Dolgozó Nő, 1960 (9. évfolyam, 1-24. szám)
1960-12-15 / 24. szám
A kommunista erkölcsről rendezett beszélgetések keretén belül beszélgettünk a Rimavská Sobota-i munkásnőkkel, szövetkezeti dolgozókkal, pedagógusokkal és kulturális dolgozókkal az új ember Kuitoráiárüi Az élet minden területén tanúi vagyunk annak, hogyan születik meg a szocialista építés folyamata, a kizsákmányolástól mentes, szabad munka alapján az új, szocialista ember. A termelőeszközök magántulajdonára épített régi, kapitalista társadalom, annak az elvnek az alapján, hogy „egyik ember a másiknak farkasa'1, kifejlesztette az emberekben a lehető legrosszabb tulajdonságokat: egoizmust, irigységet, kíméletlenséget az egyik oldalon, passzivitást, az isteni akaratba való beletörődést, engedelmességet a másik oldalon, vagyis azokat a tulajdonságokat, amelyek teljesen letörték a dolgozó embert. Az új, szocialista társadalom megszabadította az embert ezektől a természetellenes tulajdonságoktól és azokat a valóban legszebb emberi tulajdonságokat ápolja benne, amelyeket évszázadok folyamán a haladó történelmi erők fejlesztettek ki s amelyeket a történelem különösen a munkásosztályban, a forradalmi munkásokban és a kommunista harcosokban fejlesztett ki. Ma már arra törekedünk, hogy ezek a gyönyörű tulajdonságok, amelyek lehetővé tették a munkásosztály győzelmét, az egész társadalom jellemző tulajdonságaivá váljanak. A Rimavská Sobota-i beszélgetésen több mint 80 asszony vett részt. A vitaindító előadást Krista Bendová írónő tartotta. „A szocializmusban csak egy törvény érvényes, amit a nyugati emberek nehezen értenek meg. Az a törvény, hogy százezrek igazi szellemi és kulturális fejlődése lehetetlen a szocialista termelési viszonyokra alapozott anyagi értékek maximális fejlődése nélkül. Senki sem mondhatja, hogy ez csak elmélet. Engedjék meg, hogy az életből vett példákkal igazoljam előbbi állításomat. Az elmúlt évben a szocialista kultúra kongresszusa előtt Kelet-Szlovákiában tartottunk beszélgetéseket. Három falu vésődött be emlékezetembe: Az első Vechec. A faluban még nem volt szövetkezet, s bizony félnek megalakítani. Ebből a félelemből aztán sok más dolog is származott. A beszélgetésre egy iskolára való gyerek jött el, két funkcionárius és vagy öt asszony. De általában még ez az öt asszony sem jár semmiféle gyűlésre. Az embereknek nincs meg a kollektív életről alkotott legelemibb elképzelésük sem s minden érdeklődésükkel azon kis darab föld felé fordulnak, amit a magukénak mondhatnak. Arról, hogy olvasnak-e, játszanak-e színdarabokat, egyáltalában kár is beszélni. De még rosszabb volt megismerni, hogy az emberek egymáshoz való viszonya sem jó, kíméletlen. S ezt mind az a kis magántulajdonban levő földdarabka okozta. A másik faluban, Komaranyban egy évvel ezelőtt létesítettek szövetkezetét. Igaz, nagy félelemmel, de az egyéves közös munka hatása alatt kezdtek megváltozni az emberek. Ezelőtt nem lehetett hallani, hogy az asszonyok gyűlésre jártak volna, most tele volt az iskola tornaterme. Hisz ez érthető is. Abban a percben, amikor ezek az emberek megkezdték a közös munkát, szükségét kezdték érezni annak is, hogy összejöjjenek, megbeszéljék a közös problémákat. A harmadik falu Kvakovce volt, akkor már tízéves szövetkezeti falu. Nemcsak jó, de a járás legjobb szövetkezetével. Az emberek vidámak, bátrak, ercísek a munkában. Menynyire más falu volt ez valamikor. A legverekedösebb a széles környéken. S ma? Bizony nemcsak a szövetkezeti munkában lettek mások, de a környezetükhöz való viszonyuk is megváltozott. A világ közepét már nem a saját falucskájuk jelenti számukra és jól tudják, hogy mit is jelent az a fogalom: a szocialista tábor ereje. S ha megkérdezzük tőlük: „Ki kergeti Így magukat a munkába?" — büszkén felelik: „Nem keil minket kergetni! A kvakovceiek a világ legjobb munkásai". A közös munkából származó büszkeség jellemzi ezeket az embereket. Azért beszélek erről a három faluról - folytatta Krista Bendová elvtársnő -, mert ezeken a példákon lehet a legjobban megmutatni, hogyan változtatja át maga az élet az elméletet gyakorlattá, s ez hogyan bizonyítja az elmélet igazát." Darina Zajacova: Azokról az apróságokról szeretnék beszélni, amelyek szorosan hozzátartoznak az élet kulturáltságához. Köszönöm az asszonyok nevében azokat a jó tanácsokat, amelyeket az újságokban közölnek. Ezek bennünket, vidéki asszonyokat nagyon segítenek a házimunkák elvégzésében, mert bizony mi nem élvezhetjük azokat az előnyöket, amelyek már természetesek a nagyvárosi asszonyok életében. Mert igaz, hogy a főzés nagyon sok időnket elvesz, de szükséges, hogy egyenlő részben osszuk meg a. házimunkát a férjeinkkel. Az is fontos, hogyan neveljük gyermekeinket. A nagyobb gyermek már segíthet a konyhában. Az én másodikos fiam már segít nekem törülgetni és felvarrja nemcsak a saját, de a kisebb testvérkéje gombjait is, ha én nem érek rá. Sok vidéki asszony fél még a gyermekek kollektív nevelésétől. A saját tapasztalatom alapján mondhatom, hogy jól nevelik a bölcsődékben és az óvodákban is a gyermekeket. Hisz sok anya még a régi életszemlélet alapján neveli gyermekét és nem akarja észrevenni, mennyire árt saját gyermekeinek. Az iskola és a társadalom egészen mást mond a gyermeknek, mint otthon a szülő. Mi lesz ebből? Ha a gyermekek mást látnak otthon és mást az iskolában, megtanulnak hazudni és alakoskodni. A végeredmény: rossz viszony a munkához, az emberekhez, erkölcstelen és kultúrálatlan viszony mindenhez, ami körülöttünk van. Etela Mateidesová: Dt évvel ezelőtt Lukovistén ünnepeltük tvan Krasko születésének 80. évfordulóját. Az ünnepély után megnéztük az új istállókat. Több helyen is elhangzott az a kijelentés, hogy mi közük van Krasko verseinek az istállókhoz. Én úgy gondolom, hogy a lukovisteiek most élvezik annak a gyümölcsét, amiért verseiben Ivan 8 Krasko harcolt. A lukovisteiek ma egészen másként élnek. Jó szövetkezetük van, helyes a tagok közötti viszony, megmondják a véleményüket nyíltan, ha valahol hibát látnak. Frantiska Wágnerová: Nyugodtan elmondhatjuk, hogy jómódban élünk. De tudatosítanunk kell, hogy minden, amink van, amit a sajátunknak mondhatunk, a dolgozók szellemi és fizikai munkájának eredménye. Ezért meg kell tanítani gyermekeinket arra, hogy megbecsüljék saját holmijukat. Most, mikor ingyen kaptak iskolai tanszereket, arra kell nevelni őket, hogy vigyázzanak rájuk, mint a szocialista tulajdonra. Még néhány szót az emberi kapcsolatok kulturáltságáról. Meg kell értenünk egymás törekvéseit, céljait. így kevesebb nézeteltérés lesz az emberek között a munkahelyeken és az udvarokban is. Helena Hynková: A közelmúltban tértem vissza a Szovjetunióból. Hogy mi hatott rám ott a legmélyebben? A hosszú embersorok az újságárusok és a könyvkereskedések előtt. Azt mondják, hogy nálunk sokat olvasnak. De a szovjet emberekhez viszonyítva, bizony keveset olvasnak. A szovjet ember kihasznál minden pillanatot. Olvasnak a földalattiban, az utcán, mindenütt, ahol szabad idejük van. Nálunk az ilyen kis időegységet még lebecsülik. Darina Hanusková: Néhány szóval az öltözködésről és a helyes ’szórakozási lehetőségekről szeretnék* megemlékezni. Nagyon hiányzik nálunk a Jtultúrház. A fiatalság szórakozni is akar, s ha nincs szolid hely, elmegy a kevésbé alkalmas helyiségekbe is, aminek bizony gyakran megbotránkozás a vége. Az öltözködésről pedig csak annyit: Azt hiszem, mindenki egyetért velem abban, hogy a térden felüli szoknya és a háromnegyedes ballonkabát nem tartozik az ízléses öltözékek közé. Krista Bendová: Befejezésül csak annyit, hogy ha az új emberről beszélünk, nem vezet bennünket egy általános elképzelés. Tudjuk, hogy arról az emberről van szó, aki akkor született, amikor az Auróra lövése jelt adott a munkásosztálynak a forradalomra. A kommunisták már akkor ennek az új embernek a képével indultak harcba. A mi viszonyunk az élethez sem lehet közömbös. Minden gondolatunkat és szavunkat kommunista cselekedeteknek kell követniük. Az új ember, s mindenekelőtt a kommunisták, mindenütt ott vannak, ahol új élet kezdődik. Abban a percben, amikor azt mondja valaki, hogy én már eleget harcoltam — kispolgár lesz belőle. Első tulajdonságunk tehát a tevékeny és öntudatos viszony az élethez. Az a tudat; tőlem is függ, hogy életünk gyorsabban alakul át egy még boldogabb és jobb világba, nagyban megkönnyíti munkánkat. Ne tévesszen meg bennünket az, hogy szemre a munkánk kicsi és jelentéktelen. A világot és az életet éppen ezeknek a mindennapi cselekedeteknek közös nagysága alakítja át.
