Dolgozó Nő, 1960 (9. évfolyam, 1-24. szám)

1960-12-15 / 24. szám

il ASSZONYOK MUlKiJil DICSÉRIK A nőbizottságok munkája a választások után szemmel láthatóan fellendült. Or­szágunk minden részéből jönnek szerkesztőségünkbe levelek. Értesítenek bennün­ket, milyen kötelezettségvállalásokkal indultak c munkába. A kötelezettségvállalások­ból és értesítésekből kitűnik, hogy a nőbizottságok a szövetkezeteknek nyújtott segítségen kívül, a tél folyamán nagyban előlendítik a falu kultúrforradalmát. Leles: A nöbizottság a szabadtéri színpad épí­tésénél brigádot szervez. Minden egyes nő­bizottsági tag példamutatóan kiveszi részét a mukálatokból. A tél folyamén női ének­karunkat vegyeskarra bővítjük ki. Tánccso­portot is szervezünk, hogy több műsoros es­tét rendezhessünk. A cigányszármazású há­ziasszonyok részére főzőtanfolyamot rende­zünk, hogy megtanulják a helyes táplálko­zás alapját, — írja Dobos Jánosné. Ladce: A nőbizottság egy egész estét betöltő színelőadás megszervezését és betanulását, a gyermekek részére egy bábszínházi elő­adást készít elő. December végéig a Mária című könyvről olvasóestét rendez, — értesít levelében Kojsová elvtársnö. Moldova: A nőbizottság a helyi pártszervezettel kar­öltve ez évben is megszervezte a már ha­gyományossá vált asszonyok iskolázását a pártoktatási év keretén belül. Minden két hétben összejönnek azok az alkalmazásban levő asszonyok', pl. elárusítónők stb., ahol az üzemben nincs pártoktatás. A nőbizottság tagjain és aktivistáin kívül a szövetkezetben és a háztartásban dolgozó asszonyok is részt vesznek az oktatáson, ad hírt Stark Mária, a nőbizottság elnöknője. Nová Stráz: Nagy lelkesedéssel kezdte el a munkát a Nová Stráz-i HNB mellett működő nőbizott­ság. Tervbe vették, hogy az iskolában szoro­san együtt fognak működni és már a nem­zetközi gyermeknapon megajándékozzák a legjobb tanulókat. További figyelemmel fog­ják kísérni az asszonyok munkáját és kultúr­­rendezményeik bevételéből a nemzetközi nő­nap alkalmából a legjobban dolgozókat megajándékozzák, írja levelében Michelber­­ger Natália tanítónő. Dunajská Streda: A járási nőbizottsági komisszió nemrégen vendégül látta a magyarországi Győr-Sop­­ron megyei nőtanács 8-tagú küldöttségét. Az év elején a Dunajská Streda-i járás asz­­szonyai voltak Magyarországon. Ez a kölcsö­nös látogatás azt a célt szolgálta, hogy ta­pasztalataikat kicserélve még eredménye­sebben dolgozhassanak a termelésben, tö­megpolitikai munkájukban, s még jobban sikerüljön az asszonyok szakképzettsége el­nyeréséért folyó meggyőzőmunka. A népi demokratikus Magyarország asszonyainak is hasonló problémáik vannak. Mivel célunk a kommunizmus kiépítése, nagy segítséget je­lentett mindkét fél részére a tapasztalatok átadása. Vendégeink ellátogattak a gabcíkovói, okoci, topolníkyi és a Trhová Hradská-i EFSZ-ekbe, ahol úgy az EFSZ, mint a HNB funkcionáriusai ünnepélyesen fogadták a küldöttségeket és a nőbizottság igazán jó vendéglátó háziasszonynak blíonyult, - számol be szerkesztőségünknek Erdélyi Zsu­zsanna. Fil’akovo: A füleki nőbizottság nagy munkát vállalt magára. Tagjai elhatározták, hogy a szö­vetkezeten kívül állókat meggyőzik, lépjenek ők is a közösbe. Kidolgoztak egy tervet, mely szerint a nőbizottság tagjai hetente kétszer meglátogatnak 3—4 magángazdálkodót. El­beszélgettünk életünkről, nehézségeinkről, a szövetkezet alapszabályairól, a közös gaz­dálkodás előnyeiről. Ez a munkamódszer jól bevált. Tíz kisgazda lépett a szövetkezet­be. A mukában nincs megállás. Hosszúak a téli esték, lesz idő az eszmecsatákra. Az asszonyok remélik, hogy tavaszra már min­den barázdát közösen szánthat a szövetke­zet, számol be levelében Agócs Vilmos leve­lezőnk. Az év folyamán több értékes levelezővel gazdagodott szerkesztőségünk. Ezek között vannak olyanok is, akik az eseményeket és egy-.egy ember munkáját kerek cikkbe tömö­rítik. Egyre kevesebb azok száma, akik sem­mitmondó, konkrét adatok nélküli értesítése­ket küldenek. Asszony a javából Ezelőtt kilenc évvel választották meg elő­ször Hézsely Erzsébetet a slaneci helyi nemzeti bizottság tagjává. Azóta állandóan a vállán hordja a közös terhet. Valóban a nép kül­dötte. Minden egyes gyűlésen azon gondcrl­­kodik, hogyan is lehetne a községet szebbé, kulturáltabbá tenni. Azonban azt is szem előtt tartja, hogy faluja a termelésben se maradjon a többi mögött, s okos javasla­tait nyilvánosságra hozza. Észreveszi, ha nem ég az utcán a villany, hol nincs még vízve­zeték, megszervezi a brigádmunkákaf; hogy a kultúrház mielőbb felépüljön. Az sem ke­rüli el a figyelmét, hogyan süt a pék, miért nincs szódavíz. Ha megtudja, hogy a szö­vetkezet fejőnői kevesebb tejet fejnek, meg­győződik annak oka felől, ki a hibás. Mindig van nála raktáron egy-egy jó szó. Ha pedig szól, szavának foganatja is van, mert tudják, hogy a köz javát akarja. Választói ügyes­bajos dolgaikkal bizalommal fordulnak hoz­zá, mert jó édesanya, háziasszony, dolgozó és funkcionárius is, írja Iván Sándor levele­zőnk. Az 1960-as év végére értünk. Köszönetét mon­dunk kedves levelezőinknek, akik egész évben hoz zájárultak ahhoz, hogy lapunk színesebb, érdeke­sebb legyen. Sok olyan levél is érkezett szerkesz­tőségünkbe, melyeket helyszűke miatt nem közöl­hettünk, azonban ezek a levelek is segítettek mun­kánkban és adataikat kellő időben felhasználtuk. Reméljük, a jövő évben levelezőink tábora még jobban kiszélesüi, aminek már előre is örül a szerkesztőség. 6

Next

/
Thumbnails
Contents