették egyes problémák azonnali meg­oldását. A továbbiakat a polgári ügyek bizottsága összesíti, hogy megoldásuk minél előbb megvalósuljon. így van ez jól: vitázni, de segíteni a kérdések megoldásában. 7

Next

/
Thumbnails
Contents